Philip Riversnek lejár a szerződése, így szabadügynökké válik márciusban, és egyelőre nem tűnik úgy, hogy a Los Angeles Chargers rohanna hosszabbítani a veterán irányítóval. Rivers pedig elköltözött San Diegóból Floridába, hogy közelebb lehessen családjához – írja Chris Mortensen.
Rivers és felesége Alabamában nőttek fel, és közelebb akartak kerülni gyökereikhez. Ez leginkább azért érdekes, mert amikor a Chargers elköltözött San Diegóból Los Angelesbe, akkor a Rivers család nem mozdult, hogy a gyerekeknek könnyebb dolga legyen, az irányító pedig minden reggel megtette a forgalomtól függően 2-3 órás utat a csapat létesítményébe. Épp ezért érdekes a mostani döntés, ami sokat elárulhat a játékos jövőjéről.
A 38 éves Rivers annyit mondott, hogy még nem tudni, a focival kapcsolatban mit jelent ez, de ideje volt közelebb kerülni az “otthonához”. A szezon végén az öltözője kipakolásakor egyébként azt mondta, hogy folytatni szeretne pályafutását, de tudja, hogy nem feltétlen a Chargersnél teszi majd ezt. Az biztos, hogy ezzel még inkább csökkentek az esélyei, hogy jövőre Chargers-mezben láthassuk Riverst, a szabadügynök piac pedig borzasztóan érdekesnek ígérkezik.
Legfrissebb cikkeink
- Kik okozhatnak meglepetést a rájátszásban?
- A Chiefs legyőzhetetlen, a Ravens pedig megtörte az átkot
- A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- A Falcons a szezon végén kivágja Kirk Cousinst
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
- Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- George Pickens megint maródi, de TJ Watt ott lesz a Ravens ellen
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Kaqxar on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Cheetah008 on FK! Preview #16
- fakesz on FK! Preview #16
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
Hurrrráááááá! Vegyünk még egy MVP-t, úgysincs elég!
Floridába költözött! Nem került hozzátok közelebb.
Pedig minden nap autózhatna is oda. IS.
Most őszintén, mi az a 1378 mérföld? A google map szerint potom 20 óra 21 perc alatt letudja és még marad 3 órája és 39 perce edzeni. Sima ügy…
Connecticut közelebb van mint Massachusetts?
Mittudomén, néddameg a google map-on.
Nekem nem kell. Megnéztem, hogy onnan mennyi beérni a Gilettbe. Nekem ez volt a fontos.
És mennyi?
Majd 3 óra. Igaz azóta már megy a visszatáncolás, hogy egy bizonyos qb nem is költözik oda.
Ki az a bizonyos?
Tibi.
Az kb pont egy meccsnyi idő. Coinsidence? Nem hiszem…
Viccelsz? 800 km-el közelebb jött. Ezek jelek…
Kúszik az a kurva Off-season. Már itt van a küszöb előtt. FA deadline, mockdraftok. Draft. Hónapokig okos nyilatkozatok, hogy ki hány gyűrűt nyer még júliusban. Sit outok. Brrr…. Két hétig tart már csak a jó világ.
Már alig várom…
nemsoká jönnek az ittas vezetések, verekedések, asszonybántalmazások….
Most mé? Ha unatkozol te micsinász? Naugye…
” Az asszony verve jó! Hejhó!”-Geszti Péter
Ma is agyonvertem vagy ötöt. Micsinájjak, nagy a hárem, kicsi az ingerküszöb.
Ezen szakadtam :D
Mindig öröm, ha valaki megvilágosodik a szavaim hatására.
azért remélem ettől függetlenül a kosztjukat megtermelik
én is…
jujj, ez egyre ocsmányabb, mindjárt okádokrendben, csak ne nézz tükörbe
Mér, a répa jól áll a hóembernek, akkor nekem sem lehet annyira rossz…
Egy házasságot három dolog tart egyben. Közös hitel, közös gyerek és a verés
Istenem, mennyi gyönyörű üdvözült, emelkedett gondolat a szeretet jegyében és az Úr nevében. Meghatódtam…
Vagy, hogy egy másik hírességet idézzek, a kapcsolatok két dologról szólnak, a gyémántról és viagráról. :D
Charlie Harper?
Nyertél.
OBJ már hátbavert egy rendőrt a College döntő után.
Bemutatkozott Stefanskinak! Szegény azt hitte, hogy Diggs problémás játékos…
Mé, Stefanski beöltözött rendőrnek?
az csak egy ostoba seggrepacsi volt… Istenigazából nem is tudom, mit akart OBJ: elkergetni vagy ismerkedni?
https://www.youtube.com/watch?v=BNgFIiR54xg
Én most konkrétan kettőt, de holnap még nyerek ötöt. Aztán kituggya…
Akkor lehetsz cornerback. Ennél még egy WR is szerényebb.
A fene akar annyit rohangászni! Émmá megelégszem egy székkel a partvonalon és elücsörgök ott azért az évi 35 milláért, mert aki a kicsit nem becsüli… Nem kell telhetetlennek lenni.
3 hete offseason van, nem tudom miről beszél kend
én már az áprilist várom az új rucik miatt
“Az biztos, hogy ezzel még inkább csökkentek az esélyei, hogy jövőre Chargers-mezben láthassuk Riverst”
Tampa Bay. Arians kijelentette, nem akar már újonc irányitóval foglalkozni. Elkapófronton egy Chargers 2.0, jobb támadófal, gyengébb secondary. Hasonló gunslinger QB-játékot várnak tőle, feleannyi interceptionnal, és ebben a harmatgyenge csoportban ezzel meglehet a PO is.
Ezt most nem teljesen értem. San Diegoból járt be naponta LA-be, hogy a családnak ne kelljen mozdulni. Akkor a család hogy (és mikor) került Floridába? :o
Ezt én se értettem.
Az ugye megvan, hogy a család nem csak az asszonyból és gyermekekből áll?
Az embernek vannak szülei, akik a gyermekeinek a nagyszülei, lehetnek testvérei, akik gyermekeinek bácsikái, nénikéi, azok gyermekei az övéinek unokatestvérei, hovatovább akár Rivers saját nagyszüleire is gondolhatna, akikhez szívesen élne közelebb, hogy azok öreg korukban élvezhessék dédunokáik társaságát, ne csak holmi tableteken keresztül. Igazán szép dolog Rivers-től, hogy nem felejti el a gyökereit, fontos számára a családja. Sokat elárul sajnos, hogy valakinek az ilyen családi kapcsolatok még csak eszébe sem jutnak egy ilyen hírnél, igen jellemző kórképe a mai modern társadalomnak, amely magasról tesz az idősebbekre, akiknek mindent köszönhet.
Az ugye megvan, hogy ha az ember egy gyerekkel akar elköltözni, akkor is rengeteg köteléket kell elvágni (iskola vagy ovi, baráti kör, ismerősök, sportklub, színjátszókör, amit akarsz), ami a gyerekeknek nem kis megterhelést okoz. Ehhez képest Riversnek 9 gyereke van. Pont ezért vállalta az ingázást a két város között, ami nyilván nem kis fáradsággal, kényelmetlenséggel és anyagi ráfordítással is járt.
Ehhez képest meglepő, hogy most az egészet egy csapásra megváltoztatta. A későbbi hírek fényében már érhetőbb, hiszen ha mondjuk Tampába készük, oda nem tud naponta Kaliforniából bejárni.
A hülye moralizálásod meg hagyd meg magadnak. Nem ismersz. honnan veszed a bátorságot ismeretlenül kijelenteni, hogy mit gondolok a családi kapcsolatokról, hogyan bánok a szüleimmel, nagyszüleimmel vagy a rokonaimmal?
/Én vagyok a hülye, hogy megint reagáltam az agymenésedre, pedig megígértem magamnak, hogy nem teszem/.