A Texans két első- és egy második kört áldozott be Laremy Tunsilért (és Kenny Stillsért) tavaly, a left tackle pedig várja a jussát, sőt! A Houston Chronicle szerint Tunsilnak nem elég a Texans által ajánlott 18,5 milliós rekordfizetés, legalább 20 milliót akar keresni évente.
Jelenleg a liga legjobban kereső támadófalembere Lane Johnson, aki tavaly novemberben kapott egy 4 éves, 72 millió dolláros szerződést (18 millió dollár/év), amiből 55,8 millió dollár garantált. Tekintve, hogy egy top 5-ös támadófalemberről van szó, az összeg abszolút reális.
Tunsil viszont bőven nem ez a kategória, és bár a piac szabályai szerint könnyedén kaphat rekordfizetést, a tophoz viszonyítva 2-3 milliós ugrásokat Julio Jonesok, Aaron Donaldok vagy Khalil Mackek szoktak kapni. Természetesen gondolkodhat úgy, hogy mivel 2020-ban 10 millió dollárt fog keresni, így a 20 milliós hosszabbítás átlaga csökken, de ez nem így szokott működni.
A helyzete minden esetre kecsegtető, a nem-irányítók közül nem nagyon volt nagyobb alkupozíciója senkinek az utóbbi években, hiszen nagy blama lenne a Texanstól, ha két első kör feláldozása után nem tudná megtartani falemberét – ezért kell a cserével egyidőben hosszabbítást is aláíratni a játékossal, egy tapasztaltabb GM ezt tudja.
Legfrissebb cikkeink
- Nehéz az újoncok élete a rájátszásban – főleg idegenben
- Antoine Winfield Jr. és Marshon Lattimore is visszatér a rájátszásra
- Deshaun Watsonnak ismét elszakadt az Achillese, kihagyhatja a teljes 2025-ös szezont
- Wild Card szombat – Chargers @ Texans és Steelers @ Ravens
- Ki tud átlépni a saját árnyékán? – AFC
- Super Bowl Ranking #1
- Íme a hivatalos All-Pro csapat
- Sérülés jelentés a szombati Wild Card meccsek előtt
- November után decemberben is Joe Burrow volt a hónap támadója
- A Jaguars mellett a Jets és a Browns rendez meccset 2025-ben Londonban
- Teljes edzésmunkát végzett Hurts, jó esély lehet a játékára
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a Wild Card körre
- Egy dolog, amit muszáj megtennie a rájátszásról lemaradó csapatoknak
- HIVATALOS: Arizonába költözik a Rams-Vikings meccs
- BREAKING: A Raiders kirúgta a general managerét is!
Legutóbbi hozzászólások
- atis123juve on Deshaun Watsonnak ismét elszakadt az Achillese, kihagyhatja a teljes 2025-ös szezont
- ThySoul on Íme a hivatalos All-Pro csapat
- katonadani on FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a Wild Card körre
- Jani_Kovacs on Super Bowl Ranking #1
- falucs84 on FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a Wild Card körre
- Hurrá Torpedó on Egy dolog, amit muszáj megtennie a rájátszásról lemaradó csapatoknak
- AntalKovacs21 on Egy dolog, amit muszáj megtennie a rájátszásról lemaradó csapatoknak
- Cseh Tibor on Egy dolog, amit muszáj megtennie a rájátszásról lemaradó csapatoknak
Ezt már tavaly tudni lehetett. Tunsil bármennyit kérhet, mert ha nem kapja meg, BoB kidobta az ablakon a világ összes pickjét (nem mintha ez szokatlan lenne tőle…)
Mindenki kihasználja azt a szerencsétlen félkegyelmű Bob-ot.
pont most húzta le a cardinalst egy második körrel…ja nem
A Texans magabiztosan halad az XFL felé. Keselyűk meg lerabolják, mi lesz a következő, Watsont odaadja a peccnek egy harmadik körért?
BB-től nem “zsarol” ki BoB 3. kört még Watsonért sem. Szerintem a Texans még olcsón megússza, ha nem nekik kerül pickbe Watson elcserélése, amíg BoB ott a főnök.
ez egy jó ötlet, a Roughnecks feljöhetne a Texans helyére… :D
Szòval ha valakinek valami rosszat akarsz eleg annyit mondani hogy BoB legyen a GM-ed vagy 5 èvig :D
Hihetetlen ,hogy megtörténhet ilyen egy ekkora szervezetbe.
Ekkorába jó sok cucc fér. Lehet elég lett volna valami fasza bongos luchador maszkot adni neki.
BoB nyilván barom volt, de mi van Ramsey-vel? A sztori ugyanaz, de nem hallani semmit, hogy a másik GM zseni Snead, hogy oldja ezt meg.