About the author

54 Comments

  1. 1

    Ádám Váradi

    Sajnos nem sok olyan irányító van a ligába aki azt a fajta nyomást jól kezelte volna, annyiszor jött nagyon hamar.

  2. 2

    Ádám Váradi

    Sajnos nem sok olyan irányító van a ligába aki azt a fajta nyomást jól kezelte volna, annyiszor jött nagyon hamar.

  3. 3

    Antal Kovacs

    Hogyha jobb lesz a fala, és Thielen-nel is megbeszélik a holtszezonban, hogy hogy kell route-ot futni, és e védelem marad elit, akkor sima a 10+ győzelem. Ha.. meg ha .. meg ha… de meglehet.

  4. 4

    Fetyke

    Érdekes, hogy kívülről mindenkinek csalódásnak tűnik Cousins tavalyi szezonja, de a csapat szurkolójaként meg pont úgy éltem meg, hogy nagy szerencse, hogy leigazoltuk, mert nélküle nagyjából az 1/1-ért lettünk volna versenyben, nem a PO-ért. Persze láttam én is hajmeresztő mozdulatokat tőle, és ment is el miatta (is) mérkőzés (például Saints), de az előtte lévő támadófal teljesítményét figyelembe véve bizony igen is elit teljesítményt nyújtott. A passzjátékunk előbbre lépett az egy évvel korábbihoz képest (is). A futójáték teljes behorpadását pedig azért túlzás az ő nyakába varrni.

  5. 5

    kitalaltnev

    Mivel ő maga sem elégedett (teljes joggal), ezért ezt a szép statot szerintem feldughatja oda, ahová való. De nem bántó a szándékom, “csak” kritizálni akarom nem feledve, h. annyira nagy vehemenciával tartotta a markát anno.

  6. 6

    kitalaltnev

    Kívülről igen. Tőle és a csapattól is többet várt a kívülálló publikum.
    Mindazonáltal a te véleményed számít, nyilván nincs is kompetenciám vitába szállni vele.

  7. 7

    kitalaltnev

    Egyetértek. Ua. remélhetőleg nekünk a most kibányászott kavics Stidham lesz a jövő drágaköve. :D

  8. 8

    acsdav2

    Cousins szerződésére nehéz azt mondani, hogy kapzsi lett volna. Vagy oké nevezzük őt pénzéhesnek, de akkor ha megnézzük a többi QB szerződést, Brady kivételével mindenki pénzéhes.

  9. 9

    Bélabá a csótány

    bust

  10. 10

    kitalaltnev

    Na, baszki, te aztán hamar beáraztad. :)

  11. 11

    kitalaltnev

    Nagy csalódás lett ez a fickó. :/ A következő 1-2 év vízválasztó lesz számára. A Vikes-nek be kellene húznia a csoportot, h. “szintet lépjen”. De ez szerintem nem fog sikerülni.

  12. 12

    Bélabá a csótány

    Én?
    Hopi szerintem már a draft másnapján ment szitanyomatni a “Stidham is the new GOAT” polóját…

  13. 13

    Szilárd Süveges

    a draftoltak 50-tol kapjak a szamok az offseason-ban a patsnel. majd lesz neki is normalis szama ha kierdemli. :)
    de nem az a bust akirol azt hisszuk hogy kiraly lesz es ezert elso koros? az a pick amin ki lett huzva vajon mennyit ert?

  14. 14

    acsdav2

    A Saints ellen Thielen vétett végzetes hibát a fumble-jával. A pick-six az nem róható fel Cousinsnak. Félre értették egymást Diggs-sel. Vagyis inkább úgy fogalmaznám, hogy nem rajta ment el.

  15. 15

    Gáspár Bollók

    Látom itt most sok Pats drukker forog ez alatt a poszt alatt. Valaki el tudná magyarázni, hogy Brady keveset kér, ezért van pénz a csapat többi játékosára dolog miért lett ennyire elterjedt. Mert ugye nem a fizetés számít (hiszen azt Brady is megkapja külső forrásból a cégén keresztül), hanem a cap helyzet. Ez pedig az internetes kutatásaim alapján így néz ki, a roasteren tartott QB fizetési sapkában elfoglalt helye alapján (összevetve GB is, hiszen tavaly Rodgers giga szeződése volt a fő téma (meg engem ez érdekel :) az oldalon, ahol néztem, 2013-ig volt adat):

    2019. – 1. NE 31,1M – 6. GB 28,5M – AVG 19,3M
    2018. – 1. BAL 27,6M – 12. NE 22,9M – 14. GB 22,0M – AVG 15,9M
    2017. – 1. WAS 27,5M – 16. NE 14,5M – AVG 12,9M – GB 0,8M
    2016. – 1. ATL 25,5M – 11. GB 19,9M – AVG 15,4M – 17. NE 15,2M
    2015. – 1. NO 24,7M – 6. GB 19,9M – 13. NE 14,8M – AVG 11,2M
    2014. – 1. PIT 21,3M – 4. GB 19,3M – 13. NE 15,4M – AVG 11,6M
    2013. – 1. NYG 22,0M – 8. NE 14,6M – 12. GB 12,2M – AVG 9,8M

    Ez a 7 év távlatában, éves átlagot tekintve NE 18,4M, míg GB 17,5M, ami a 123-188M össz sapka alatt elhanyagolható különbség.

  16. 17

    camillo 7777

    Brady is kapja a milliókat ,csak ő a kiskapun, az nem számít bele a fizetési sapiba.

  17. 18

    ahanem

    Hát az teljesen mindegy, hogy a DE jön feléd vagy te mész a DE felé, a sack az sack marad. Nem véletlenül hoztam fel Watsont, hiszen a két csapat közt minimális különbségek vannak, a defense mindkét csapatnál jó, az OL semmit nem ér, futójáték nem létezik, ami valamennyire az előbbi hibája, csak Cousinsnak van két első számú elkapója, meg egy kiváló tight endje, Watsonnak meg egy elkapója meg két lába. Két ember > két láb.

    Ja, Keenumnak mennyivel volt jobb a fala?

  18. 19

    csak ezt ne

    Cousins egy átlagos irányító. Ez nem azt jelenti persze, hogy mindig átlagosan játszik, vannak kiemelkedő és pocsék meccsei. Ami egy szignifikáns hiba nála, hogy a pozitív mérleggel rendelkező csapatok ellen 4-25 a mérlege. Ez már egy komoly minta, komoly probléma. Jó lenne tényleg, ha egyszer egy rendes és egészséges fal mögött bizonyíthatna, ha átstrukturálná a szerződését, még pénz is lenne rá. Az többet érne, mint a fogadkozás.

  19. 20

    ahanem

    Nyilván azért sackelték 2x olyan arányban Watsont, mert volt lehetősége a kezdeményezésre. Ja, azt mondtam már, hogy Watson összedrótozott ACL-lel játszik, míg Cousins teljesen egészséges? 7 év alatt illett volna viszonylag jól megtanulnia jól olvasni a pályán, ami szerintem sikerült is neki, mert nem nyelt be annyi sacket, mint amennyit kellett volna. Ergo ez a pontod sem nyert.

    Mint ahogy az sem, hogy Bears ide meg oda, mert van két darab wild card hely az efféle csapatoknak, az meg már más kérdés, hogy egy playoff pipa vagy nem pipa mennyire változtat meg abban, hogy egy 8-8as irányító legyél, kivéve ha Super Bowl-t nyersz, mert akkor ez mind elfelejtődik.

    Cousinsból pont az a kis plusz hiányzik, ami más, nála jobb irányítókban megvan. Szerencséjére van példa előtte, Alex Smith pl még nála is rosszabb volt első éveiben, és ha valamely évben tudna akkorát ugrani mint anno Smith, akkor előreléphet egy 10-6os irányítóvá. De én ezt nem látom benne, mások meg azért reménykednek, mert nem egy elveszett eset.

  20. 21

    ahanem

    “Tartogatja”? Igen, a számokat láttad, én meg a szituációkat. Az életéért fut, nem tartogatja, majd eldobja Hopkins generikus irányába, az meg bevonzza a labdát, mint egy mágnes.

    Ami meg még mindig nem esett le, hogy egy 8-8 irányítóból úgy lesz 11-5, hogy alkalmazkodik, ennek ellenére te csak azt hozd fel, hogy miben különböznek, míg én azt, hogy miben hasonlóbbak, amiből ugye annak kéne következnie, hogy megérted, mi teszi az egyiket jobbá, de nem biztos, hogy neked ez a célod.

    A pontosságról meg annyit, hogy igen, lehet valaki nagyon pontos, megint lehet nézni a számokat, vagy megnézed a meccseket, és azt látod, hogy Brees évente 6 meccset játszik a liga legrosszabb passzvédelmei ellen, és még ott is nagyon nagy százalékban checkdownokat dobál Thomasnak, pláne a többi meccsen. Igen, lehetsz pontos, lehetsz pontos úgy is, hogy ezzel segíted a csapatodat, meg lehetsz pontos úgy is, hogy nem segíted a csapatodat vele. Thielen és Diggs vannak olyan elkapók, akik kicsit kevesebb pontosságot, de több kockázatot igényelhetnének, ez részben a QB, részben az OC hibája.
    Az általad rühellt Rodgers többet vállal, ami a pontosságának rovására megy (és most hagyjuk a kihajigált labdákat), de mégis több yardot termel (egyelőre) kevesebb elkapóval. Persze ez még mind édeskevés ahhoz, hogy valaki jobb legyen, de csak megemlítettem egy lehetőséget. Nyilván ott Minneapolisban jobban látják a helyzetet, majd meglátjuk mit kezdenek vele. De szerintem ha valaki ilyen pontos, ilyen elkapókkal rendelkezik, annak sok rizikós játékot kéne bevállalnia.

  21. 22

    Debreceni József

    Keenum és Cousins között az a különbség hogy az előbbinél tudta az egész edzői stáb Minnesotában hogy nem ő lesz a franchise qb, limitáltak a képességei, ennek megfelelően lett a playbook rászabva. Kevés rizikó, sok checkdown meg biztonsági játék, erre lett az egész felfűzve, meg az erős védelemre, működött is eleg jól. Cousins esetében meg azt gondolták hogy ő lehet az akit kerestek, viszi majd a hátán az offenset, ennek megfelelően lett az új playbook is alakítva. Nem jött be, ahogy Keenumról is kiderült hogy egy tipikus system qb. Ez derült ki sok olyan qb-ről akikre egy élelmesebb OC bombabiztos de szögegyszerű playbookot szabott amivel meglett a rájátszás, cdak épp a Lombardi nem mindig. Aztán meg a másik hülye GM vagy tulaj meg elhiszi hogy a srác jövőbeli hall of famer. Ezt jósolom Folesnak is. Irtózatos bukta lesz.

  22. 23

    Gáspár Bollók

    Az oldal, ahol néztem a csapatok adott posztjain összesítette a qb-kra költött pénzt. Azon az látszott, hogy amit Brady szerződésem megtakarítottak, annak a fele elment backup qb-kra, ami árnyalja a képet. Ugyanakkor, hogy Brady olcsóbb szerződés alatt van, az nem annyira az ő mérsékletes hozzáállásának köszönhető, mint inkább annak, hogy kerülőúton kapja meg a nagy pénzt. Hogy a többiek ezt miért nem használják, az számomra rejtély.

  23. 24

    ahanem

    Meccseket is nézel, vagy csak statokat?
    Mert ha utóbbi, akkor jobb is, ha nem válaszolsz, ha meg előbbi, akkor nyugodtan nevezd át magad John Elway-re (de csak a GM-re, ne a QB-ra).

    Cousins egy 8-8ra predesztinált irányító a képességei alapján, vagy ha engem kérdezel, inkább egy 7-9re, mert a Vikingsnél ennél többet kellett volna hoznia. (megint csak Keenumot érdemes felhozni ugyebár)

    Most az, hogy te úgy csűröd-csavarod az általad cherrypickelt számokat, ahogy az a te igazad részben állítja, az nem fogja a véleményemet átformálni, mivel én inkább a játékképből indulok ki, ami igen, lehet hiányos, mivel nem NFCN csapatnak szurkolok, így nem is látom az összes meccsüket, de ilyen szempontból te sem, így az önkényesen kiválasztott számaid nem reflektálják a játék képét.

    És nem, egy “prototípus” QB-nek nem is kell alkalmazkodnia egy mobilis rendszerhez és vice versa, hanem abból kell kihoznia a legtöbbet, ami van. Ami pedig van, az egyik oldalon sem döntően több, sőt a Texans szeintem hátrányból indul, ezért is hoztam fel őket. Egy évből szerintem nem lehet döntően ítélni, de ha Cousins egy 10-6os irányító lenne, akkor nem a Vikingsban játszana.

  24. 25

    Gáspár Bollók

    Mindennel egyetértek, amit írsz, de lényegében azt akartam írni, hogy ez a helyzet nem Brady érdeme, sokkal inkább a menedzsmenté, hiszen Brady azért csak megkapja a nagy pénzt a cégén keresztül. Nem mond le semmiről.

  25. 26

    Szilárd Süveges

    Aszondjak az okosok hogy etlinget mar megelozte es velhetoen 3 QBs lesz az 53as roster igy bent marad.
    es igen ugy gondolom hogy a draftolt jatekos padloja sokat szamit meg a plafonja is, de a ketto kozotti urt az hatarozza meg hogy milyen csapatba kerul es hogy ott mennyire jok az adott pozicio kepzeseben (persze plusz rendszer, jateklehetoseg…), de szerintem nem veletlen hogy egy-egy csapat tipikusan jo jatekosokat ad egy-egy poziciora, mint pl Ravens jo falembereket nevel ki, vagy Steelers jo elkapokat.
    Szerintem az hogy Brady jo jatekos lett az Bledsoe-nak nagyban koszonheto ahogy erdekes mod T. Romo elott is O jatszotta a serultet a depth charton, de a palya szelen mind ket esetben ott allt. Szerintem nem veletlen hogy Romo profetikusan kozvetiti a meccseket, mert olvasni nagyon megtanult valakitol.

    Amugy tok jo hogy egy Cousins-os cikk komment mezojet is ledominal a Pats tabor :D minden cikknel elkezdhetnenk Brady-rol beszelgetni :D

  26. 27

    Bélabá a csótány

    Cousins egy nagyon kedves ember,mindíg köszön a szomszédoknak,és mindíg leviszi a szemetet a kukába.
    Egyébként meg lehet fanyalogni, hogy micsoda egy középszer QB, de legalább pályán kívül tiszta.

  27. 28

    Tom in Black

    Már írtam, de részletezem, mert már annyiszor kapom meg kérdésnek, hogy komolyan leírom a napirendem. :D Ez csak az NFL, más sportot is nézek azért, a TV meló közben is megy, ha érdekes van odapillantok, nem zavar semmiben. :)
    Nézek heti kb 10 meccset élőben (nem vagyok oda a sportért felvételről, ha megy a TV-ben nem kapcsolom el, azt sem amit már láttam, de élőben megnézek mindent az izgalmak miatt, szinte minden meccsen szimpatizálok is valakivel valamiért, pl. Stanford meccseket Bryce Love miatt néztem az elmúlt 1-2 évben).
    Hétfőn nézek MNF-et.
    Kedd-szerda sajnos ínséges még szezonban is, hála az égnek van egyetemen pár hét, amikor 1-2 csoport játszik. Michigan (Eastern-Western-Central), Boise state, Miami (Ohio) stbstb.
    Csütörtök nézek TNF-et, ill. előtte bemelegítésnek 1-től egyetemit míg el nem kezdődik.
    Pénteken nézem az összes egyetemit, kivéve a reggel 6 után induló esetleges hawaii meccseket, a 4:45-ös idősávból viszont még végignézem ami épp van.
    Szombat változó, ha asszony mulatni megy, akkor kora estétől szintén megnézem sorban az összes idősávban ami érdekes, megint csak reggel 8-ig. :D
    Vasárnap pedig ugye SNF fix, korábbi meccsek változók, van, hogy csak gépen fél szemmel, de mennek. Ha TV-ben kevésbé érdekes meccset adnak, akkor két képernyőn megy foci, gépen is.
    Remélem elég kielégítő válasz arra a kérdésre, vajon nézem-e a sportot, vagy csak a számokat. :D
    A statisztika hab a tortán, megnézem mi van a játék mögött. :)

    Értem azt is amit mondasz, és még véletlenül sem állítom, hogy Cousins tehetségben megüti ARod szintjét. A számait hozza kb., de nyilván nem mindegy a játék képe sem, és főleg nem mindegy, hogy kik ellen mutat nagyot. Fordítani ARod sem igazán tud erős csapatok ellen, de azért ő megverni meg tudja őket, sokszor. Cousins meg nem bírja a prime time foci nyomását.

  28. 29

    ahanem

    Azt tudom, hogy leírtad már az első részét, ezért is azt kérdeztem, hogy nézed-e a meccseket, a válaszod pedig arra a kérdésre válasz, hogy látod-e a meccseket. Azért kérdeztem azt, hogy nézed-e, mert ha nézed, eme esetben feltételezem, hogy a számoknál többről szól ez a játék. Talán ott a gond, hogy a reláció fordított, a számokba próbálod belemagyarázni, hogy miért tartanak ott, ahol, nem pedig a játék képéhez társítod a statisztikát. Leíró és elemző statisztika nem ugyanaz a dolog.

    Cousinsnak 4 game winning driveja volt utolsó Redskinses évében, ami megsüvegelendő, és egyben mutatja is, hogy azért szorult bele valami a szorult helyzetek megoldására is, prime time mérkőzések meg ha máshol nem, a playoffban lesznek, azokat idővel meg kell tanulni kezelni, amihez az edzői stáb adott. A franchise már egy más kérdés, mert ha SB-t szeretne nyerni, akkor a történelem szerint nagyon nem jó helyre ment.

  29. 30

    Debreceni József

    Azért Brees mindig is top5 qb volt, egy domeban játszó irányítótól meg egy picit gyengébb teljesítmény a téli nyitott stadionokban azt hiszem bocsánatos bűn, főleg hogy a statisztikák szerint nem volt ő annyival gyengébb, 1-2 feltűnően rossz meccset leszamitva, ami persze hogy megmarad az emberekben hiszen a playoffban történtek. Flacco meg Flacco, jobb lett volna ha Baltimore-ból visszavonul.

  30. 31

    ahanem

    ARod pont emiatt szerintem egy darab fes, már rég túl van a prime-ján, hívjatok elfogultnak meg minden, lehet hogy tehetséges meg hasonlók, de ha valaki annyira tehetséges, akkor ő a gazdag ember Cousinsa, mert arányaiban pont annyira eredménytelen a tehetségéhez képest. Ami ugye nem mérhető, számosítható tulajdonság, tehát teljesen szubjektív. Az megint egy más dolog, hogy vannak megmondóemberek, akik mögé beállnak a kevésbé nyitottak, s az ő véleményüket szajkózzák, ezt hallod akkor, amikor az utolsó drive-ra ARod-ot választanának sokan, amikor azon múlik a meccs.

    Hozzáteszem, egy jó csapat többet közt azért is jó csapat, mert nem csak képes előnyre szert tenni (mert erre mind a 32 csapat képes még a mai NFLben is), hanem azt meg is tudja tartani, akkor meg mindegy, hogy ki áll a másik oldalon.

    NCAA-t annyit nem tudok nézni sajnos, amikor tehetem, akkor SEC-t vagy B10-t nézek inkább, de pl most gyors keresés után megláttam a képét és egyből az ugrott be róla, hogy sokat fut, olvasás után meg műtétet találtam, ezek közül egyik sem predesztinálja egy magas draft pickre, mert a franchise-ok java része nem gondolja azt, hogy egy ilyen QB 20 évig futkorászni fog, arról pedig volt szó egy másik hír alatt, hogy egy első körös pick nem feltétlen egy évre szól, hanem ha lehet, akkor mondjuk pozíciótól függően 6-12 évre. Legalábbis ez a cél, aztán valaki vagy ilyen lesz, vagy kihullik két éven belül.

  31. 32

    Fetyke

    Akkor tegyünk helyre néhány dolgot, mert elég nagy badarságokat írogatsz. Egyrészt a Texans futójátéka nemhogy nem volt halottabb tavaly a Vikingsénál, de meccsenként egyharmaddal több yardot átlagoltak. Ennek megfelelően a houstoni fal nem volt rosszabb a minnesotainál, mert ők legalább futáshoz tudtak blokkolni. Egyébként mintha egyszer Dani azt írta volna, hogy tavaly arányaiban (is) Cousins játszott legtöbbet nyomás alatt, tehát még e téren is rosszabb volt előtte a fal. Mindezek alapján pedig ha összehasonlítom a két játékos tavalyi évi teljesítményét, akkor nálam az jön ki, hogy a passzjáték minden területén Kirk volt a jobb, igaz jobb elkapói is vannak. Watson viszont tud, tudott futni. Igaz neki ehhez legalább tudott blokkolni a fal. Ennyi.

  32. 33

    Fetyke

    “Ja, Keenumnak mennyivel volt jobb a fala?”

    Volt edzőjük! Nem vicc. Sparano legrosszabbkor jött halála miatt tavaly a támadófal gyakorlatilag edző nélkül, elárvultan játszotta végig a teljes szezont. Meg is látszott rajtuk.
    Gondolom nem kell ecsetelni, hogy mit jelent az, hogy nincs egy ember a csapatnál aki bele tudna nyúlni meccs közben a blokkolási sémákba, mikor látszik, hogy a védelem felzabálja őket (lásd Bears).
    Egyébkén sérülés is nehezítette tavaly a támadófalat, de az edző halálát nagyobb gondnak találom.

  33. 34

    ahanem

    A cikk amibe olvastam konkrétan Gurley-t említette, mint hasonló kalibert, ami tudásra kiváló, viszont ahogy napvilágot látnak az infók a térdéről, minimum aggasztó.

    NCAA-ben azért többet látni azt, hogy egy offense pass heavy vagy run heavy, ugye ott azért nem tudják olyan szinten kiválasztani a skill playereket, hiába vannak high school prospectek, így azért ott jobban rá vannak kényszerítve az edzők, hogy az adott anyagból dolgozzanak. Nem vagyok tisztában a Stanford tavalyi elkapóival, de lehet, hogy több esélyük volt futással.

    Egyébként én Kerryon Johnson-nal vagyok így, csak ő ugye már tavaly le lett draftolva. :)

  34. 35

    Fetyke

    Neked is mondom. Meghalt a támadófal edző a szezon előtt. Márpedig támadófal nélkül ezt a játékot nehéz játszani. Nem menne az sem Bardy-nek ,sem Brees-nek de még Rodgersnek sem megy szemmel láthatóan (pedig az ő fala legalább számokban jó).

  35. 36

    ahanem

    “Ennek megfelelően”

    Az az egyharmaddal több, az Watson önnön maga. Amihez nem minden esetben járul blokkolás.
    Az meg badarság, hogy a Y/A nem passzmutató.
    Nem véletlen hoztam pont Watsont, mert ha nála sem szignifikánsan jobb passzolásban (márpedig nem az), akkor futás nélkül nem lesz jobb egy 8-8nál jobb szezonra.

  36. 37

    ahanem

    Brees-nek annyira nem számít már az idő, nem vállal olyan passzokat, amiket komolyan befolyásolna az időjárás, meg valamennyire próbálja leplezni, hogy már nincs meg az a karerő. De hát Tibitől sem várják már el, hogy 70 yardokat dobáljon, ez szerintem rendjén is van.

  37. 38

    Fetyke

    Azért Watsonnál tavaly nem sokan voltak jobbak szignifikánsan az alapszakaszban. Volt Mahomes meg Brees, aztán kifújt. Azaz Watson is nagyon is jó szezont hozott tavaly.
    Az utolsó mondatodra pedig tökéletes ellenpélda a Pats. Brady minden téren rosszabb számokat hozott tavaly, mint Watson, ezzel szemben nem csak hogy jobbak voltak 8-8-nál, de egyenesen ők lettek a bajnokok. Teljesen megérdemelten. Mert nem egy emberen múlik ez a játék. És ahogy azt látták Green Bay-ben is, egy viszont ember nem csinál tavaszt ebben a sportban.

  38. 39

    Fetyke

    Vagy lásd a tavalyi Seahawks-t.

  39. 40

    ahanem

    Hidd el, amely csapatokat szorosabban követem, ott is voltak támadófal problémák bőven, ettől függetlenül vannak olyan emberek, akinek mondjuk az a feladata, hogy ilyen esetben is találjanak egy támadófal edzőt, mondjuk házon akár belül. Egy ilyen problémára, legyen bármilyen szomorú is, illik megoldást találni. Mert az elég gáz, ha igazolsz egy QB-t, majd azt mondod neki, hogy “nézd, ott van az az ember, az ő kezében van az életed”. József válaszát inkább el tudom fogadni, aminek kiküszöbölésére pedig egy offseason elég idő.

  40. 41

    ahanem

    Akkor miért is várták el Cousinstól, hogy a fagyos Minneapolisban megváltsa a világot?
    Ja persze, inkább ferdítsünk el mindent a picsába, az nagyon jó dolog, arra lehetünk büszkék. Hozzuk fel a patst, mert nekik is sok közük volt ahhoz, hogy a Texans annyi sérüléssel eljutott a PO-ba, a Vikings pedig nem. Fuller az offseasonban kidőlt, Hopkins meg 5 évet húzott le sérülten. És most nyilván túlzok, de nem is ez a lényeg.

    Miért várták el Cousinstól, hogy elit QB legyen 10 év tapasztalattal, amikor nem az?

    Watsonnál pedig passzjátékban voltak bőven jobbak, amit a futójátékbeli zsenialitásával ellensúlyoz, ha a te értelmezésedben nézzük. De vegyük csak a passzjátékot. Azért abban jobbnak kell lennie egy majdnem csak passzoló QB-nak, nemde? A szignifikanciaszint jelenthet pár %-ot is ebben a ligában, már pedig a több mint egy yard/attempt igenis szignifikáns, de hozhatunk más statisztikákat is, ahol mondjuk a másik irányba lehet ilyen különbséget fellelni. Lehet, hogy csak szimplán túl sokra értékelték Cousinst, de lehet, hogy rossz volt a coaching. A nyomásra meg annyit, hogy meg lehet szabadulni gyorsabban is a labdától, mert abban is van hova fejlődni.

  41. 42

    Fetyke

    Ez igaz, csak ez már nem Kirk sara ugye. Ő belekerült ebbe a szituba, és nem nagyon tudott mit tenni ellene.

  42. 43

    Fetyke

    Ja értem! Szóval kicsúszott egy 11-5 és akkor most ettől kellene hasra esni mindenkinek? Valóban eljutott a PO-ba a Texans. És volt értelme? A nem túl acélos Colts védelem feltörölte a padlót Watsonnal. 7 pont és 70-es rating. Ez lenne a nagy Watson akihez mérni kell az irányítókat? Csak összehasonlításképpen ennél Cousins az utolsó Bears elleni meccsen is nagyságrenddel volt jobb.
    Már megbocsáss, de eléggé össze-vissza beszélsz, a nélkül, hogy fogalmad sincs szemmel láthatólag a dolgokról. Például jössz itt a sérülésekkel, miközben fogalmad sincs, hogy a Minnesotában hány kulcsjátékos maradt ki vagy játszott sérülésekkel. Hidd el ezt a versenyt is mi nyernénk sajnos.
    De lényegtelen is. Csak nyomd tovább a zöldségeidet, én pedig csak azt tudom mondani, amit eddig is gondoltam, hogy mindenben igazad (igazatok) van. Teljesen fölösleges itt ezen a témán a szót csépelni, ha Cousins máshogy látja a helyzetet, akkor valóban a pályán mutassa meg és hallgattassa el a kritikusait.

  43. 44

    ahanem

    “Miért várták el Cousinstól, hogy elit QB legyen 10 év tapasztalattal, amikor nem az?”

    Keenumtól nem várták el, tőle igen.

  44. 45

    Kopi3.14

    Aztán majd mindenki hápog, hogy de hát olyan rendes ember volt, nem is értik, hogy tudta feldarabolni körfűrésszel a zasszonyt.

  45. 46

    ahanem

    Akkor hasonlítsd össze Watsonnal, aki egy még rosszabb fal mögött játszik, fele annyi jó elkapóval, egy még halottabb futójátékkal. Én szeretnék Cousinsban hinni, mert szimpatikus srác, de ha így folytatja, ő lesz a következő Dalton.

  46. 47

    ahanem

    Pontosan, ergo miért várták el tőle, hogy a kezébe vegye az offense-t, ha nincs meg hozzá a kellő tapasztalata? Washingtonban egy egész korrekt fala volt egy részben olyan rendszerben, ami segítette is őt. Itt meg nem tudja elmondani az elkapójának, hogy milyen route-ot fusson? Azért vannak gondok bőven. Ehhez képest egy 8,5 W nagyon szép eredmény.

  47. 48

    Fetyke

    Ugye, hogy mindent meg lehet magyarázni. :) De senkit nem érdekel, a csapat szar volt, a többit nem őrzi meg a történelem. :)

    “A PO pont addig nem számít, amíg valaki nem is képes eljutni oda.”
    Akkor jó, mert Cousins már eljutott oda az első teljes szezonjában, pont mint Watson. És ki is esett mindjárt, akár csak Watson. :)

    ui.: És szerintem ezt itt kellene abbahagyni, mert ez a magyarázkodásod már kezd kicsit szánalomba átcsapni. Képzeld nálunk is voltak sérültek (ha tudni akarod, akkor például Diggs is az volt), de senkit nem érdekel. A csapat nem jutott PO-ba, mert összességében gyengén játszott, és a többi csapat szurkolóit egyáltalán nem érdekli, hogy miért. Hidd el minket sem nagyon hat meg, hogy miért volt olyan a Texans a WC meccsen, amilyen. Akkor az volt a csapat, a mutatott játékot mindenki láthatta. Nem győzött meg arról, hogy Watson lenne az etalon irányító, akihez méricskélni kellene.

  48. 49

    Fetyke

    Ugye, hogy mindent meg lehet magyarázni. :) De senkit nem érdekel, a csapat szar volt, a többit nem őrzi meg a történelem. :)

    “A PO pont addig nem számít, amíg valaki nem is képes eljutni oda.”
    Akkor jó, mert Cousins már eljutott oda az első teljes szezonjában, pont mint Watson. És ki is esett mindjárt, akár csak Watson. :)

    ui.: És szerintem ezt itt kellene abbahagyni, mert ez a magyarázkodásod már kezd kicsit szánalomba átcsapni. Képzeld nálunk is voltak sérültek (ha tudni akarod, akkor például Diggs is az volt), de senkit nem érdekel. A csapat nem jutott PO-ba, mert összességében gyengén játszott, és a többi csapat szurkolóit egyáltalán nem érdekli, hogy miért. Hidd el minket sem nagyon hat meg, hogy miért volt olyan a Texans a WC meccsen, amilyen. Akkor az volt a csapat, a mutatott játékot mindenki láthatta. Nem győzött meg arról, hogy Watson lenne az etalon irányító, akihez méricskélni kellene.

  49. 50

    ahanem

    Ránéztem a passing statokra, Watson volt alegközelebb, bumm

    Tudtommal az etalonok és egyéb szabványok egy kicsit több validációt igényelnek, de ezt itt abba is hagyom. Majd azért szólj december végén, hogy hová jutott Cousins, mert ha nem sérül le az 5. héten, akkor valszeg nem is fogok hallani róla.

  50. 51

    kitalaltnev

    :D Kirk-ről ugyan mit dumcsizzunk? Egy Fetyke nem csinál nyarat. :)

  51. 52

    Debreceni József

    Bortles első éve szenzációs volt, mindenki, elemzők, szakértők nagy jövőt jósoltak neki. Aztán az offseason-ban történt valami a dobómozdulatával, teljesen megváltozott. Azóta sem derült ki hogy sérülés miatt vagy a hülye edzői akartak ráerőltetni valamit, sem ő, sem az ügynöke nem beszéltek erről, szerintem ott tört a karrierje ketté. Talán most hogy kikerül a ligából elmeséli. Foles azin kívülhhogy tökátlag és az edzői stáb sem tartozik a legjobbak közé, nincs is kinek dobjon, Robinson volt az utolsó épkézláb elkapó Jacksonville-ben. Én idén Flaccora leszek kíváncsi, ódákat zengenek róla 3 edzésnap után (szerintem itt sem fogja a szezont kezdőként végignyomni) illetve Breesre, hogy a tavalyi szezonégi formahanyatlás folytatódik-e.

  52. 53

    ahanem

    Igen, a csapat 2 top elkapójánál vannak fontosabb sérültek is egy passzra építő ligában, köszönöm, megvilágosodtam.

    Én szeretem Watson játékát nézni, bár nem szimpatizálok a Texanssal, és amíg egy idióta a HC és támadófalat sem tudnak építeni, nem is fogok. A PO pont addig nem számít, amíg valaki nem is képes eljutni oda. Valahol itt már említettem is, hogy igen, váó, kiesett Hopkins is, és eltűnt a támadójáték, mivel futójáték nem volt, (megint lehet jönni a yardokkal, amíg az utcáról összeszedett emberek vannak a skill pozíciókban), és az egyetlen (valamennyire) épkézláb elkapó is kiesett, mily meglepő, hogy egy jól managelt D ellen semmire se futotta.
    Watsont azért hoztam, mert Cousinshoz hasonló passz statokkal rendelkezett a tavalyi alapszakaszban, ha ez neked zöldség, akkor hajrá.

    Abban egyetértek, ha szeretne egy 8-8nál jobb irányító lenni, akkor mutassa meg, hogy képes rá. Csak sajnos én erre nem látok sok esélyt.

  53. 54

    Debreceni József

    Azért ez nem lehet mentség egy ilyen gyatra szezonra, ugye nem?! Persze hogy hátráltató tényező, de mások is megoldották. Utálok ezzel dobálózni de ennyi pénzért oldja meg Cousins, a playoffnak meg kellett volna lennie. A felsorolt három úriembernél Cousins sokkal fürgébb.

Comments are closed.

2014 Powered By Wordpress, Goodnews Theme By Momizat Team