A Steph Curry-jelenség

Az idei év egyik legmegosztóbb kérdése, hogy ki legyen a 2015-ös alapszakasz MVP-je, habár olyan sok jelentkező nem akad a díjra – természetesen podcastünkben mi sem mentünk el szó nélkül a téma mellett. Az idei MVP címért folytatott harc egy az egyben eszembe juttatja a tavalyi NBA MVP címért zajló küzdelmet, akkor is kimondva három, de a realitások talaján maradva mindenki tisztában volt azzal, hogy két jelölt van. Az NFL-ben beszélhetnénk itt Carson Palmer (NBA párhuzam: Russell Westbrook) esetleges győzelméről, de szegény hiába futja karrierje legjobb szezonját, annyira dominálja az egész évet a Brady-Newton párharc a témában, hogy most én sem foglalkoznék vele nagyon. Ahogy Tom Bradyről (NBA párhuzam: James Harden) sem írnék sokat, mindenki tisztában van a teljes nyarával, alapszakaszbeli teljesítményével, de Newton (NBA párhuzam: Stephen Curry) mutatóit sem részletezném, mindenki utánanézhet az nfl.com-on vagy az ESPN-nél vagy gyakorlatilag bármilyen NFL-lel foglalkozó statisztikai oldalon.

Harden tavaly szinte minden statisztikai mutatóban jobb volt Currynél, gyakorlatilag a hátán vitte egész évben a rengeteg sérülttel bajlódó Houston Rockets csapatát, 21 dupla-duplát (két fontos statisztikai mutatóban az öt legfontosabb közül – pont, gólpassz, lepattanó, labdaszerzés, blokk – is kétszámjegyű értéket ért el egy meccsen) és 4 tripla-dulpát jegyezhetett tavaly. A teljes Rocketsből ő volt az egyetlen támpont, aki egy meccset leszámítva végig a pályán tudott lenni, viszont ha neki rossz napja volt – mert emberből volt ő is – akkor összedőlt a kártyavár és nem tudott előrelépni senki a helyére, aki kihúzta volna a szószból a csapatot.

Steph Curry egész évben a lehetetlennél is lehetetlenebb tripladobásaival, gólpasszaival és megmozdulásaival kápráztatta el a közönséget és az NBA rajongóit szerte a világon. Hihetetlen népszerűségre tett szert ez a fickó egy olyan csapatban, amelyik leiskolázta az egész ligát, de ha a az ellenfél kikapcsolta a mozgatórugót (Curryt), az ő helyére be tudott szállni a padról André Igoudala (aki a nagydöntő MVP-je lett tavaly) vagy a kezdő ötösből át tudta venni valaki a szerepét eredményesség tekintetében. Jöttek a győzelmek és a Warriors, illetve elsősorban Curry népszerűsége a tetőfokára hágott. Rengeteg új nézőt hozott és magát a karaktert látva mindenki tud azonosulni ezzel a fickóval, hiszen nem egy 2 méteres izomállat, aki megállás nélkül zsákol, hanem ésszel és sebességgel teszi már-már nevetség tárgyává az ellenfelet. A játékát látva pedig a mezei néző is azt hiheti, hogy milyen egyszerű ez a játék, illetve a tripladobás (aztán lemész a haverokkal a pályára, ráállsz a hármas vonalra és épp hogy eldobod a gyűrűig, nem még, hogy 9-10-11 méterről verd be csont nélkül a labdát, ahogy azt Steph teszi).

Hogy ki kapja a címet, arról rengeteg vita volt az amerikai sajtóban, mégis ahhoz képest, hogy mennyi cikk született a témában és milyen változatos vélemények születtek (szóba került még a liga „örökös” MVP-je, LeBron James, a 30 dupla-duplával és 11 tripla-duplával rendelkező Russell Westbrook) elég nagy fölénnyel lett Steph Curryt a 2014-15-ös alapszakasz legértékesebb játékosa a szavazatok szerint (a 130 szavazó újságíró közül 100-an a Warriors irányítóját szavazták meg első helyre).

Az MVP cím ebben az esetben nem egy életmű-díjként volt felfogva, hiszen akkor LeBron kapta volna, (az NBA Peyton Manningje?), de nem is simán statisztikai mutatók alapján született a döntés, hiszen akkor Hardennek jobban kijárt volna (+ neki nem volt olyan kisegítő-személyzete). E helyett a remek szezont futó Curry kapta, aki összességében sokkal kiegyensúlyozottabb és eredményesebb volt, mint vetélytársai. Illetve nem csak ő, hanem a csapata is végigrohant a ligán és árazta be a teljes mezőnyt.

Ezek után hiteles az a megállapítás, hogy Cam Newton az NFL Steph Curryje. Nem csak a földrajzi kötődés miatt (Curry charlotte-i születésű és Newton ugye Carolinában játszik), hanem maga a stílusa miatt is.

Curryhez hasonlóan egy nagy gyerek, aki szemtelenül játszik és örül mindennek, ami történik vele. Ha kap egy nagy sallert, akkor is vigyorogva áll fel, mert egyszerűen élvezi ezt az egész körforgást. Currynek is érik lassan egy olyan elzárás, amiből nem kel fel könnyen, mert az rohadtul frusztráló, amikor estében dobja a sarokból ellened az utolsó másodpercben a triplát. Vagy eldobja a labdát 10 méterről, még bent sincs a labda, de ő már hátat fordítva ünnepel. És persze jogosan, hiszen beveri. Newton kicsit messzire megy azzal, hogy már-már egy fesztivált rendez a touchdownjai után, az öltözködését polgárpukkasztóként is fel lehet fogni, de az vitathatatlan, hogy élete szezonja van a háta mögött. Eddig is jól játszott, de idén került a legjobbak közé, ahogyan Curry sem egyik napról a másikra lett igazán nagy sztár. Az első 2-3 éve arra ment rá, hogy a bokája állandóan kiment, egyszerűen nem tudott egészséges maradni. Aztán jött a váltás és teljesen átalakította a játékát, a betöréseinél régen fogta mindenki a fejét, hiszen nyilvánvaló volt, hogy a leérkezésnél rögtön el is megy a bokája. Ezzel szemben most már a legnagyobb nyugalommal szemléli a közönség ezeket a palánk alatti betöréseket és ámul, hogy „B*szki ilyen nincs” (a tripláit már megénekeltem). Newtonnál ugyanúgy tátjuk a szánkat, hogy nem igaz, hogy megint 5 TD-t passzolt, vagy hogy 5 emberrel a nyakán futja meg a first downt, vagy egyszerűen csak kivág egy 30 yardos futást.

Newtonnak is idén jött ki igazán a lépés, habár az első számú elkapójára nem tudott építeni, hiszen még a szezon előtt elszakadt Benjamin ACL-e, de föl tudott lépni a helyére más és az eddig is bika védelem is szintet tudott lépni a korábbihoz képest. Ő pedig ezt kezeli, abból főz ami van. Stílusa egészen látványos, a futásai miatt pedig közönségszórkoztatóbb a játéka, mint egy zsebirányítónak.

Brady ugyanúgy megküzd a sérültekkel, de tőle már megszokhattuk a minőségi játékot akkor is, ha éppen az utcán összeszedett hotdogosokkal kellett kihoznia valamit, míg Newtontól tényleg most látunk először ennyire eredményes évet, 33 passzolt és 8 futott TD-vel. Ráadásul az sem elhanyagolható tény, hogy mekkorát fordult a Panthersszel a világ, tavaly 7-8-1-gyel épphogy becsúsztak a rájátszásba, most pedig majdnem veretlenül zárták az alapszakaszt.

Lehet-e egy MVP címnek hozadéka a jövőben? – legalábbis azon kívül, hogy bekerülhet az önéletrajzodba.

Igen. Ismét NBA párhuzam: Curry, azok után, hogy megnyerték a nagydöntőt júniusban, illetve egy csomó szponzori eseményen kellett részt vennie végigmelózta a nyarat, kb 8 ponttal többet átlagol eddig az évben, mezőnyből 50% fölött dob, hármas vonalon belülről 60% körül dob és akkor mondjuk azt, hogy Steph Currynek szar napja volt, amikor a 40%-os NBA átlagot hozza mezőnyből. Ezzel szemben Harden habár támadásban még hozza a tavalyi szintjét, a védekezésre magasról szarik nagy ívben és a Houston szekerét sem rántja meg annyira, mint tette azt tavaly. Továbbá rövid időn belül megerősítést nyert, hogy jó döntést hoztak az illetékesek, amikor Currynek adták az MVP címet.

Nem gondolom, hogy Newtont visszavetné, ha elbukná az MVP címet, Bradyt meg az sem érdekelné nagyon, ha megnyerné, de mégis csak jelzésértékű lenne, hogyha nem Newton kapná. Azt jelezné, hogy az egyéniségek nem lehetnek a liga hivatalos arcai. Mindez kezdődött a TD utáni ünneplések korlátozásával, a cipők szabályozásával, stbstb.

Végül pedig néhány scenario, hogy ki milyen esetben lehet MVP:

Ideális világban Newton kapja.

15-1-es Panthers mérlegnél Newton.

Ha a Patsnek csak eggyel van kevesebb győzelme, mint a Panthersnek, akkor Brady.

Ha életmű-díjként fogják fel, akkor Brady kapja.

Ha belegondolnak, hogy az NFL első számú offseasonbeli ellensége az egyik jelölt, a másik pedig az NFL stricije, akkor odaadják Peyton Manningnek.