A 2016-os szezonban a Green Bay Packers sorsolása lesz a legkönnyebb az egész NFL-ben, a Detroit Lionsé pedig a negyedik. Hogy ezt (és Lombardi nem létét) kihasználhassa a Lions, mindenekelőtt egy jó piaci tevékenységre van szükség. Most megmutathatja az ex-Patriot Bob Quinn, hogy mit is tanult New Englandben.
A Calvin Johnson – probléma
Megatron nagyon erősen gondolkodik a visszavonuláson, de még hivatalosan nem dőlt el semmi. Jelenleg a Detroit Lionsnak 26 millió dollárnyi cap space-e van, Calvin Johnson 24 milliójával együtt. Ha netalán visszavonulna, akkor további 11 millió dollár szabadulna fel. Az már elég szép összeg, bár ezzel a Lions egy olyan játékost veszítene el, akit a piacról, de talán a Draftról sem lesz képes pótolni. Viszont Megatronnak jó lenne minél hamarabb döntenie, mert más a csapat játékospolitikája akkor, ha van egy első számú elkapó, mint amikor nincs. Persze az is elképzelhető – bár én kevés esélyt látok rá –, hogy ha nem vonul vissza a klasszis elkapó, és nem megy bele fizetéscsökkentésbe, akkor egyszerűen kirúgják. Én egyelőre azzal számolok, hogy marad és meg is tartja a csapat még egy évre.
Calvin Johnsonnal ellentétben Stephen Tulloch biztosan távozik a csapattól. Az egykor a liga krémjéhez tartozó linebacker sebessége nagyon megkopott az ACL szakadása óta, elbocsátása 6 millió dollárhoz juttatja a franchise-t. Rashean Mathis visszavonult, ez további 1,5 millióval dobja meg a csapat keretét. Akivel kapcsolatban bizonytalan vagyok, az Brandon Pettigrew. A TE alapvetően remek fizikai adottságokkal rendelkezik, kiválóan blokkol és elkapni is tud, csakhogy képes olyan, a csapat szempontjából öngyilkos megmozdulásokra, hogy rossz belegondolni. Ráadásul az utóbbi két évben csak 15 meccsen lépett pályára, Joe Lombardi nem használta passzjátékoknál, így nem kizárt, hogy 2,6 millió dollárért cserébe elküldi a Lions. Illetve, ha sikerülne Riley Reiffel egy hosszú távú szerződést kötni, az is felszabadíthatna 2-3 milliót az idei sapkából.
Szabadügynökök és hiányposztok
Reálisan nézve a dolgokat a Lions 35-36 millió dollárnyi hellyel várhatja a piac nyitását és mindössze három játékos van, akit jó volna megtartani. Az első a James Ihedigbót kijátszó Isa Abdul-Quddus. A 27 éves safety remekül játszott a szezonban, jó volt passz ellen és még jobb a futás megállításában. Reálisan 4-5 millió dollárt ér a játéka, ennyit legalább (de akár többet is) rá kellene áldozni, hogy maradjon, mögötte nem igazán van senki. A következő delikvens Tahir Whitehead. Őt egész biztos, hogy újraigazolja a Lions. Kiválóan játszott már tavaly is, de idén sem lehetett panasz rá, DeAndre Levyvel tökéletesen egészítik ki egymást. 5-6 milliós fizetésre számíthat éves szinten. A harmadik saját szabadügynök, akit nem volna szabad kiengedni a piacra, az a defensive end Jason Jones. Nem egy sztár pass rusher, de Ziggy Ansah mellé nem is kell még egy. Ugyanakkor konzisztensen képes jó teljesítményre, legyen szó az irányító siettetéséről vagy a futás megállításáról. Egy 4 millió dollár körüli, legfeljebb 2 éves szerződést kaphat.
Manuel Ramirez biztos, hogy nem kap új szerződést a Lionstől, ahogy James Ihedigbo és a korábban kivágott Joique Bell sem. Tyrunn Walker érdekes kérdés, a szezon második felére már harmadik – negyedik számú DT-vé vált, de a poszt vékonysága miatt egy viszonylag olcsó ajánlatot kaphat. Hasonló cipőben jár a DE Darryl Tapp is, a 31 éves védő szintén rotációs játékosként maradhat a keretben. Illetve persze ott van Haloti Ngata, aki bár a szezon második felére kezdett jól játszani, messze nem hozta azt az ellenállhatatlan játékot, amit Baltimore-ban megszokhattunk tőle. Szinte biztos vagyok benne, hogy nem Lions mezben lép pályára a 2016-os szezonban.
Ami a hiányposztokat tekinti, első és legfontosabb a támadófal. A tavalyi elsőkörös Laken Tomlinson és Larry Warford jóvoltából a két guard pozíció korrektül, Travis Swanson személyében a center pozíció úgy ahogy, de meg van oldva. Riley Reiff viszont egyedül kevés bármelyik oldalon, egy jobb kvalitású tackle-t kulcsfontosságú lenne igazolnia a Lionsnek. Akár Kelvin Beachum, akár Joseph Barksdale komoly előrelépés lenne. A legfrissebb hírek szerint linebackernek a Ramstől kivágott James Laurinaitist szemelte ki magának a csapat, de akár a Draft első körét is rááldozhatnák a pozícióra, ha a súlyos sérülést szenvedő, de igen tehetséges Jaylon Smith még elérhető lesz.
Elkapót biztos, hogy nem fog a csapat a piacról hozni, nemhogy igazi WR1 nem lesz (Jefferyt nem engedi ki a Bears), de még Golden Tate kvalitású játékos se nagyon. Ha Megatron nem marad, szerintem ezt idénre elengedi a Lions és legfeljebb a második kört áldozza a csapat elkapóra (úgy is ott van Ebron meg egy raklapnyi, főleg elkapni tudó futó, ideje lenne már villogniuk). A defensive tackle és a defensive end is kérdéses, ha Jason Jones nem marad. Tackle-nek vicces lenne, ha visszahoznák Nick Fairley-t, de szerintem, ha valahol, akkor itt biztos lesz egy kis Patriotsos szál és Akiem Hickst idecsábítja Quinn. Amennyiben nem ő, akkor is bőven van veterán és olcsóbb defensive tackle a piacon.
Szerintem a meglévő 32-35 millió dollár – Calvin Jonhsontól függetlenül – Abdul-Quddus, James Jones és Tahir Whitehead megtartására, egy linebacker (James Laurinaitis), egy offensive tackle (Joseph Barksdale) és defensive tackle (Akiem Hicks) leigazolására/megtartására fog fordítódni. Szóba jöhet esetleg Darius Slay szerződésének meghosszabbítása is. A Drafton vagy linebacker vagy pass rusher fog érkezni az első körben, a másodikban pedig szinte biztos, hogy elkapó.
Legfrissebb cikkeink
- A Chiefs az egy labdabirtoklásos győzelmek királya
- Súlyos sérülést szedett össze Tank Dell
- Kik okozhatnak meglepetést a rájátszásban?
- A Chiefs legyőzhetetlen, a Ravens pedig megtörte az átkot
- A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- A Falcons a szezon végén kivágja Kirk Cousinst
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Kaqxar on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Cheetah008 on FK! Preview #16
- fakesz on FK! Preview #16
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
OFF
A Packers sorsolása a legkönnyebb? Nevek alapján nem úgy tűnt. :D
http://mweb.cbssports.com/nfl/eye-on-football/25485818/nfl-strength-of-schedule-49ers-falcons-at-no-1-packers-at-no-32
Pettigrew maradhatna bár ACL sérüléből térne vissza, ha a balfasz dropjait lehetne feledni még jó is lenne:)
Az OL meg a DT kérdést kéne rendbetenni elsőkörben
Tyrunn Walker a 4. meccsen megsérült, így megítélni nem lehet milyen lenne…
Ngata is mehet amerre lát fiatalabb nem lesz és idő kellett mire végre mutatott is valamit.
Walker érdekes, de nem hiszem, hogy hosszabbítunk vele. Pettigrew faszán blokkol, én megtartanám, csak akkor néha kapja is el azt a rohadt labdát. Egyébként ez Ebronra igaz, ideje lenne villantani.
Ebron idén egész jó volt, bár tény hogy első körös létére mutathatna többet…
Háát, ha a tavalyi évét nézzük, akkor egész jó volt. De ennél azért többet várna tőle az ember.
na ja Walker sérült volt, nem is értem ezt a 3-4.számú DT dolgot :D
elég sok a hiányposzt: OT, WR, RB2, DT, DE, MLB, SS + igen Slay hosszabbítása, ami 10millió körüli lesz egy ilyen top5 közeli szezon után.
lesz dolog Detroitban.
RB szinten szerintem megleszünk ha Zenner 100%-os lesz, meg od lehet kukázni valakit pluszba, Abdullah remélem labdával kelfekszikalszikmindetcsinál és nem fog dobálni…
A Walker 3-4. számú DT dolgot úgy értettem, hogy ha egészséges lett volna, akkor sem fért volna be a kezdőbe. Illetve, ha most mindenkit újra igazolnának, akkor sem lenne 3-4. számú játékosnál előrébb. Ngata mellett Reid játszott, és nem is volt olyan rossz. Meg ott van Wright, akiért egy harmadik és egy negyedik kört adtunk összességében. Bár pályát ő is csak elvétve látott.
OT kell mindenképp. Elkapót nem hiszem, hogy nagyon korán vagy nagyon drágán hoznánk/húznánk. Ebronnak Jimmy Graham féle számokat kellene hoznia, harmadik évére hátha jó lesz már. Tate jó, meg szerintem Megatron is marad. Ha nem, akkor meg jön 1-2 töltelék játékos, első kört nem adunk elkapóért.
RB2 minek? Hacsak a rosteren lévő játékosok közül nem sérül meg valaki a draftig, akkor 100%, hogy nem hozunk futót. Abdul-Quddus, James Jones és Tahir Whitehead szerintem mind maradnak, első körben DT/LB.
Nagyon remélem, hogy Hicks marad Bostonban.