Nehéz sokat javulni egy konferenciagyőztes csapatnak, így a Panthersnél az volt a prioritás, hogy a saját embereiket megtartsák. A legfontosabb dolgokat elintézték, de alapvetően egy csendes holtszezonon vannak túl egyelőre Charlotte-ban.
Kezdjük a kívülről érkezőkkel, ebből elég kevés volt. Idestova négy ilyen személyt láthatunk a tranzakciók között, közülük pedig Trenton Robinson nevét nem sokan hallották még. A 49ers draftolta 2012-ben, ott egy évet, az Eagles gyakorlócsapatában később egy hónapot töltött el, majd a Redskinshez került, ahol már kisebb szerep is hárult rá. Tavaly például Ihenacho sérülése után a kezdő strong safety posztot is magának tudhatta, azonban decemberben megsérült. A Panthersnél epizódszereplő lehet majd.
Egy csere centert is sikerült hoznia a csapatnak Gino Gradkowski személyében, Carolinában remélik, hogy nem kell majd pályára lépnie, ugyanis az azt jelentené, hogy Ryan Kalil megsérült. Gradkowski a Ravens, a Broncos és a Falcons játékosa is volt korábban.
Két náluk nagyobb, de összességben közepesnek mondható név érkezett még, az egyikük Paul Soliai, aki a védőfal rotációba fog majd beférni, ha Lotulelei és/vagy Short pihenne kicsit. Soliait a csoportrivális Falconstól szerezték meg, de a Dolphinsban töltötte karrierje legszebb napjait.
Az utolsó érkező a cornerback Brandon Boykin. Boykint az Eagles draftolta és slot CB-ként a védelem egyik legjobbja volt, igazi playmaker, aztán Chip Kelly nem akarta a szélen játszatni, így inkább elcserélte a Steelershöz, ahol alig játszott. Jó erősítés ő a Panthersnek, feltehetőleg Bene Benwikere mozog ki szélre és Boykin lehet slotban, ami elég csinossá teszi a CB-állományt.
Ez persze annak is köszönhető – és itt áttérünk az újraigazoltak listájára -, hogy Josh Normanre, az NFL egyik legjobb cornerbackjére rárakták a franchise taget, így marad a csapatnál és lehet alkudozni az általa kívánt évi $16 millióból, hogy hosszú távon is Carolinába kössék őt. A legszebb lépés Charles Johnson kivágása, majd újraigazolása volt, amivel spóroltak cirka $8 milliót. Ezt azért tették meg, mert $11 milliós cap hitje hatalmas lett volna Johnsonnak, ennyit nem ért meg, azonban hasznos tagja lehet még a csapatnak. Főleg úgy, hogy Jared Allen visszavonulásával azért a passzsiettetés szerény lett volna Ealyvel és Addisonnal, így azonban már nem kell nagyon aggódni, habár a Drafton akár ide is jöhet erősítés.
A fullback Mike Tolbert megtartása is kötelező és jó lépés volt, az egyik legjobb FB-ről beszélünk és a Panthers támadószisztémájába szükség is van egy ilyen játékosra. Az RFA státuszú tackle, Mike Remmers is marad a csapatnál, aki ugyan gyenge pontja volt a remekül teljesítő falnak, egyelőre nincs jobb opció nála. Újraigazolták még a kisebb nevek közül Joe Webb QB-t és a guard Chris Scottot, rájuk nem vár nagy szerep.
A távozók listájánál szemet szúr a már említett Jared Allen, aki visszavonult a profi focitól, illetve Jerricho Cothery is távozott, aki elég hullámzó játékot nyújtott a 2015-ös szezonban. Nélküle azért soványka az elkapó-állomány, habár Kelvin Benjamin visszatérése nagyot fog lendíteni a dolgokon. Új punterre is szüksége lesz a csapatnak, ugyanis Brad Nortman a Jaguarshoz szerződött.
Vannak még többen csapat nélkül azok közül, akik eddig a Pantherst erősítették. Kiemelendő Amini Silatolu (G), aki sok sérüléssel bajlódott, két ACL-szakadása is volt 3 éven belül, Dwan Edwards (DT), aki a rotációból távozott (a helyére jöhetett Soliai) és Charles Tillman, aki egész jól játszott tavaly, de rá hosszú távon egyébként sem lehetett számítani.
Összességében a Panthers nem csinált sok mindent, a fontosabb szabadügynökeit megtartotta, így nem vesztett el senkit, de nem is erősödtek, hiszen legfeljebb egy kezdő érkezett Boykin személyében, de tőle sem várhatjuk feltétlen a biztos játékot. Azt azonban hozzá kell tenni, hogy nem is nagyon volt hol javulniuk, kevés a hiányposzt a csapatnál. Értékelés: B-
Legfrissebb cikkeink
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
- Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- George Pickens megint maródi, de TJ Watt ott lesz a Ravens ellen
- Jó esély van Patrick Mahomes játékára
- Visszatértek a vérrögök, így véget ért Christian Barmore szezonja
- FK! FIRST Craft Beer Fantasy League 2024 – Wild Card kör
- Mi lesz veled, Kirk Cousins?
Legutóbbi hozzászólások
- fakesz on FK! Preview #16
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Ragi on Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- atis123juve on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Zotya on Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
Mit tippeltek a következő szezonra? Ezek szerint, akkor kb. ugyanolyan jó játék várható tőlük? SB esélyesek?
mindenképp :)