Ezekiel Elliott az idei draft-class egyik, ha nem a legjobb játékosa. Egyszerűen nem találni hibát a játékában, legfeljebb apróságot néhány playben. Természetesen rendkívül jól fut, azonban ez nem elég ahhoz, hogy valakit a legjobbak közé soroljunk. Elkapásokban és pass protectionben is remek, egy all-around running back, aki hatalmas sztár lehet/lesz az NFL-ben. Írunk majd róla prospect-ismertetőt a későbbiekben, most viszont azt mutatom meg, hogy miért nem érdemes őt, vagy általános esetben bármilyen futót a top10-ben vagy környékén kiválasztani.
Maradjunk még kicsit Elliottnál és az idei Draftnál, mielőtt általánosítanánk. Idén nagyjából 8-10 úgynevezett blue-chip player van a prospectek között, akik kvázi elit játékosok Pro Bowl és All-Pro potenciállal. Mögöttük van sok jó játékos – akikben persze lehet ilyen potenciál, csak nagyobb a rizikó vagy épp bust-faktor -, de jelentős a szakadék a két csoport között. Elliott benne van ebben a 8-10 blue chip játékosban, nála a rizikó nagyon alacsony, szinte biztosan nem lesz belőle bust. Ilyet persze nem lehet kijelenteni, így inkább úgy fogalmaznék, hogy rendkívül kicsi a valószínűsége, hogy bust legyen.
És akkor nézzük meg általános esetben a problémát. A futók egyszerűen le vannak értékelve az NFL által, az élettartamuk az NFL-ben nagyon rövid. A jelenlegi kezdő(nek prognosztizált) futók között összesen öten vannak 30 éves kor felett (ebből négyen épp 30 évesek), közöttük pedig megtaláljuk Rashad Jenningst és Justin Forsettet, akik 750-nél kevesebb labdacipelést tudnak felmutatni karrierjük során, így sokkal kevesebb ütést szenvedtek el, ezért bírják még most is. A kezdő futók átlagéletkora 25,5 év jelenleg, az idei Draft pedig még fiatalítani is fog ezen, hiszen többen is kezdők lesznek új csapatukban.
Azt is vegyük figyelembe, hogy akik az egyetemen nagy sztárnak és top prospectnek számítanak, rengeteget voltak használva. Sok labdacipelés sok ütést eredményez, ami tovább csökkenti az NFL-bel magas szinten eltölthető élettartamukat. Persze ez alól az olyan fizikális futók, mint Adrian Peterson kivételek, ők jobban bírják ezeket.
Ha vesszük a már említett kezdőnek prognosztizált futókat és megnézzük hol draftolták őket, akkor az átlag (és itt az UDFA játékosokat 8. körnek véve) 3,28, tehát a harmadik kör első harmada. Van nyolc első körösünk, de tizenegy RB, akit a Draft harmadik napján, tehát a negyedik körben és utána húztak, vagy egyszerűen draftolatlanok voltak. A maradék tizenhárom pedig a 2-3. körben érkezett csapatához.
Vagy korábbi csapatához, hiszen azt sem mondhatjuk, hogy olyan rengeteg futó maradna az őt draftolt csapatnál karrierje végéig. Jelenleg 16 kezdő futó van még az újonc-szerződésében, a maradék 16-ból – tehát akik már válthattak csapatot – pedig csupán 6 olyat találunk, akik maradtak (Peterson, Charles, Stewart, Martin, Ingram, Anderson).
Azt se mondhatjuk, hogy az első körös húzások között nem voltak bustok. Nézzük meg, hogy kit húztak a top20-ban az elmúlt 10 évben: Reggie Bush, Adrian Peterson, Marshawn Lynch, Darren McFadden, Jonathan Stewart, Knowshon Moreno, CJ Spiller, Ryan Mathews, Trent Richardson, Todd Gurley, Melvin Gordon. Nem rossz névsor, de azért itt sem mondhatjuk, hogy a többi posztnál átlagban kisebb a bust-faktor. Bush, McFadden, Moreno, Spiller, Mathews, Richardson (,Gordon), tőlük mind jóval többet vártak, mint ami végül lett belőlük. Ez pozitívan nézve a dolgokat is 50-50, hogy beválik-e valaki, de inkább rosszabb az arány.
Egy jó futót sokkal könnyebb találni a későbbi körökben, mint egy irányítót, pass rushert, cornerbacket, ezért érdemes lehet a gyengébb, tehát a Draft első felében húzó csapatoknak inkább ezekre a posztokra befektetni. Ráadásul ezeken a posztokon sokkal hosszabb a magas szinten eltölthető élettartam, a kezdő(nek prognosztizált) irányítók átlagéletkora például 29,4 jelenleg, ami 4 évvel több a futókénál.
Visszatérve aktuális példánkra, Ezekiel Elliottra és az idei Draftra: megéri a Cowboysnak vagy az Eaglesnek jelenlegi pozíciójában kihúzni a kiváló futót? Valószínűleg nem, jobban el lehet osztani az erőforrásokat és kiválasztani a Cowboys esetében Myles Jacket (LB), Joey Bosát (DE) vagy ha bent marad Jalen Ramsey-t (CB/S), az Eagles esetében pedig Vernon Hargreavest (CB) vagy Ronnie Stanley-t (OT). Utánuk lesz érdekes a történet, hiszen a Giantsnek (1/10), Bearsnek(1/11), Dolphinsnak (1/13) már valószínűleg nem marad olyan játékos, akit blue-chipnek tartanának és náluk szükség lehet egy ilyen remek futóra. Talán még náluk is korai lenne kiválasztani Elliottot, de én szinte biztos vagyok benne, hogy legkésőbb a Dolphins pickjénél el fog kelni a kiváló futó.
Legfrissebb cikkeink
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
- Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- George Pickens megint maródi, de TJ Watt ott lesz a Ravens ellen
- Jó esély van Patrick Mahomes játékára
- Visszatértek a vérrögök, így véget ért Christian Barmore szezonja
- FK! FIRST Craft Beer Fantasy League 2024 – Wild Card kör
- Mi lesz veled, Kirk Cousins?
Legutóbbi hozzászólások
- fakesz on FK! Preview #16
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Ragi on Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- atis123juve on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Zotya on Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
Leonard Fournette lehet majd a kivétel, igaz ő nem tud elkapni, de félelmetes. Csak azt nem tudom jövőre vagy azután jön majd a draftra.
tuti jövőre, már most is jönne szerintem ha lehetne neki
Azzal nem vagyok tisztában mennyi időt kell az egyetemen tölteni.
akartam írni azt is, hogy nagyon jó a jövő évi class, csak végül kivettem, nem illett be sehová :D de nem csak Fournette jó, Chubb, Cook, McCaffrey
Szerintem mccaffrey WR lesz ;) nálam amugy LF és Cook us 1.kört ér bármilyen classban
McCaffrey kapja be, hogy idén nem jött ki a draftra :D
Be kell húznia még a Heissman-t.
Kit tartotok jelenleg annak a 8-10 blue-chipnek? :D Hargreaves lehet olyan jo corner? Kicsit Ramsey arnyekaban erzem:)
ahogy Chester írja, az a 8.
Hargreavest én nagyon szeretem, várom az Eagleshöz :P Ramsey meg tok játékos, akár corner, akár safety, ki hogy tekint rá.
Szerintetek van esély, hogy Ray Rice valaha visszatér az NFL-be, azok után, hogy kamerák előtt leütötte a barátnőjét (vagy feleségét, nem tudom pontosan :D)? Már tavaly se játszott, szóval szerintem kicsi rá az esély, csak kíváncsi vagyok, mert semmit nem hallottam róla, és elég gáz lenne ezek után, ha valamelyik csapat leigazolná.
nope, szerintem nem tér vissza. Pont azért, mert könnyű pótolni a futókat, Rice meg azért már lassult az esete előtt is
Az egyetemi pályafutásuk alapján, ha Elliott és Gurley egy draft class-ban lenne és Gurley térdsérülését úgy vennénk, mintha meg sem történt volna, melyiket lenne érdemesebb előbb választani?
Elliott nálam egy kicsivel
Teljesen értem és értettem is, hogy miért is ne húzzon valaki korán futót. Ezt az úgy nevezett hasznos élettartamot is megértem, hogy a nagyon értékes korai pickkel 8-10-12 évre terveznek. De ekkora időtávon szerintem legalább még 10 másik faktor játszik be, ami miatt egy adott poszton szereplő játékos szóba jöhet. A futónál egyértelműen a sok ütés és sérülékenység ami miatt nem “éri meg”. De lehet, hogy egy falember ugyan úgy eligazol a rookie szerződése lejártával, vagy bármilyen más okból megsérül, corner, LB poszton is benne van és akkor ugyanott tartunk.
A véleményem nekem is az, hogy Elliott ha blue chip részvénynek számít a tőzsdén, akkor meg kell venni. Egy tőzsdés hasonlattal, minden blue chip kockázatos, mint az összes többi penny stocks is, csak nagyobb valószínűséggel lesz nyereséges. Vagyis Zeke is és az összes többi rookie kockázatos valamilyen szempontból, de a nagyobb sanszú nyereség miatt véleményem szerint nem lehet benn hagyni.
Hát nem tudom… A Cowboysnak talán tényleg nem érné meg egy ilyen fal mögé futót hozni a 4. választással, de a Phillynél szerintem azért már nem mindegy, hogy egy Charles kalibert húzol 1/8-ra, vagy egy Rashad Jennings félét a 3. körben… Charlesokra és Petersonokra egy komplett offense-t fel lehet építeni, márpedig az Eagles QB és WR fronton nem túl erős, ellenben a fal nevek alapján adott, és Elliottban van akkora potenciál, hogy az 1. évtől fogva vezére legyen a csapatnak.
Az előre mozgással is 3 olyan csapatot előzött meg a Philadelphia, ahol nagy szükség lenne Elliottra, szóval szerintem nagyon errefelé kacsingat a Philly, és szerintem nem is járnának rosszabbul, mint egy Hargreaves-szel.
Mondjuk akkor sem lennék csalódott, ha OT vagy CB érkezne, mert Sproles és Mathews révén azért van 2 jó futónk + vész esetén szerintem Barnerrel sem lenne meglőve az offense, de nekem valamiért minden húzás arra mutat, hogy Elliott lesz az 1. körös pick idén.
Én továbbra is tartom, hogy a mai NFL-ben első körben futót húzni fölösleges. Ha betennéd Elliotot mondjuk a tavalyi vagy a tavalyelőtti Lions támadófal mögé, ha megfeszülne sem tudna 4-es átlagot futni. És nem a 4 yardos átlag, amit elvársz egy top20-as futótól.
Gurley nem a rémes Rams fal mögött futott egész jól?
Nem volt annyira rossz az a fal. A Panthers falról is azt hittük, hogy borzasztó lesz, aztán mégsem lett az :D
Azért mondtam a Lionst és a tavalyi évet, mert ők bizonyítottan szarok voltak :D
de, nagyon szar volt az a Rams fal
Igen ezt akartam írni én is hogy a Greg Robinson,Reynolds,Barnes,Saffold,Havnstein 5-ösből egy közepes játékost is nehéz mondani.