A Saints szűkős pénzügyi erőforrásai miatt a szabadügynök piacon nem igazán tevékenykedhetett, így fokozott figyelem hárult a csapat draftjára, hogy az utóbbi években kicsit alulteljesítő csapatot megerősítsék. A csapat nem volt könnyű helyzetben olyan szempontból sem, hogy a védelem egyértelműen erősítésre szorult, de Brees fegyvertárát se ártott volna újratölteni.
Az első körben végül a védelembe érkezett játékos és a defensive tackle poszton bevethető Sheldon Rankins lett a választás. Nem a legszexibb pick, nem egy ügyes skill player, de kétségtelenül megéri az árát. Rankins zsinórban két évig volt a Lousville (és majdnem az egész NCAA) defensive line-jának legjobbja. A 3-4-es és 4-3-as sémában is elképzelhető játékos futás ellen félelmetes. Kiválóan észleli a futás irányát, támadja a megfelelő lyukat, akár 1, akár 2 gap a feladata. Ráadásul pass rushban is kiváló, termetéhez képest dinamikusan bomlasztja a fal közepét és generál nyomást az irányító arcába. Mindenképp jó választás a Saints újraépülő védelmének közepére. Mi más lenne, mint A.
A következő választás már a támadóoldalra érkezett, ahogy azt várni lehetett egy elkapóra is beruházott a csapat. Michael Thomas a „három nagy” elkapó reménység miatt kevés rivaldafénynek örvendhetett, pedig legalább akkora potenciál van benne, mit az előtte húzott WR-ekben. Kitűnően futja a route-okat és jó keze is van, Brees tehát egy megfelelő társat kapott. A következő választásért aztán felcserélt a csapat, ezzel értékes pickeket áldozott fel. Vonn Bell kétségtelenül nem rossz safety, de talán több pick szerencsésebb lett volna ebben az esetben. Bell egy jó covearge safety, aki a pálya hátsó részét nagyszerűen játssza be, de a boxba nem igazán használható. Ez főleg annak is köszönhető, hogy nem a legjobb „szerelő” hírében áll, rengeteg missed tackle-je volt az egyetem alatt és viszonylag könnyebben lehet lejönni a szerelési kísérleteiről is. A „bent hagyott” plusz pickek és Bell miatt ez a nap semmiképpen nem jobb mint C+, de ez is elsősorban Thomasnak köszönhető.
Az utolsó napra így már csak két választása maradt a csapatnak, ami semmiképpen nem elég ennyi lyuk befoltozására. Ráadásul megint egy trade-del nyitottak, hogy megszerezzék a Washington helyét, ezzel pedig David Onyematat. Dicséretes, ha egy csapatnak szilárd elképzelései vannak, hogy kit szeretne és ezért nem rest cserélgetni, de talán nem a Saints az a csapat, aki olyan könnyedén szabadulhat meg extra cetliktől. Onyemata ráadásul inkább egy jó atléta, akinek még elég nyers a játéka, de ettől függetlenül képes lehet beférni a rotációba már ebben az évben is. A futó Daniel Lasco pedig a 2015-ös sérülése miatt csúszott idáig, nem lett volna meglepő egy ötödik körös választás sem, de a lábadozása aggodalomra adhat okot. Nem rossz játékosok ők ,de hosszú még az út előttük a kezdőbe kerülésig.
Összességében az első két választás nagyon tetszetős, de aztán számomra csalódás a Szentek draftja. Több pickjüktől is megszabadultak, ami véleményem szerint elég nagy hiba egy újjáépülni készülő csapatnál. Ráadásul a feláldozott cetlikért cserébe nem is instant kezdőket kaptak. Semmiképpen nem jó jel, hogy a védő és a támadóoldalon is több nyitott kérdés maradt, azonnali kezdő játékos pedig kevés érkezett. Egy C+ az értékelést kapnak, mivel az első kört eltalálták, de igazából az is az „ölükbe hullott” Rankins személyében.
Legfrissebb cikkeink
- A Chiefs az egy labdabirtoklásos győzelmek királya
- Súlyos sérülést szedett össze Tank Dell
- Kik okozhatnak meglepetést a rájátszásban?
- A Chiefs legyőzhetetlen, a Ravens pedig megtörte az átkot
- A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- A Falcons a szezon végén kivágja Kirk Cousinst
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Kaqxar on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Cheetah008 on FK! Preview #16
- fakesz on FK! Preview #16
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
Ezt a futódolgot én nagyon nem értem.
Rankins alapból jó pick, de igazából csak azért, mert így a Lionsben nem maradt meg a kísértés :D Mondtam, hogy a DT-k nagyot fognak csúszni, látni, hogy egy Suh sem ér önmagában semmit. Meg mély is volt a class, lehetett volna hátrébb is találni játékost. Első körben Shaq Lawson vagy bármelyik szimpatikus elkapó jobb lett volna. Főleg, hogy Fairley is ott van.
A cserélgetéssel pedig egyetértek, nem csináltak nagy bizniszt és csak 5 játékos érkezett. Alapból persze nem rossz a csapat, de szerintem ezt jobban is ki lehetett volna használni. Nálam közelebb van a C- -hoz a dolog.
Nálam ez B draft.
Azért mivel Bell hatalmas needre érkezett. Safety összesen 3 játékos volt rosteren SS Vacarro és Sanford míg FS-nek csak a mellényúlás és iszonyatosan sérülékeny Byrd. Tehát pontosan egy Bellhez hasonló safety kellett Byrd mögé és sérülései esetére meg beugrani helyette. Teát az első három pick nagyon is rendben van.
Az utolsó körben jöhetett volna guard vagy egy gynege oldli linebacker, de ilyen hátul már úgy is csak projekt játékosok vannak.
Alapvetően a védelem rendbe lett rakva a free transferekkel és a drafton. A front7-ben egyedül a gyenge oldali linebacker poszt (Ellerbe) maradt hiányos. Kérdéses lehet még Kihaka mint gyenge oldali DE, de ezzel szerintem nem lesz gond. Minden más poszt megvan kezdőre és mélységre is.