Az NFL-nél úgy gondolják, hogy túlságosan egyszerű lett manapság a rúgók dolga, hisz egyre automatikusabban megy és egyre pontosabban lövik a gólokat. Ezért az extra pontot tavalytól már a 15 yardos vonalról kell elvégezni, de ez nem elég, szeretnék a kapuk szélességét is szűkíteni, méghozzá labdákba helyezett chipekkel.
Ezzel már kísérleteztek korábban, tavaly például a Pro Bowlon voltak 1,2 méterrel keskenyebbek a kapuk (5,4 helyett csak 4,2 méter). Minden idők egyik legjobb rúgója, Adam Vinatieri ki is hagyott két extra pontot és egy 38 yardos field goalt is, pedig normális kapuba mindhárom bement volna. Emiatt az NFL illetékesei most úgy gondolják, hogy sok volt az az 1,2 méteres szűkítés, ezért chipeket tennének a labdákba, hogy megnézzék, nagy általánosságban hová rúgják a rúgók a góljaikat. Az eredmények kielemzése után pedig csak annyit szűkítenének a kapuk szélességén, amennyi már nehézséget okozna, de még nem lenne túl nehéz.
Ezzel több komoly probléma is van. Egyrészt ez extra pontokat belődözni már így sem annyira gyerekjáték, másrészt, ha kisebb lenne a póznák között a távolság, biztos nem látnánk annyi 50+ yardos kísérletet. Helyette a legtöbbször puntolnának a csapatok, ami az élvezeti faktor rovására menne, nem mellesleg pedig sérülés veszélyes. Apropó, ha már a rúgókról és sérülésekről van szó.
Felmerültek olyan pletykák, hogy a liga megkéri a csapatokat, hogy legyen szívesek minden esetben elrúgni a labdát becsületesen kirúgásoknál. Ugye mostantól a 25 yardos vonalról támadnak a csapatok touchback után (próbaidős elképelés), ami azzal a veszéllyel jár, hogy a rúgó csapat direkt kisebbet vagy trükkösebbet rúg, hogy kikényszerítse a visszahordást. Ennek pedig nem örülnének a szabályalkotók, hisz pont azon ügyködnek, hogy kiiktassák a játék egyik leglátványosabb elemét.
Legfrissebb cikkeink
- A Chiefs az egy labdabirtoklásos győzelmek királya
- Súlyos sérülést szedett össze Tank Dell
- Kik okozhatnak meglepetést a rájátszásban?
- A Chiefs legyőzhetetlen, a Ravens pedig megtörte az átkot
- A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- A Falcons a szezon végén kivágja Kirk Cousinst
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Kaqxar on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Cheetah008 on FK! Preview #16
- fakesz on FK! Preview #16
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”