A tavalyi holtszezonban újabb részben magyar származású játékost köszönthettünk az NFL kapujában és Vargának sikerült is draftolatlanként bekerülni a Colts 53-as keretébe. Azonban karrierje sajnos hamar véget ért, ugyanis nem volt hajlandó beállni a sorba és bármilyen gyógyszert bevenni, amit a csapat orvosai felírtak neki. Tyler Varga nem hódolt be az NFL-nek.
Varga finn, horvát és magyar felmenőkkel is rendelkezik, mégis Svédországban született, majd hamar Kanadába költöztek. Anyja alpesi síző, apja testépítő (Mr. Eastern Canada), így tiszta izom ő is, kiskorában gimnasztikázott is, ezáltal remek az egyensúlyérzéke. Elképesztő sztorija van neki is, hiszen még a gimiben sikerült félrediagnosztizálni és könnyen mozgássérült is lehetett volna.
[ppp_patron_only level=”3″ silent=”no”]
Utolsó középiskolás mérkőzésén, 2010 novemberében kapott egy nagy ütést, az orvosok pedig azt mondták, hogy arra is van esély, hogy nem fog tudni többet járni. Komplikációk is felléptek, miután bevitték a kórházba, az orvosok nem voltak a helyzet magaslatán, rosszul diagnosztizálták azt, hogy az izomrekeszeken belül elkezdett vérezni és duzzadni Varga lába és műteni kellett volna. Az amputáció kérdése is felmerült. Erre szerencsére nem került sor, de négy hónapon keresztül nem is érzett semmit térdtől lefelé. Hat hónappal a sérülés után már 100 méteres síkfutásban versenyzett, augusztusban pedig megvívta első egyetemi mérkőzését is a Western Ontario Egyetemen.
A Yale-en végzett, evolúciós biológiából van diplomája és a foci után ortopédsebész szeretne lenni. Azért ezt a pályát választotta, hogy ne történhessen meg mással az, ami majdnem vele, azaz hogy egy félrediagnosztizálás miatt ne tudja beteljesíteni álmát.
Sokan úgy gondolták, hogy el fog kelni a drafton, többen 5. körös grade-et adtak rá, azonban végül nem választotta ki senki. A Colts azonban úgy gondolta, kell nekik egy fullback és a draft után leszerződtették. Vargát egyébként a CFL, tehát a kanadai futball liga draftján kiválasztották, méghozzá tizenkilencedikként a Calgary Stampeders csapott le rá. Ráadásul ha nem ír alá a Coltsszal, sokkal hamarabb elkelhetett volna, hiszen a negyedik legjobb játékosnak tartották a jelentkezők között.
A Coltsnál a remek előszezonja után megragadt a végső keretben, de az álma nem folytatódhatott sokáig. NFL-es karrierjében egy futása van 2 yardért és egy elkapása 18 yardért, a harmadik fordulóban a Titans ellen egy kirúgást követően szenvedett agyrázkódást. Ez még persze nem olyan vészes dolog, sokakkal előfordul, azonban Vargának 4 hónapig voltak tünetei, a “szokásos” fejfájáson, hányingeren és szédültségen kívül napokat töltött egy sötét szobában, többször nem tudta kimondani azokat a szavakat, amiket szeretett volna.
Súlyosbította a helyzetet, hogy három héttel az agyrázkódás után, miután a tünetek nem akartak elmúlni, a csapat egyik orvosa gyógyszert ajánlott neki. Méghozzá olyat, amit Parkinson-kórosoknak szoktak adni. Ennek azonban olyan mellékhatásai lehettek volna, amit a Yale-re járt Varga nem volt hajlandó megkockáztatni. Nem sokkal később a csapat IR-re is tette és az egész hátralévő szezont ki kellett hagynia.
Tavasszal újra elkezdett edzeni, a csapattól is zöld utat kapott, azonban végül úgy döntött, nem ér neki ennyit az egészsége és inkább visszavonul. Ezzel pedig csatlakozott ahhoz az egyre népesebb táborhoz, akik nagyon fiatalon hagyják abba pályafutásokat, leginkább az agyrázkódások hosszú távú hatásai miatt. Ez pedig felhívja a figyelmet arra, hogy a ligának mielőtt foglalkoznia kell ezzel a dologgal és valamiféle megoldást kell találnia, különben hosszabb időtávlatban nagy problémái lesznek az NFL-nek a játékos-utánpótlással.
[/ppp_patron_only]
Legfrissebb cikkeink
- A Chiefs az egy labdabirtoklásos győzelmek királya
- Súlyos sérülést szedett össze Tank Dell
- Kik okozhatnak meglepetést a rájátszásban?
- A Chiefs legyőzhetetlen, a Ravens pedig megtörte az átkot
- A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- A Falcons a szezon végén kivágja Kirk Cousinst
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Kaqxar on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Cheetah008 on FK! Preview #16
- fakesz on FK! Preview #16
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”