Tegnap végre elkezdődött a felkészülési meccsek időszaka az NFL-ben, ezzel közel fél éves böjtnek sikerült véget vetni. A buli azonban nem áll meg, ma is rendeznek pár találkozót, amiket nem csak adott csapatok szurkolóinak ajánlunk, hanem a virrasztani kívánó fanatikusoknak is. Természetesen az igazi sztárok valószínűleg csak pár drive erejéig lesznek fenn a műfüvön, de hogy miért érné meg mégis megnézni a meccseket, arra itt van pár érdekesség a mai kínálatból.
Miami Dolphins@New York Giants
Magyar idő szerint 01:00
Mindkét csapat nagy változásokon ment át a holtszezonban, többek között új edzőkkel kezdhetik meg a felkészülést. A hazai csapatnál 12 év után távozott Tom Coughlin, helyét a korábbi támadókoordinátor Ben McAdoo vette át. Az ő kezei alatt átalakuláson ment át mind Eli Manning, mind a támadósor játéka a tavalyi szezonban, ahonnan az idén draftolt wide receiver, Sterling Shepard játéka lehet érdekes a virrasztani vágyók számára, sokan az OROY cím egyik esélyesének tartják. És ha már elkapók, Victor Cruz kálváriája a sérülésekkel folytatódik, így az ő játékára nincs esély. Ám ami a legnagyobb változáson ment át, az a védelem, hiszen mindegyik szekcióba érkezett új játékos, többek között az az Olivier Vernon, aki épp Miamiból tette át a székhelyét, most rögtön egykori kenyéradója ellen debütálhat.
A vendégcsapatnál végre megszabadultak Joe Philbintől a 2015-ös szezon elején, idén a korábbi Bears és Broncos OC, Adam Gase irányítja a csapatot, ennek Ryan Tannehill örülhet igazán. Mint ahogy annak is, hogy fegyverarzenálja kibővült a nyár során, passzait a tavaly sérülésekkel bajlódó, idén viszont berobbanni kívánó elkapó DeVante Parker, és a harmadik körben draftolt Leonte Carroo halászhatja le. A futójáték javítását a draftról és a szabadügynök piacról is igyekeztek pótolni Kenyan Drake és Arian Foster személyében, azonban vélhetően egyikük sem lép ma pályára, így minden szem Jay Ajayira összpontosulhat. És ha már offense, a legnagyobb figyelem a draft napján elhíresült, bongos videója miatt hátracsúszó Laremy Tunsil lehet, aki jelenleg csak cserejátékosnak számít a depth charton, ezen mindenképp javítani szeretne egy kiváló teljesítménnyel.
Idén talán több hasonló jelenetet látunk majd
Detroit Lions@Pittsburgh Steelers
Magyar idő szerint 01:00
Igen pikáns találkozó lehetne ez az összecsapás, ám több hiányzó is tarkítja a két csapatot. A hazaiaknál minden valószínűség szerint nem öltözik be a “Killer Bees”, azaz Ben Roethlisberger, Le’Veon Bell és Antonio Brown, ám néznivalóban így nem lesz hiány. Elsősorban két pass rusher, Bud Dupree és Jarvis Jones játékát emelném ki, akiknek a tavalyi szezonja rettentő gyengére sikeredett, így muszáj valamit domborítaniuk idén, ha kezdők akarnak lenni. Ennek bizonyítására a Lions felforgatott támadófala kiváló alkalom lehet. Martavis Bryant eltiltásával pedig Sammy Coates előtt nyílhat meg az út a csapatba kerülésre, nagyon sokat várnak tőle a Steelers fanatikusai és fantasy tulajai. Az igazi nyertes egy szomorú ok miatt a tight end Jesse James lehet, hiszen az idén igazolt Ladarius Green komoly fejfájdalmakkal küzd az edzőtábor kezdete óta, vészjósló hírek szerint a visszavonulás sem kizárt az esetében.
A vendég Lionsnál három égető probléma is borzolja a kedélyeket. A legfontosabb feladat a preseason során Darius Slay párjának megtalálása lehet, hiszen a kiváló corner túloldalán nincs hasonló szintű játékos, így nagyon egyoldalúvá válik a két szél levédekezése, Nevin Lawsonnak és Quandre Diggsnek tehát össze kell kapnia magát. A másik megoldandó probléma a sokat kritizált támadófal, most debütálhat a Riley Reiff – Taylor Decker tackle-páros, akiknek a megfelelő működéséért Matthew Stafford fogja lerágni a körmeit. A harmadik probléma pedig Megatron visszavonulásával az elkapásokért felelős szekció lehet, amit nem könnyít meg az összes bevethető tight end sérülése. Egyelőre nem jelentek meg arról hírek, hogy az újonnan igazolt Marvin Jones mennyi szerepet kaphat ezen a találkozón, de ha ő és Golden Tate egyszerre lesznek a pályán, abból nagyon jó dolog is kisülhet.
Jones (95) és Dupree játéka sem volt tavaly meggyőző
Minnesota Vikings@Cincinnati Bengals
Magyar idő szerint 01:30
Ezen a találkozón is sok-sok meglepő teljesítményt és újítást várok. A Bengalst megtépázták a szabadügynök piacon, két elkapóját is elvesztette a gárda, éppen ezért a második körös Tyler Boydtól nagyon jó teljesítményre számítanak a felkészülési meccsek során. A másik lerabolt egység pedig a secondary, legfőképp a CB poszt, ahol Adam Jonesnak nincs párja. Dre Kirkpatrick elég meh kategória, William Jackson III sérülésével viszont más alternatívája nincs a Bengalsnak, így lehet kipróbálásra kerül három draftolatlan játékos, Corey Tindal, Tony McRae és Darius Hillary is. Plusz egy érdekesség, hogy a magyaros hangzatú névvel rendelkező Clayton Fejedelem is megmutathatja tudását. Illetve újra láthatjuk a pályán A.J. McCarront, kell ennél jobb ajánló?
Vendég oldalon viszont ott van az egyik nagy kedvencem, aki az idei játékosbörze legnagyobb sztárja volt, ő pedig Moritz Böhringer. A SPARQ szörnyeteg játékára ráadásul van is esély, én nagyon drukkolok neki, hogy bekerüljön a Vikingek 53-as keretébe. Teddy Bridgewater pedig figyelheti az új támadófala működését, ahová két játékos, Alex Boone és éppen a mostani ellenfél Bengalstól Andre Smith érkezett a kezdőbe a tavasz során. Nem is lehetne kívánni nekik jobb erőfelmérőt a Benglas pass rusher alakulatánál. Valamint a borzasztóan erős corner felhozatalról sem feledkezzünk meg, az így sem gyenge egységbe érkezett a második körben Mackensie Alexander is, a bő választási lehetőség meg kellő versenyszellemet szülhet a játékosok között, aminek Mike Zimmer csak tapsolni tudna.
ACHTUNG!
Cleveland Browns@Green Bay Packers
Magyar idő szerint 02:00
Szegény kicsi Cleveland Browns, rögtön az egyik nagykutya otthonában kezd. Bár talán a Packers nem viszi túlzásba ezt a meccset, hiszen minden bizonnyal a harmadik számú irányító, Bo Joe Callahan kaphatja a legtöbb lehetőséget. A Sajtfejűek elkapóinak így várhatóan nehezebb dolga lesz, nagyon mély ez az egység Green Bayben, az olyan depth chart végén lévő játékosoknak, mint Jeff Janis, Jared Abbrederis vagy Travor Davis pedig kiváló bizonyítási lehetőség lehet ez a mérkőzés. Illetve a már évek óta fennálló belső linebacker probléma is talán ebben a szezonban már rendeződhet, több variációt is próbálgattak a Packers edzésein Dom Capersék, kíváncsi vagyok, hogy például Morgan Burnett tényleg fel fog-e tűnni a linebacker sorban, ahogy a tréningeken tette azt párszor.
A Brownsnál pedig annyi kipróbálni való új és régi játékos van, hogy csak az ő beharangozójuk is megérne egy külön posztot. Az irányítókérdés eldőltnek látszik, Hue Jackson RGIII mellett tette le a voksát, Josh McCown a Cowboys radarján van mint csereirányító opció, így a surranópályán a harmadik körben kiválasztott Cody Kessler előléphet a clevelandi irányítórangsorban. Josh Gordon és Corey Coleman a hírek szerint nem lép pályára, de aggodalomra semmi ok, hiszen Terrelle Pryor igen! Az irányítóból átképzett játékos egyébként jelenleg az első számú Y elkapó a csapatban, vicces látvány lehet a játéka az biztos, bár egész jó riportok vannak róla a TC-beli teljesítményéről. De hogy a védelmükkel mi lesz, főleg legjobb irányító siettetőjük, Desmond Bryant egész szezonra való kiesésével, azt a jó ég tudja, vagy még az se.
Vajon rá is hat majd a “Hue-magic”?
Oakland Raiders@Arizona Cardinals
Magyar idő szerint 04:00
Kétségkívül a nap meccse, bánatunkra be is rakták prime time közeli időbe az USA-ban. Két brutálisan megerősödő csapat találkozhat Glendale-ben egymással, ahol a hazaiak a favoritok, nem csak a meccsre, de sokak szerint az 51. Super Bowl megnyerésére is. Bruce Arians minden bizonnyal a futójátékot fogja nagy erővel próbálgatni, hiszen a legjobb elkapóit pihentetni kívánja pletykák szerint. Evan Mathis érkezésével ennek a megerősödésére nagy esély van, és már tavaly sem volt rossz a futás a Carinalsnál. A védelemben legfőképp az újoncok fognak szerepet kapni, köztük Brandon Williamsszel az élen, aki nagy valószínűség szerint Patrick Peterson párja lehet majd a szezon kezdetére, most Amari Cooperrel birkózhat.
A Raiders kiváló offseasont tudhat magáénak, fontos játékost tartottak meg Donald Penn személyében, FA-ről is sikerült posztjuk jobbjai közé tartozó játékosokat szerezni, ám akik ezen a meccsen nagyobb szerepet kaphatnak, azok a draftról érkező játékosok. A safety Karl Joseph játéka kérdéses, ám a DE Jihad Ward és az OLB Shilique Calhoun szereplésére számítana Jack Del Rio az esti összecsapáson. Bombaerős, nem mellesleg piszkosul fiatal keret készül Oaklandben, érdemes az ő meccseiket nyomon követni az előszezonban és az alapszakaszban is.
Legfrissebb cikkeink
- Playoff Ranking #15
- A héten újra Aidan O’Connell kezdhet a Raidersben
- Visszakapja legjobb tight endjét a Rams
- Nem valószínű, hogy idén még látjuk Derek Carrt a pályán
- A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- Átalakul a jövő heti menetrend, megvan milyen meccsek lesznek szombaton
- Hosszabbított legjobb védőjével a Cardinals
- Will Levis is megy a padra
- A Browns lecseréli Jameis Winstont
- Legjobb HC jelöltek 2025-re
- BREAKING: Kirk Cousins megy a padra!
- Touchdown #15 – Bajban a Lions és a Chiefs; egy lovestory, egy főedző és egy harc az 1/1-ért
- Diontae Johnson megint nem fog pályára lépni a Ravensnél
- A Bengals pass rushere elkapott TD-t szerzett, majd kidőlt a szezonra
- Geno Smith térde jól néz ki, talán nem kell meccset kihagynia
Legutóbbi hozzászólások
- Ragi on Legjobb HC jelöltek 2025-re
- fcb979 on Playoff Ranking #15
- atis123juve on Touchdown #15 – Bajban a Lions és a Chiefs; egy lovestory, egy főedző és egy harc az 1/1-ért
- bjeela on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- katonadani on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- makosteszta on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- Kopi3.14 on Legjobb HC jelöltek 2025-re
- Kopi3.14 on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
“A Raiders kiváló postseason-t tudhat magáénak” Az gondolom offseason akrt lenni :D