Connect with us

Prémium cikkek

Mindenki nyert Mathieu szerződésével

Mint tudjuk, Tyrann Mathieu 5 évvel meghosszabbította a szerződését és a liga legjobban fizetett safetyje, vagy hetedik legjobban fizetett cornere lett, attól függ, honnan nézzük. Ráadásul meglepően gyorsan napvilágra kerültek a szerződés részletei és azon túl, hogy a játékos megkapta, amit akart, még a csapat is elég jól járt.

 

Elöljáróban annyit, hogy az eredeti szerződése szerint 2016-ban 1,5 milliót kellett volna kapni alapfizetésként, és további 170 ezer dollárt bónuszokkal. Azért jelöltem a bónuszokat zölddel, mert azokat a játékos már vélhetően megkapna, így nem játszana szerepet a konkrét szerződésben, mindössze a fizetési sapkában látszanak meg. Tehát Mathieu 2016-ban lemondott nagyjából fél millió dollárról hatvanmillióért cserébe: nem rossz üzlet. A szerződés pedig így néz ki:

 

Névtelen

[ppp_patron_only level=”3″ silent=”no”]

 

Az aláírási bónusz 15,5 millió, ezt rögtön kézhez is kapta. A 2016-os aláírási pénz azért  sárga és azért nem 3,1 millió, mert ahhoz hozzá megy a védő korábbi szerződésének 66 ezres aláírási bónusza. Ez a kis tétel szintén nem játszik szerepet a szerződésben, pusztán könyvelési gyakorlat. A 15,5 milliós aláírási bónuszon túl a safety alapfizetése 2016-ban és 2017-ben szintén teljesen garantált, ráadásul úgy, hogy akár meg is bukhat a fizikai felmérőkön. Vagyis a Cardinals kifizetett 21 millió dollárt előre úgy, hogy nem biztos, Mathieu játszani fog-e még.

 

Persze a csapatnál nem buta emberek dolgoznak. A védő 2018-as alapfizetése az új szezon első napján, az 5 milliós roster bónusza pedig az új szezon harmadik napján (valamikor márciusban) ugyan garantálttá válik, de csak akkor. Ha a Cardinals még az előtt elküldi, tök mindegy, hogy Mathieu sérült vagy sem, következmények nélkül kivághatják. Hasonló feltételek vonatkoznak a 2019-es évre is, akkor a 10,75 milliós fizetésből 8 millió válik garantálttá március elején. A 2020-as és 2021-es fizetésből egy cent sem garantált.

 

Továbbá a játékosnak 2017 és 2021 között lehetősége van további 250 ezer dollárokat keresni, amennyiben rendszeresen részt vész a csapat edzésein és meetingjein, valamint ösztönzőkkel további 1,25 milliót kaszálhat. Igaz, az ösztönzőt csak akkor kapja meg, ha az év védőjének választják, ami egyszer még oké a következő hat évben, de hogy minden szezonban Mathieu legyen a befutó, az szinte kizárt.

 

Összességében a Cardinals egy 2+4 éves szerződést kötött legsokoldalúbb játékosával. Ha megsérül vagy nem úgy teljesít, ahogy kellene, akkor a 2017-es szezon után 1,7 millió dollárt spórolva elküldhetik. Ha viszont hozza a formáját, akkor megéri a pénzét, hisz slot cornerként és safetyként is bevethető, de vélhetőleg LB poszton és a pálya szélén is megállná a helyét.

 

[/ppp_patron_only]

2 Comments
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
2 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
pritek
pritek
2016-08-03 22:47

Nagyon szép húzd meg ereszd meg szerződést raktak össze, ami tényleg mindenkinek jó. Ha biztosak lehetnénk benne, hogy egészséges marad egész idő alatt ez sokkal többe is kerülhetett volna, viszont Ty meg nem hagyhatta figyelmen kívül az ő sérüléseivel azt a mennyiségű lóvét amit az orra alá toltak úgy, hogy akkor is megkapja, ha soha többet nem játszik egy pillanatot sem. Ha pedig egészséges tud maradni, röhögve fogja kifizetni a csapat ezt a pénzt, valamint a sok jövőre lejáró szerződésből egyről le van a gond.Ez a Bidwill-Keim-Arians hármas nagyon szépen muzsikál, szerencsére.

AwesomeOne
AwesomeOne
2016-08-05 12:04

“vélhrási bónusza.etően” – ez milyen nyelv? :D

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

2
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x