Connect with us

Beharangozó

2016 FK! Premium Selection #12

Hálaadás napján már letudtunk három remek mérkőzést, de ezzel nem érhet véget a heti kaland. Az alapszakasz végéhez közeledve elérkeztünk arra a pontra, ahol a rájátszásért küzdő csapatok már nem hibázhatnak. Az FK! Klub keretein belül ezúttal olyan csatákat választottunk ki, amelyek döntő befolyással lehetnek a januári történésekre.

 

premium-selection-szeles

 

Arizona Cardinals @ Atlanta Falcons

 

Múlt

 

Carson Palmernek meglehetősen jól megy az Atlanta ellen, 2 eddigi találkozásuk alkalmával 765 yardot, 4 touchdownt és mindössze 1 interceptiont passzolt, valamint 110.8-as passer ratinget szorgoskodott össze. Igaz ez a legutóbbi találkozón nem volt elég, mert Matt Ryan és Julio Jones például csak közösen 189 yardig és 1 TD-ig jutott. Ebből is kitalálható, hogy a védelmek nem igazán álltak a helyzet magaslatán akkor…

 

Jelen

 

…És most sem sokkal jobb a helyzet. A Falconst egyértelműen a támadóegység repíti és ezúttal nem csak Jonesról szól minden. Matt Ryan MVP formában várja a találkozót, a második, harmadik számú elkapók pedig fel tudnak nőni a feladathoz. A Cardinals védelme ugyan vezeti a ligát például passzvédekezésben és összességében sem rossz, de valahogy hiányzik a tavalyi dinamika a csapatból. Nem érezni, hogy együtt lélegezne, mozogna az egész egység és nincs olyan kirívóan jó egyéni teljesítmény sem, mint tavaly. Ezen a mérkőzésen különösen futás ellen lehetnek bajban, hiszen a Falcons két running backje tökéletesen teljesít. Persze ehhez köszönettel tartóznak a támadófalnak, akik Mack érkezésével egy stabil, jól teljesítő alakulattá változtak. A zone-blocking és a power blocking egy érdekes keverékét alkalmazzák, ami mögött a két, pályán jól látó futó csillog. Mivel ahogy említettem, passz ellen a Cardinals jól védekezik, ezúttal a földön lehet esélye a Falconsnak.

 

cards

 

A másik oldalon már egyszerre könnyebb és nehezebb is a megoldás. Könnyebb, mert a Falcons passz ellen rosszul, futás ellen közepesen teljesít, nehezebb, mert Palmer megközelíteni sem tudja tavalyi formáját. Persze elkapói legalább annyira hibásak, ugyanis sem elszakadni nem tudnak rendszeresen, sem pedig nem biztos kezűek. Szerencséjükre egy biztos pont továbbra is van, ő pedig David Johnson, aki a Falcons linebacker sorát szétszedheti. Egy safety konstans a boxban kell, hogy tartózkodjon vagy legalábbis feljebb kell, hogy lépjen, mert ha nem telítik a line of scrimmage környékét akkor nincs az az erő ami megállítja a másodéves futót.

 

Jövő

 

Azt hiszem a Cardinals utolsó utáni esélye, hogy a rájátszás álmaikat továbbra is melegen tartsák, ugyanis a csoportban és a wild card helyekkel szemben is nagy a hátrány. Ha ez a mérkőzés nincs meg, akkor bevallottan is lemondhatnak erről. A Falcons talán nincs ilyen élet-halál helyzetben, de a Pathersnél pislákolnak a tavalyi életjelek, a Tampa és a Saints pedig surranópályán érkezik, így nem adhatják le a megszerzett előnyüket.

 

ariatl

 

Carolina Panthers @ Oakland Raiders

 

Múlt

 

Newton legutóbbi Oakland elleni találkozóján futott és passzolt TD-t is elért, az AFC-s ellenfelekkel szemben pedig már zsinórban négy mérkőzésen van futott hatpontosa. Hasonlóan jó előjelekkel készül Carr is, aki legutóbbi három NFC South ellenféllel szembeni találkozóján 1131 passzolt yardot, 8 touchdownt tudhat magáénak és egyszer sem adta el a labdát.

 

Jelen

 

Ha nem ennyire a távoli múltba révedünk, akkor is mindkét csapat jó formában van. A Raiderst nem kell magyarázni, ugyanis talán senki nem gondolta volna, hogy tíz mérkőzés után már nyolc győzelmük lehet. A Panthers pedig ugyan csúnyán alulteljesít az év eleji várakozásokhoz képest, de az elmúlt három hétben már voltak biztató jelek. A Raiders passzjátéka remek, negyedikek mérkőzésenkénti átlagos passzolt yardokban, Carr top5 QB teljesítménnyel játszik és a Texans elleni mérkőzést leszámítva elkapói is rendre kisegítik a nehéz szituációkban. A Panthers ellen itt lehet reális esélyük, ugyanis Norman távozása óta a secondary csak keresi önmagát. A Brees elleni jó számok se tévesszenek meg senki, ez inkább volt köszönhető a magára találó D-line-nak, mint a coverage-nek. A mérkőzés legérdekesebb csatája Shorték és az Oakland O-line közt fog zajlani. Eddig nem volt csapat aki igazán ki tudta volna zökkenteni őket a komfortzónából, de ha valakik meg tudják csinálni akkor az a tavalyi Pathers front7.

 

raiders

 

A túloldalon Newtonéknak nem rossz a matchup. A Raiders kimondottan rosszul játszik védőoldalon idén. És ha van különösen gyenge pont, akkor az a tight endek elleni védekezés. Na és ki jön most szembe? Greg Olsen a liga legjobb formában lévő tight endje. A pálya közepét támadva nyugodtan lehet előrehaladni, hogy egy-két Newtonra hívott futással teljes káoszt okozzanak.

 

Jövő

 

A Raidersnek egy esetleges vereség is belefér, bár balszerencséjükre a csoport két tagja közül az egyik utolérheti őket győzelmek számában. A Wild Card hely azonban szerintem nem forog veszélyben. A Panthers azonban a Cardinalshoz hasonlóan győzelmi kényszerben van, annyi különbséggel, hogy a csoportelsősség nincs olyan messze tőlük, így láthatják maguk előtt a célt.

 

caroak

 

San Diego Chargers @ Houston Texans

 

Múlt

 

A két csapat múltja nem túl sok mérkőzést számlál, mindössze ötször találkoztak, ráadásul utoljára is már három éve. Akkor egy szoros mérkőzésen egy filed goal döntött, erre pedig most is jó esély van. A fogadóirodáknál ez a legszorosabbnak jósolt mérkőzés és erre minden ok meg is van. Ugyan a Texans két mérkőzéssel többet nyert, de mindenki tisztában van vele, hogy milyen csoportban vannak és azzal is hogy a Chargers könnyen állhatna 2-3 győzelemmel többel is. Ezt a tényt bizonyítja az a statisztika is, hogy 726 playen keresztül vezettek, aminél csak a Cowboys és a Patriots tud felmutatni jobb számokat. Más kérdés, hogy ez azt is bizonyítja mennyire nem állnak a mérkőzések végén a helyzet magaslatán.

 

Jelen

 

A Texans az egyik legjobb passz ellen a ligában és Philip Rivers ellen erre szükség is lesz. Ami a veszélyt jelentheti, hogy főleg a CB és S sor jó, a mély passzoknál a pálya közepe könnyebben sebezhető. Benardrick McKinney ugyan kiváló teljesítményt nyújt a játék néhány aspektusában, de ez nem igaz a coverage-re. A Raiders ellen egyenesen a mezőny leggyengébb tagja volt és Cooper róla szerezte a mindent eldöntő TD-t is. Hunter Henry és Antonio Gates személyében most két jó képességű tight end érkezik, akiket ráadásul Rivers szeret is tömni labdával. Nem vár könnyű mérkőzés a Texans védelmére.

 

chargs

 

A Chargers oldaláról a pass protection lehet a legnagyobb probléma. A támadófal ligautolsó az irányítók megvédésében, Clowney pedig nem hétköznapi számokat hoz az utóbbi időben. Az elmúlt három hét alkalmával például top5 hitet, top5 siettetést is magáénak tudhat. Mellette a már említett McKinney is elit teljesítményre képes a posztján, így elérhetik, hogy Riversnek ne is legyen elég ideje passzolni.

 

Jövő

 

Szegény Chargers az erős csoport miatt alighanem lassan lemondhat a rájátszásról, pedig a játékuk akár még érhetne is egy playoff helyet. Helyette ha most kikapnak, akkor valószínűleg teljesen el is szálltak. A Texansnak pedig múlt hétfőn nem sikerült megtartani az előnyt a Raiders ellen, így a vártnál forróbb lesz nekik a talaj egy esetleges vereség esetén.

 

sdhou

 

Seattle Seahawks @ Tampa Bay Buccaneers

 

Múlt

 

A két csapat utoljára egy hosszabbításos mérkőzést játszott, ahol nagy nehezen a hazai pályán játszó Seahawks örülhetett. Most meglepne egy hasonlóan szoros összecsapás, ugyanis Wilsonék az elmúlt három találkozón ellenállhatatlanok voltak és Buccaneers ugyan meglepetésgyőzelmével a Chiefs ellen 50%-osra kozmetikázta mérlegét, mégsem gondolom, hogy rájátszásért lehetnek harcban.

 

Jelen

 

A Buccaneers passzvédekezése az egyik leggyengébb a ligában. Néha vannak biztató jelek, de összességében nem érett még össze ez a fiatal gárda. Wilson viszont sérülését teljesen maga mögött hagyva újra és újra elkápráztat minket kitűnő touch passzaival, pontos lézereivel vagy csak egyszerűen a már-már legendássá vált menekülés után megdobott mákos megérzéseivel. Baldwin nem kis zavart fog okozni a védelemben, de ha ez nem lenne elég, akkor érdemes megjegyezni, hogy a Tampa részéről nem csak a secondary coverage részével van probléma, de a linebackerek passz elleni játékával is. A másik név pedig akit a Seattle előhúzott a kalapból, az Jimmy Graham. Alighanem ez a három ember elég lenne ahhoz, hogy 25+ pontot pakoljon fel a vendéggárda, de itt van a sérülésből visszaérkező Rawls vagy a mindig veszélyes és egyre egészségesebb Lockett is. Sok szerencsét hozzájuk!

 

hawks

 

A másik oldalon ráadásul csak növekednek a problémák. A Mike Evans-Jameis Winston kapcsolat gyümölcsözőbb mint valaha, de a Seahawks secondary még megtépázottan is ki tudja kapcsolni a játékból. A futásra kellene helyezni a hangsúlyt, ami Martin visszatérésével nem is lesz reménytelen, de nem tartom kérdésesnek, hogy csak földön meg tudják-e nyerni a mérkőzést.

 

Jövő

 

A Seahawks egy győzelemmel lassan kényelmesen hátradőlhet. Már ami a playoffot illeti, a kiemelések miatt egyáltalán nem adhatnak le ilyen könnyebbnek tűnő mérkőzéseket. A sorsolásuk egyáltalán nem nehéz és nincs behozhatatlan előnyben a Cowboys se. A Buccaneers pedig bármennyire is tűzközelben van, ha most elveszíti a mérkőzést akkor az szerintem a rájátszásálmaikba is kerülhet, hiszen újra két mérkőzésre kerülhetnek a Falconstól és megérkezhet a Saints-Panthers is a nyakukra.

 

seatb

 

Kansas City Chiefs @ Denver Broncos

 

Múlt

 

Ha a Hálaadás napi meccsek egy jó előételnek felelnek meg, a 7 és 10 órás meccsek pedig egy laktató második fogásnak, akkor nem hiányozhat más, mint egy ízletes desszert. Ezt pedig meg is kapjuk az AFC West csoportrangadójától. Mindkét gárda 7-3-mal várja az összecsapást és egyébként is feszült és szoros mérkőzéseket szoktak játszani egymással. Tavaly például mindketten idegenben tudtak győzni, így a hazai pálya tisztességét mindkét gárda joggal akarja helyreállítani.

 

Jelen

 

A találkozó egyértelműen a két line of scrimmage-en fog eldőlni. A Broncos offensive line-ja két dologra jó idén. Az egyik, hogy megtanítja a mögötte álló QB-kat, hogy ez az NFL és mindig legyenek résen, mert előbb-utóbb jön egy rusher, aki a földbe akarja döngölni őket. A másik pedig, hogy az ellenfél pass rushereiből a hét legjobb játékosát csinálják. Ez különösen igaz a RT posztra, ahol se Stephenson (aki pont a Chiefstől jött) se Sambrialo nem tud egy épkézláb mérkőzést lehozni passzblokkolásban. Most ugyan Dee Ford nélkül, de Tamba Halival és a súlyos sérüléséből visszatérő Justin Houstonnal néznek farkasszemet. Nem gondolom azt, hogy egyszerű este elé néz a támadófal. Amivel meglehet próbálkozni, az a hat falemberes játék vagy a folyamatos tight end besegítés, de egyelőre nem talált ellenszert a Front Office a problémára, ami kezd lassan kínos lenni. Persze a zone-blocking sémába illő falembere számára ez nem a legegyszerűbb feladat, de a szezon mehet el itt.

 

sanders

 

A másik O-line már nem ilyen borzasztó, de az ellenfél még Fordéknál is félelmetesebb. Von Miller formája nem esett vissza és ha sackek nem is mindig jönnek,  folyamatosan nyomás alá helyezi az ellenfél irányítóját. Ez pedig elég arra, hogy a QB ne tudjon elég időt szánni a játékra, hanem cselekvésre legyen kényszerítve. A Broncos CB sor – amely az egyetlen csapatrész, ami nem esett vissza jelentőset tavalyhoz képest – pedig rövid ideig egészen biztos tudja tartani az elkapókat. A Chiefs esélye fura kimondani, de az idén gyenge futásvédelem ellen lehet. Spencer Ware az agyrázkódása óta nem játszik kimondottan jól, de továbbra is veszélyes és megnyerheti a meccset csapatának.

 

Jövő

 

Mondanom sem kell, hogy az azonos csoport és mérleg miatt ez a mérkőzés kettőt ér. Könnyen elképzelhető, hogy ez a csoport három csapatot ad a rájátszásnak, de egyrészt ez még nem biztos, másrészt koránt sem mindegy, ki hányadik helyen esik be a playoffba.

 

kcden

 

Legfrissebb cikkeink

Facebook

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!