Connect with us

Hír

Cam Newton szinte minden célpontja rendelkezésére áll

Cam Newton és a Carolina Panthers tavalyi szezonja nem sikerült valami fényesen, de ezen szeretnének túllépni. A korábbi MVP az idei drafton két playmakert kapott maga mellé, akikkel sikerülhet új szintre emelni a Panthers támadásait. A tavasz folyamán nem mindenki állt a rendelkezésére, ám a nemsokára kezdődő training campre mindenki készen áll, így kezdődhet a közös munka – papíron.

 

 

Christian McCaffrey a Stanfordról érkező játékosok rákfenéje miatt nem tarthatott a csapattal a felkészülési időszak nagy részében, hiszen az egyetem szemesztere nyárig tart, az NFL-ben pedig tilos végigcsinálnod a felkészülést úgy, hogy még tart a szemesztered, a szintén stanfordi Solomon Thomas is így járt például a 49ersnél. Most már vége van a sulinak az újonc running back számára, így készen áll az edzésekre új csapattársaival, amit már alig bír kivárni.

 

A legfontosabb, hogy összhangban legyenek a játékosok az offense-ben, főleg hogy én csak most csatlakozhatok először a srácokhoz edzésekre. Mindannyian tehetségesek vagyunk, de ez mit sem ér, ha nem értjük egymást, és legfőképp Camet. Sikeresen halad a rehabilitációja a vállműtétjét követően, így ő is velünk tarthat az edzőtáborba, elképesztő az elszántsága. Ez a csapat sikerre van ítélve, már csak össze kell mindenkit hangolni, és hengerelni fogunk.

 

Papíron tehát mindenki rendelkezésre áll, csakhogy Greg Olsen esetleges holdoutja még bekavarhat a dolgokba, márpedig Cam Newton legjobb és legbiztosabb elkapójáról beszélünk esetében. Ha sikerül elsimítani a dolgokat, akkor McCaffrey-vel és Curtis Samuellel kiegészülve tényleg valami újat láthatunk a Panthers offense-ében.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!