Idén is megkezdjük az FK! Fantasy ligák szervezését, aminek az első szakasza a tavalyi játékosok felkeresése. Mivel osztályokra épül a fantasy kiírásunk, ezért először azt kell felmérnünk, hogy a tavalyi résztvevők közül kik azok, akik ismét részt tudnak venni a bajnokságban, illetve ki helyére kell feljutót vagy kiesőt tennünk. Mivel előfordulhat, hogy rosszul vagy hibás email cím került az adatbázisunkba, valakikhez nem jut el az információ, így gondoltuk az oldalon és a Facebook oldalunkon is közöljük veletek a fejleményeket.
Amennyiben idén is részt szeretnél venni a ligánkban, kérlek küld el a válaszodban a
– teljes neved;
– az email címed;
– a csapatod nevét.
FONTOS! Csak akkor érvényes a regisztráció, ha mindhárom kritériumnak eleget teszel! Email címnek olyat adj meg, amit használsz és figyelsz rendszeresen, ugyanis erre küldjük majd a meghívót a ligádhoz! Amennyiben a csapatod nevét meg szeretnéd változtatni, kérünk mindenképp küldj róla nekünk emailt, hogy megkönnyítsd az adminisztrációs munkánkat!
Válaszadás határideje: augusztus 13., vasárnap 0:00!
Kellemes nyaralást, és sikeres felkészülést kívánok a teljes szerkesztőség nevében!

Legfrissebb cikkeink
- Mahomes a kanyarban sincs Bradyhez képest, ha a Super Bowlról van szó
- BREAKING: Kellen Moore a Saints főedzője!
- Az Eagles és a Chiefs a két favorit a jövő évi Super Bowl megnyerésére
- Devonta Smith különleges társaságban
- A Cowboysnál Micah Parsons elcserélésének lehetőségéről egyeztettek
- Saquon Barkley összehozta minden idők legjobb futó szezonját
- Mock draft a Super Bowl után
- Touchdown #SuperBowl – A tökéletes csapatépítés diadala
- Triple Coverage #583 – Így láttuk az 59. Super Bowlt
- Elképesztő, amit az Eagles védelme letett az asztalra
- Jó eséllyel Eagles-Lions rangadóval kezdődik a 2025-ös alapszakasz
- Hiába az elit védői teljesítmények, Jalen Hurts lett a Super Bowl MVP
- A garbage time mentette meg a Chiefst a szégyenfaltól
- Az Eagles a bajnok minden idők egyik legsimább Super Bowlja után
- Deebo Samuel kereshet magának új csapatot
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on Touchdown #SuperBowl – A tökéletes csapatépítés diadala
- Jani_Kovacs on Mahomes a kanyarban sincs Bradyhez képest, ha a Super Bowlról van szó
- ClayMatthews52 on Mock draft a Super Bowl után
- Kopi3.14 on A Jetsnél megmondták Aaron Rodgersnek, hogy mehet isten hírével
- Jani_Kovacs on Az Eagles a bajnok minden idők egyik legsimább Super Bowlja után
- Zotya on Touchdown #SuperBowl – A tökéletes csapatépítés diadala
- Jani_Kovacs on Touchdown #SuperBowl – A tökéletes csapatépítés diadala
- Cseh Tibor on Touchdown #SuperBowl – A tökéletes csapatépítés diadala
Gondoltok esetleg non-IDP liga(ka)t is inditani? Nagyon szivesen jatszanek veletek de egy idp-re felkeszuleshez keves a szabadidom. Es ha nem is lenne az, akkor is valoszinuleg azon a velemenyen lennek hogy nincs szukseg vedokre, tul nagy lutri, a tamadokra van ez kitalalva. Nyilvan csak velemeny, de gondolom sokan masok is igy vannak vele. Igy meg kenytelen vagyok nyilvanos ligakban jatszani, ahol a mezony fele abbahagyja par het utan es ugy nem vicces.
nem tervezünk, szerettünk volna egy kis pluszt adni a hagyományos ligákhoz, ezért az IDP lett a standard nálunk és az is marad minden bizonnyal, külön ligákat pedig egyáltalán nincs kapacitásunk elvinni, így is 31 liga lesz idén, amit menedzselni kell.
a neten találni elég jó IDP rangsorokat, azok alapján simán lehet húzni :)
Sziasztok!
Új játékosok is jeletkezhetnek most?
Sziasztok! IDP+keeper lesz? :)
IDP, de nem keeper
Sziasztok!
Ha valakinek nem elég egy IDP-s fantasy liga, akkor indítottam egyet, ugyanezek szabályok szerint, mint az FK!-s ligák működnek. Kérlek titeket csak aktív, legalább 1 év IDP-s tapasztalattal rendelkező személyek jelentkezzenek, az új játékosok számára majd ott lesz az FK-s liga, őket kérem ne jelentkezzenek. A draft augusztus 26-án 19:00 órától lenne, ezen nincs variálás, max 1 óra +/- , ha valakinek igazoltan ütközne az FK-s draftjával. Akit érdekel a dolog a cedarwood77@gmail.com E-mail címen jelentkezzen, még 10 szabad hely van, és az első 10 embernek 2 napon belül válasz érkezik, a liga linkjével és a jelszóval.
király, alig várom már. tavaly volt az első szezonom egész héten azon pörögtem h mikor kit cseréljek :D