A sok rossz hír után végre egy jó közlemény fogadta a Ravens szurkolókat, ugyanis a csapat vezetőedzője, John Harbaugh további egy évre aláírt a csapathoz. Az előző szerződés 2018 után járt volna le, de a megegyezésnek köszönhetően a 2019-es szezont is a jelenlegi vezetőedző tölti ki.
Harbaugh a sok balszerencsés sérülés ellenére rendkívül jól vezeti a csapatát, közel 60%-os győzelmi mutatója van és többször a rájátszásba vezette a Ravenst. Ami pedig még ennél is fontosabb, a playoff mérkőzéseken is nagyon sikeres, ugyanis itt 10-5 a mérlege és egy Super Bowl győzelem.
A jó hírek mellé azért árnyaljuk egy kicsit azzal a képet, hogy a 2013 óta csak egy pozitív szezonjuk volt és idén sem lesz egyszerű 8-8 felé kerülni. A védelem teljesen rendben van, de még egy ilyen elit védelemtől is klasszis év kell ahhoz, hogy egy mélyen tudása alatt teljesítő, sérülésekkel megritkított csapatot sokáig cipeljen. Harbaugh kétségtelenül az egyik legjobb motiváló edző, de hiányos emberanyagból kérdéses, hogy tud-e várat építeni. Mindenesetre a pozitív szezonok elmaradása ellenére is töretlen a bizalom és ezen egy esetleges rossz év sem változtathat.

Legfrissebb cikkeink
- A Chiefsnek nem, de egy játékosnak összejött a triplázás
- Mindkét fiát viszi magával a Raiders edzői stábjába Pete Carroll
- Brandon Staley lehet a Saints védőkoordinátora
- Top 10 kérdés a holtszezon előtt
- Jalen Hurts elit társaságba került
- Saquon Barkley: Miért ne hozhatnánk létre a saját dinasztiánkat?
- Mahomest karrierje legfontosabb meccsein verték el a legjobban
- Mahomes a kanyarban sincs Bradyhez képest, ha a Super Bowlról van szó
- BREAKING: Kellen Moore a Saints főedzője!
- Az Eagles és a Chiefs a két favorit a jövő évi Super Bowl megnyerésére
- Devonta Smith különleges társaságban
- A Cowboysnál Micah Parsons elcserélésének lehetőségéről egyeztettek
- Saquon Barkley összehozta minden idők legjobb futó szezonját
- Mock draft a Super Bowl után
- Touchdown #SuperBowl – A tökéletes csapatépítés diadala
Legutóbbi hozzászólások
- atis123juve on Top 10 kérdés a holtszezon előtt
- Ragi on Touchdown #SuperBowl – A tökéletes csapatépítés diadala
- Cseh Tibor on Touchdown #SuperBowl – A tökéletes csapatépítés diadala
- Ragi on Touchdown #SuperBowl – A tökéletes csapatépítés diadala
- atis123juve on A Cowboysnál Micah Parsons elcserélésének lehetőségéről egyeztettek
- Cseh Tibor on Mindkét fiát viszi magával a Raiders edzői stábjába Pete Carroll
- Cseh Tibor on Saquon Barkley: Miért ne hozhatnánk létre a saját dinasztiánkat?
- Bujdy on A Chiefsnek nem, de egy játékosnak összejött a triplázás