Tovább folytatódik a tisztogatás a Saints tavalyi nem túl fényes védelmének játékosai között: immáron Dannell Ellerbe került lapátra. A döntés már várható volt, július 25.-i sérülése után a csapat nyilvánvalóvá tette, hogy amint felépül a sérüléséből, kivágják.
Ellerbe draftolatlanként került a ligába 2009-ben, a Ravens csapatához. 2012-13-ban hozta két legjobb évét, elsőt a Ravensben, a másodikat pedig a Dolphins játékosaként. 2015-ben egy csere keretében került a Saintshez egy harmadik körös pick társaságában, Kenny Stillsért cserébe. Bár a képességeivel nem volt probléma, három év alatt mindössze 16 meccsen játszhatott az iugen sérülékeny linebacker.
Ellerbevel kapcsolatban a legnagyobb negatívum a sérülékenysége, gyakorlatilag alig van pályán. Ennek ellenére nem kizárt, hogy lesz rá kereslet, hiszen több csapat is elég rosszul áll linebacker-fronton, illetve több helyen a sérülések miatt is égető szükség lehet a 32 éves veterán szolgálataira.

Legfrissebb cikkeink
- Kelce-nek egy hónapja van dönteni
- Kadarius Toney-t letartóztatták
- A 2025-ös piac legjobb posztjai
- A 2025-ös piac legrosszabb posztjai
- A Steelers bepróbálkozott Travor Lawrence-nél
- Travis Kelce hihetetlen rekordot döntött meg
- Travis Kelce-nek kell egy kis idő, hogy döntést hozzon a jövőjéről
- A piac legnagyobb sztárjai
- Matt Patricia lesz az Ohio State új védőkoordinátora
- Cserét kért a Bengals linebackere!
- Joe Burrow megpróbál nyomást gyakorolni a Bengalsra, hogy fizessék meg a sztárjaikat
- A Bills futója évi 15 milliós fizetést akar
- Ismét Super Bowlt rendezne New Orleans
- A Chiefsnek nem, de egy játékosnak összejött a triplázás
- Mindkét fiát viszi magával a Raiders edzői stábjába Pete Carroll
Legutóbbi hozzászólások
- ClayMatthews52 on A 2025-ös piac legjobb posztjai
- vicgeordie on Travis Kelce-nek kell egy kis idő, hogy döntést hozzon a jövőjéről
- Kopi3.14 on Travis Kelce-nek kell egy kis idő, hogy döntést hozzon a jövőjéről
- ThySoul on Joe Burrow megpróbál nyomást gyakorolni a Bengalsra, hogy fizessék meg a sztárjaikat
- Hurrá Torpedó on Travis Kelce-nek kell egy kis idő, hogy döntést hozzon a jövőjéről
- GB-DB on Joe Burrow megpróbál nyomást gyakorolni a Bengalsra, hogy fizessék meg a sztárjaikat
- bjeela on Joe Burrow megpróbál nyomást gyakorolni a Bengalsra, hogy fizessék meg a sztárjaikat
- bjeela on Travis Kelce-nek kell egy kis idő, hogy döntést hozzon a jövőjéről