Ian Rapoport szerint a Bears egy 4 éves, 48 millió dolláros szerződéshosszabbítást adott a defensive tackle Akiem Hicksnek. Az idei évet is beleszámítva öt évre kötelezte el magát a csapat mellett a kiváló védő.
Hicks a 2012-es draft harmadik körében került a ligába, a New Orleans Saints igazolta le. Ott négy évet töltött, második és harmadik szezonjában kezdő volt, majd megsérült és nem tartottak többe igényt rá New Orleansban. 2015-ben írt alá egy évre a New England Patriotshoz, ahol rotációs játékosként jól játszott, és hiába akart neki új szerződést adni a csapat, a védőfalembernek jobban tetszett a Bears ajánlata, így Chicagóba költözött.
A döntésében nyilván szerepe volt a két éves, 10 millió dolláros szerződésnek, ami jó eséllyel sokkal magasabb lehetett annál, mint a Patriotstól kapott volna. Ezzel a döntésével lecsúszott egy Super Bowl győzelemről, azonban alaposan megtöltötte a pénztárcáját, ugyanis az új szerződéséből 30 millió garantált. Ezt egyébként ki is érdemelte, hisz 54 tackle és hét sack került a neve mellé, volt 2-2 leütött labdája és fumble-je, valamint 11 negatív yardos szerelése és 15 QB hitje.

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Megvan az egyetemi rájátszás négyes mezőnye!
- Keenan Allen és Chis Olave is vállalja ma a játékot!
- A Panthersnél az 5. fordulóban már azon gondolkodtak, hogy leültessék Bryce Youngot
- A Panthers három, a Packers egy kezdő védőt aktivált IR-ről
- Lehetetlen helyzetben az egyetemi playoff bizottság
- Love story
- Egy újabb ex-Packer sült fel a Jetsben
- FIRST Craft Beer Fantasy League 2023 – a 12. forduló
- Myles Garrettre nincsenek szavak, játszani fog a hétvégén
- A Patriots utáni élet: Bill Belichick igazi opciói
- Sérülésjelentés a 13. forduló előtt: hosszú a lista
- Achane, Higgins és Fitzpatrick is visszatér a héten!
- Ertz szabadügynök lett, több contender is érdeklődik iránta
- Már biztos, hogy Joe Flacco kezd a Brownsban vasárnap!
- FK! Preview #13
Legutóbbi hozzászólások