Bruce Arians ugyan erősen kritizálta irányítóját, Carson Palmert a vasárnapi Indianpolis Colts elleni mérkőzésen, de nem gondolja, hogy ezzel mély sebeket ejtett volna rajta.
A Cardinals vezetőedzője azt mondta a mérkőzés után, hogy
Az irányítónak jobban kell játszania.
Véleménye mellett pedig továbbra is kiáll. Persze a tények makacs dolgok, az alapján pedig az lenne a meglepő, hogyha mára már másként lenne beállítva Palmer vasárnapi performansza.
Könnyen kimondom ezeket a dolgokat, ő viszont tudom, hogy le se szarja ezeket a megnyilvánulásaimat. Tudja ő is, hogyan játszott, ugyanakkor meg van a kellő önbizalma ahhoz, hogy túltegye magát az ilyen dolgokon.
A Cardinals hosszabbítás után nagynehezen győzelemmel távozott Indianapolisból, de Palmer szörnyen játszott, a szezonban pedig egyelőre 2 TD mellett 4 INT-tel áll két mérkőzés elteltével. Nem ezt szoktuk meg tőle.

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Playoff Ranking #12
- Aaron Rogers mégis visszatérhet már idén a pályára?
- Visszavonul DeSean Jackson
- CJ Stroud történelmet írt, Lamar Jackson belépett az 5000-esek klubjába
- Challenge: Mennyből a pokolba – a Frank Reich kinevezés
- Lane Johnson a 49ers ellen már visszatérhet
- Kisebb kihagyás vár Jonathan Taylorra
- Az Eagles már a héten bebiztosíthatja a rájátszást
- Touchdown Week 12 – 6 pont és egy sikeres extra
- Így áll a playoff-harc a szezon kétharmadánál
- Így áll a draftsorrend 12 forduló után: háromcsapatosra szűkült a verseny
- Érdekessé tette az NFC-t a Bears
- Nem biztos, hogy a Bears elleni vereség után Joshua Dobbs megtarthatja az állását
- Myles Garrett megúszta a komoly sérülést
- Elvesztette left tackle-jét a Jaguars
Legutóbbi hozzászólások