Connect with us

Összefoglaló

Védőfoci a javából – Week 1 összefoglaló

Elkezdődött az NFL alapszakasza, ami már rögtön több csoportmeccset is elhozott. Meglepetésre több olyan eredmény is született, amire elsőre nem gondoltuk volna, akár a pontok mennyiségét, akár a meccsek képét tekintve. Egy azonban számos meccsben közös volt: a védelmeknek nagy napjuk volt vasárnap.

Steelers @ Browns, 19:00

21-18

Csoportmeccsel kezdte a szezont az idei drafton 1/1-esként választó Browns, és az idén az AFC egyik legnagyobb esélyesének tartott Steelers. A meccset a Browns rögtön egy hozzájuk illő jelenettel kezdte, a pittsburghiek blokkolták a Clevelandiek puntját, amiből a Steelers TD-t szerzett.

A Browns egy Kizer által futott 1 yardos TD-vel válaszolt. Ezután azonban a Brownsnak mindössze 1 mezőnygólra futotta, míg a Steelersnél Jesse James 2 TD-t is elkapott Big Bentől. A negyedik negyedben még szerzett egy TD-t a Browns egy Kizer-Coleman összjátékkal, de így is alulmaradtak a meccs favoritjával szemben. Kizer 20/30, 222 yarddal, 1 passzolt és 1 futott  TD-vel, illetve 1 interceptionnel zárta a meccset, ami nem rossz teljesítmény úgy, hogy közben a Steelers hétszer sackelte. A Steelersnél Big Ben 263 yardot, 2 TD-t és 1 INT-et jegyzett, míg Antonio Brown 11 elkapásból 182 yardot szedett össze.

A pittsburghieknél azonban a show-t egyértelműen az újonc T.J. Watt lopta el, aki vezette csapatát tackle-ökben, ami mellé 2 sacket és 1 interceptiont gyűjtött. Érdemes emellett megemlíteni, hogy a Steelershez visszatérő Bell 10 futásból 32 yardot, és 3 elkapásból 15 yardot szerzett. Nem túl szép teljesítmény valakitől, aki a legjobb futó fizetés mellé szeretne még egy slot receivernek járó pénzt is….

 

Eagles@Redskins, 19:00

30-17

Már a mérkőzés előtt is az egyik legérdekesebb párharcnak ígérkezett a Redskins telített elkapóállományának és az Eagles gyengécske secondaryjének a párharca. Bár a mérkőzés 30-17-es Eagles győzelmet hozott, a pontszámok nem tükrözik az Eagles dominanciáját. Rögtön a mérkőzés elején 13-0-ra húztak el, 2 TD-vel és 1 elrontott extra-ponttal. Az Eagles védelme teljesen levette a pályáról Cousinsékat, a Redskins első pontjait egy megpattant Wentz-labdából szerezte, az irányító passzát Ryan Kerrigan vitte vissza TD-re. Ezután jött fel egy nagy játékkal a Redskins: Chris Thompson parádés mozdulatai egy 29 yardos elkapott TD-ben mutatkoztak meg.

A negyedik negyed közepéig field-goal háború bontakozott ki, amit egy meccset lezáró Fletcher Cox strip-sack TD tört meg a meccset lezárva. Ez esetben azonban a bírói hívás különösen érdekes volt, mivel a play sokkal inkább látszott incomplete passznak. Egy biztos: ezt a playt még sokszor fogják emlegetni a bírói döntések kritizálói…

A Redskins bár tudott haladni a pályán, pontokat igazából csak nagyobb játékokból tudott szerezni. Cousins 240 yarddal, 1 TD-vel 1 INT-tel zárt, és hozzátétt 30 yardot a földön, amivel holtversenyben a csapat legeredményesebb futója volt (!) Rob Kelley mellett. Az Eaglesnél Blount inkább közepes volt, 14 futásból 46 yardot, és 1 elkapásból egy 1 yardos TD-t szerzett. Wentz 307 yardot, 2 TD-t és 1 INT-et szerzett.

Keserédes a győzelem az Eagles-szurkolók számára, ugyanis Ronald Darby bokasérülést szenvedett a mérkőzésen. Az Eagles szurkolók számára azonban a legkellemesebb meglepetés azonban Nelson Agholor játéka volt, 6 elkapásból 86 yardot szerzett, köztük egy parádés Wentz játékot tartalmazó 58 yardos TD elkapással. Így Agholor több yardot szerzett a mérkőzésen, mint Torrey Smith és Alshon Jeffery együtt….

Seahawks@Packers, 22:25

9-17

Igen intenzíven indult az NFC két playoff-esélyes csapatának csörtéje. A Seahawks első drive-jában Wilsont gyakorlatilag lemészárolta a nem túl erős Packers védősor. A Packers támadása során azonban néhány elég őrült pillanat következett: Aaron Rodgers passzát egy újonc védőfalember, Nazair Jones szedte le és vitte vissza TD-re. A visszahordás közben azonban a Seahawks második számú cornere, Jeremy Lane került összetűzésbe Devante Adamsszel. Lane a földön, alkarját a fekvő Adams nyakához szorította, amiért a mérkőzésből kizárták. A play során ráadásul Cliff Avril szabálytalan blokkjára is repült zászló. A szabálytalanságok miatt a TD-t így a ‘hawks elvesztette.

Az első félidőt egyértelműen mindkét oldalon a védők dominálták, a Seahawks katasztrofális támadófala nem bírt a Packers front-sevenjével, de ugyanez elmondható volt a Packers támadófaláról és a ‘hawks elit védőfaláról. A félidőt a Seahawks 3-0-s vezetéssel zárta, miután Russel Wilson passzának és futásának hála mezőnygól-távolságba juttatta csapatát. A második félidőben végül a Packers tudott felülkerekedni: míg Wilsonék képtelenek voltak megoldani a fal hiányosságait, addig Rodgersék sok nagyon gyors passzal operáltak, és húztak el, amihez hozzájárult egy redzone-ban összeszedett fumble is, melyet Montgomery TD-je követett.

Végül a Seahawks vesztét pont a 12. ember okozta: egy védő cserénél még tizenketten voltak a védők a pályán, mikor Rodgers elindította a playt és kiosztotta touchdown-passzát Jordy Nelsonnak. Wilson a folyamatos nyomás alatt csak 158 passzolt és 40 futott yardra volt képes, míg Rodgers a meccs végére 311 yardot 1 TD-t és 1 INT-et szerzett, bár az utóbbiból szabálytalanság miatt nem lett TD. A folytatás mindkét csapat számára érdekes lehet: míg a Packersnél Montgomery kisebb sérülése kavarhat be, addig a Seahawksnál mostmár pánikhangulat van, hiszen a legfeljebb közepes GB front-seven is gyakorlatilag lemészárolta Wilsont. Ennek tükrében a Seattle szurkolói aligha várják már a Cardinals vagy a Rams elleni meccseket…

Panthers@49ers, 22:25

23-3

A Panthers és a Niners összecsapásának első félideje a papírformát hozta: a Panthers elhúzott a 49ers-től, bár korántsem hibátlan játékkal. A mérkőzés első TD-jét Cam Newton passzából Russell Shepherd szerezte meg. Newton játéka korántsem volt hibátlan, egyik passzát Jaquiski Tartt húzta le gyönyörűen. Az első félidőben a Panthers védelme teljesen levette a pályáról Shanahanéket, akik a harmadik negyed végén, 23-0-s hátrányban szerezték meg egyetlen mezőnygóljukat.

A mérkőzést egyértelműen a Panthers védelme dominálta: 4 sacket, 1 interceptiont és 1 kierőszakolt fumble-t szereztek. Newton a meccset közepes teljesítménnyel zárta: 171 yardot, 2 TD-t és 1 INT-et hozott össze, míg az újonc McCaffrey 13 futásból 47 yardot, illetve 5 elkapásból további 38 yardot szerzett. Az újoncot nem dobták egyből a mélyvízbe azonban, a meccsen Jonathan Stewart is kapott számos labdacipelési lehetőséget, 18 futásból 65 yardot szerzett.

A hazaiak esetében Hoyerrel nem nagyon ment az offense, 193 yardot és 1 interceptiont gyűjtött, ezeket is főleg rövid passzokból. A 49ers-nél egyértelműen a legfényesebb pont Pierre Garcon játéka volt, ő 6 elkapásból 81 yardot szerzett. Egy biztos: egyelőre az offense-zseninek tartott Shanahan nem tudta olyan jól összerakni a támadósort, hogy az sikeres lehessen. Kérdés, hogy ilyen emberanyaggal idén egyáltalán képes lesz-e erre…

 

Legfrissebb cikkeink

Facebook

Legutóbbi hozzászólások