Connect with us

Hír

Anquan Boldin visszatérne!

Anquan Boldin észjárásának lekövetése nem a legegyszerűbb feladatok közé tartozik. A veterán elkapó a nyáron hosszas huzavona után aláírt a Billshez, majd két héttel később inkább visszavonult a profi sporttól. Most viszont meggondolta magát, és szívesen visszatérne – de nem Buffalóba.

 

 

Azon már meg se lepődünk, hogy miután kijelentette, hogy lehetőleg floridai csapatban játszana, ahol számára kedvező időjárás van még télen is, a tikkasztó melegről, pálmafáiról és bikinis asszonyairól híres Buffalóba szerződött. Nem is nagyon akarózott neki a buffalói kaland folytatása, és miután a Bills úgy tűnt, hogy tankolna mint sem nyerne 2017-ben, inkább visszavonult – két héttel azután, hogy aláírt. Hogy ennyire tetszik-e neki az idei szezon, vagy csak simán hiányzik neki a meccsek hangulata, azt nem tudni, de annyi bizonyos, hogy vissza akar térni, és ehhez a szükséges papírokat is be fogja adni.

 

Csakhogy ha visszatér, akkor azt bizony Buffalóba teszi, hiszen az ő játékosaként vonult vissza, így ha visszatér, akkor a legutolsó szerződése lesz újra érvényben. A Bills azonban nem gördít akadály Boldin felé ha távozni szeretne, ezt a játékos ügynöke is megerősítette. Már csak arra lennénk kíváncsiak, hogy kinek a kedvéért gondolta meg magát, és cserélte le a távirányítót sisakra, ha a fociról van szó. Lehet, hogy korábbi csapata, a Baltimore Ravens segítségére sietne?

Click to comment
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
0 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x