Todd Gurley után újabb játékos panaszkodott azért, amiért egy másik kontinensre kell utazniuk egy alapszakasz mérkőzésért, ami ráadásul egy hazai pályás meccset vesz el tőlük. Az elégedetlenkedő játékos ezúttal Kenny Britt, a Browns elkapója volt.
Britt számára nem ismeretlen a Londonba utazással járó procedúra, tavaly ugyanis még a Rams színeiben átélt ehhez hasonlót. Már akkor sem volt ínyére a dolog, de hogy ezen másodjára is át kell esnie, az kiborította számára a bilit.
Utálom Londont, utálom az egész procedúrát! Utálom a hosszú repülőutat, amit kétszer is le kell tudni. Utálom, hogy túl sok időt töltünk ott. A kaját is utálom, borzasztó. A feleségem is utálja az egészet, így nem csak én vagyok ezen a véleményen a családban.
– háborodott fel az elkapó.
Való igaz, nem a játékosok leányálma Londonba utazni, hiszen egy alsó hangon 6-7 órás út mellé még az időeltolódáshoz is akklimatizálódni kell, mindezt úgy, hogy folyamatosan edzenek és készülnek fel a soron következő találkozóra. Sokan egyetértenek Britt-tel, de sokan nem osztják a nézeteit, ez főként inkább a fiatalabb játékosokra igaz, bár a hosszú repülőutat ők is mellőznék ha tehetnék.
A Browns játékosok a csütörtöki edzést követően keltek útra az öreg kontinensre, ahová péntek reggelre érkezhetnek meg. Ott londoni idő szerint délután még edzést és megbeszéléseket szerveznek, a szombati napra pedig szabadnapot kapnak, amit pihenésre vagy városnézésre szánhatnak, sokaknak pedig ez lehet az első (és akár utolsó) lehetőség is, hogy eljussanak Európa egyik legnépszerűbb városába.

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Playoff Ranking #12
- Aaron Rogers mégis visszatérhet már idén a pályára?
- Visszavonul DeSean Jackson
- CJ Stroud történelmet írt, Lamar Jackson belépett az 5000-esek klubjába
- Challenge: Mennyből a pokolba – a Frank Reich kinevezés
- Lane Johnson a 49ers ellen már visszatérhet
- Kisebb kihagyás vár Jonathan Taylorra
- Az Eagles már a héten bebiztosíthatja a rájátszást
- Touchdown Week 12 – 6 pont és egy sikeres extra
- Így áll a playoff-harc a szezon kétharmadánál
- Így áll a draftsorrend 12 forduló után: háromcsapatosra szűkült a verseny
- Érdekessé tette az NFC-t a Bears
- Nem biztos, hogy a Bears elleni vereség után Joshua Dobbs megtarthatja az állását
- Myles Garrett megúszta a komoly sérülést
- Elvesztette left tackle-jét a Jaguars
Legutóbbi hozzászólások