A múlt héten nagyot fordult Adrian Petersonnal a világ. A Saints elcserélte az egykor kiváló futót a Cardinals csapatához, ő pedig hosszú szenvedés után végre, régi fényében tündökölt. Pedig sokan pont azt jósolták neki, hogy a Cardinals fala mögött még borzasztóbb lesz, mint a Saints O-line mögött.
Az Arizona azonban bízott benne és adott egy esélyt a veterán futónak, aki 134 yarddal és egy touchdown futással hálálta meg a bizalmat. Peterson remeklése azonban nem csak magának, de az egész csapatnak jót tett. A Cardinals rég nem látott formában játszott és feltörölte a Tampával a padlót. Különösen jól szerepelt két másik öreg, Palmer és Fitzgerald.
Különösen utóbbi érezte jól magát, akit láthatóan feltüzelt Peterson jelenléte. Talán ennek is tudható be mérkőzés utáni nyilatkozata.
Bárcsak a kezdettektől fogva csapattársak lettünk volna. Már lenne egy gyűrűm, ha mellettem van. A vezéregyénisége, a kisugárzása, a puszta jelenléte feltüzel mindenkit.
Én kicsit kivárnék az ilyen hangzatos dolgokkal, mert nem vagyok benne biztos, hogy Peterson fenn tudja tartani a jelenlegi formáját, de annak én is örülök, hogy még egyszer, lehet utoljára láthattuk, milyen az amikor megiramodik Peterson. Az meg már csak a sors pikantériája, hogy a Cardinals szurkolók sokkal korábban is megízlelhették volna a futó jelenlétét, ugyanis a 2007-es draft ötödik választásával kivihették volna, de ők Levi Brown mellett tették le a voksuk. Talán Fitzgerald is egy gyűrűvel lenne gazdagabb.

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Kihagyás vár Arik Armsteadre, eltiltották a Colts védőfalemberét
- FK! kezdeti Big Board 2024
- Justin Jefferson teljes edzés munkát végzett, a héten visszatérhet a pályára!
- Szokatlan nevek a forduló legjobbjai között
- Josh Dobbs marad a Vikings kezdő irányítója
- A Rams leigazolta Mason Crosbyt
- Történelmi csapatok történelmien rossznak ígérkező meccse – Patriots@Steelers
- Playoff Ranking #13
- Zach Wilson visszatér a Jets kezdőjébe
- Az Eagles, a 49ers és a Cowboys is bebiztosíthatja a rájátszást a héten
- Ki hogy áll irányító fronton?
- Tyrod Taylor visszatér, de a kezdőt nem kapja vissza
- A Patriots kezdő futóját, a Jaguars kezdő elkapóját veszítette el
- Elveszítette kezdő védőjét a Lions, cornert igazolt a 49ers
- Patrick Mahomes és Cooper Kupp is az ide Walter Payton Év Embere díj jelöltjei között
Legutóbbi hozzászólások