Scott Barnett – a PFF egyik, elsősorban fantasyvel foglalkozó elemzője – imád mindent kvantifikálni, számszerűvé alakítani. A legújabb kutatása a hazai pálya előnyét próbálja mérni, azaz hogy mennyivel jobb egy csapat hazai pályán, mint idegenben. Ehhez egy viszonylag egyszerű módszert talált ki, amit bőven lehetne még finomítani olyan faktorokkal, mint például az ellenfelek erőssége vagy az utazási távolság, de mivel 10 éves intervallumban (2007-2016) nézte az adatokat, ezek jól kiegyenlítődnek, ráadásul kiindulópontnak mindenképp tökéletes.
Az alábbi táblázat tehát azt mutatja, hogy az egyes csapatok
- hány ponttal szereznek többet ellenfeleiknél OTTHON (második oszlop)
- hány ponttal szereznek többet IDEGENBEN (harmadik oszlop)
- illetve a két előző oszlop különbségeként hány pontnyi különbség mutatkozik hazai és idegenbeli pálya esetén (negyedik oszlop)
A táblázatból leszűrhető, hogy minden egyes franchise jobban teljesít hazai pályán, mint idegenben. Ez például számomra meglepő volt kicsit, mármint hogy minden egyes franchise jobb otthon. Nyilván a többség igen, de hogy mind a 32?
Néhány gyors észrevétel:
- A Seahawksnak van a legnagyobb előnye hazai pályán, ami nem is meglepő.
- Azonban például a Chiefs hátulról az ötödik csupán, ahhoz képest, hogy nekik van a leghangosabb stadionjuk az egész világon.
- A Broncos is meglepő, hogy csak a középmezőnyben található, bőven az élmezőnybe gondoltam őket, hiszen nagyon nehéz a ritka levegőjű stadionba látogatni.
- A Patriots elképesztően domináns mindenhol.
Természetesen ez egy eléggé leegyszerűsített ábrázolása a hazai pálya előnyének, lehetne finomítani még, de kiindulásnak bőven megteszi. A nyugati parti csapatoknak (SEA, SF, ARI például) idegenben például alapvetően nehezebb dolguk van, nekik többször kell átrepülniük az ország másik felére, ráadásul ha a korai (magyar idő szerint 19 órás) sávban játszanak, akkor az nekik igazából délelőtt 10 órás kezdés, ami sokszor felborítja a játékukat.

Legfrissebb cikkeink
- Jó esély van arra, hogy változik a rájátszás kiemelési rendszere
- Biztosra megy a Packers, szinte biztosan eltörlik a tush push-t
- Így néz ki Derrick Henry új szerződése
- CeeDee Lamb: Nincs rangsor köztem és Pickens között
- BREAKING: Rekordszerződést kapott Fred Warner
- Első lépés megtéve, de hová? – Seahawks draftértékelő
- Jó főedző Nick Sirianni?
- Mi a baja mindenkinek a tush push-sal?
- Triple Coverage #603 – Kérdezz-felelek
- Nehogy már negatív mérleggel hazai pályán játsszon valaki a rájátszásban!
- Hosszabbított Nick Siriannival az Eagles
- Robert Saleh után Joe Douglas is visszatér korábbi sikerei helyszínére
- Brock Purdy extra védelmet kapott a 49erstől
- A kiemelések megváltoztatásáról és a tush push eltörléséről is szavaznak a héten
- Top5-ös pick után playoff? A Patriots 11 meccsen favorit
Legutóbbi hozzászólások
- Ragi on Biztosra megy a Packers, szinte biztosan eltörlik a tush push-t
- Zotya on Robert Saleh után Joe Douglas is visszatér korábbi sikerei helyszínére
- atis123juve on Triple Coverage #600
- camillo7777 on Biztosra megy a Packers, szinte biztosan eltörlik a tush push-t
- vicgeordie on Biztosra megy a Packers, szinte biztosan eltörlik a tush push-t
- camillo7777 on Biztosra megy a Packers, szinte biztosan eltörlik a tush push-t
- renningan on Mi a baja mindenkinek a tush push-sal?
- ZoliZoltan on Mi a baja mindenkinek a tush push-sal?