Connect with us

Minden ami NFL

A Patriots-dinasztia végének kezdete?

Az ESPN lehozta a beharangozott cikkét a Patriots csapatán belül található feszültségekről. A belsős infók és interjúk alapján megírt dolgoknak ha csak a tizede igaz, az is nagyon súlyos. Sztori arról, hogy verte szét a legsikeresebb franchise-t Brady rákgyógyszerrel házaló kuruzslója, és három hatalmas személyiség összecsapása.

 

Seth Wickersham egy képpel indít: a Buffalo elleni meccsen Brady csúnyán túldobta harmadik kísérletre Cookst, majd úgy ordibált a támadókoordinátor McDanielsszel az oldalvonalon, hogy le kellett fogni. Ezt mindenki úgy fogta fel, hogy Brady “legendás versenyszelleme” mutatkozott meg. A Patriots játékosaival és alkalmazottaival megejtett interjúk azonban azt rajzolták ki számára, hogy a Kraft-Belichick-Brady trió tagjai közel két évtized után először nem tudják szinkronba hozni az egóikat. Belichick 17 évig sikeres volt abban, hogy egy mederbe tereljen három markánsan eltérő személyiséget. Kraft, az üzletember, aki a franchise érdekét nézi, Brady, a sztár, aki a legnagyobb akar lenni, és Belichick, a zseni, aki mindezek között lavírozva kell, hogy győzelemre vigye a csapatot.


Az első repedések a falon idén szeptemberben kezdődtek, hetekkel Tom Brady fitneszkönyvének megjelenése előtt. Brady mindig úgy gondolta, hogy ő apa, férj, és irányító, ennél több nem fér bele. A híresen kevés bizalmassal rendelkező játékos közelébe férkőzött Alex Guerrero, aki viszont meg tudta győzni arról, hogy ezek mellett egy ikon is lehet. Guerrero már szerepelt nálunk, amikor megírtuk, hogyan tiltotta ki sok helyről őt Belichick. Felettébb érdekes rezümével rendelkezik: kínai orvoslásból diplomázott egy azóta már bezárt intézményben, a kétezres években csalásért pénzbüntetést fizetett, mivel rákot, AIDS-et, Alzheimert, és agyrázkódást állítólag gyógyító csodapirulákat forgalmazott, majd az elmúlt néhány évben Bradyvel közösen olyan edzésmódszert dolgozott ki, amire a táplálkozással és mozgással foglalkozó kutatók is csak annyit mondanak, hogy a nyilvánvaló megállapításokon kívül csak bizonyítatlan kreténségek vannak benne. (Mint például ha sokat iszol, nem égsz le a napon, vagy hogy az izmokat valamilyen módon ütésállóvá lehet tenni. Persze minden tanácsa mellé van egy Brady-márkájú étrend-kiegészítő vagy sportszer.)

Mikor Edelman lesérült, több játékos is gondban volt: ha fel akar lépni a helyére, melyik irányt válassza? Az újoncok úgy érezték, hogy be kell szállniuk a TB12-bizniszbe, hogy elnyerjék Brady bizalmát – a csapatorvosok tanácsai helyett. Wickersham találó kérdése alapján:

A liga legerősebb edzőjével legyek rosszban, vagy a liga legerősebb irányítójával?

Guerrero nem mellesleg 2004 óta a csapatnál van, sőt 2013-ban Belichick vonta be őt szorosabban – hiszen úgy látta, hogy a Patriots érdekeit tartja szem előtt. Egy évvel később letiltotta őt a meetingekre való járásról, mikor Guerrero elkezdett önállósodni. Ugyanebben az évben találták ki a TB12-marketinget, ugyanebben az évben beszélt Brady először arról, hogy még évekig játszana, és ugyanebben az évben draftolták Garoppolót. Belichick készült a jövőre, és így már nem annyira alufóliasisakos a konteó, hogy Garoppolo cseréjéért a Kraftnak panaszkodó Brady műve volt. Brady 2016-ban új szerződést kapott, amit először 2018-ban lehet felülvizsgálni. A tárgyalás is érdekes volt, ugyanis a Combine alatt ült le Krafttal Brady ügynöke, emiatt pedig a fél edzői stábnak el kellett jönnie az Indianapolisban rendezett Combine-ról, hogy ne maradjanak ki a folyamatból.

A Falcons elleni győzelem után még tovább durvult a helyzet. Brady a csapatban már menedzsmentnek számít – újonc játékosok rutinszerűn magázzák őt. Egy játékos kötelezőnek érezte, hogy Guerreróhoz menjen a problémájával, igaz nem engedte neki, hogy megmasszírozza a sérült testrészét, mert félt, hogy a szakmával nem rendelkező vajákos csak ront a helyzeten. A bostoni napilapok írtak egy játékosról is, akinek a csapatorvosokkal homlokegyenest ellentétes tanácsot adott. Brady erről mindig úgy nyilatkozott, hogy

Bill összes válasza az, hogy menj kondizni.

Belichick szeptemberben leült az irányítóval átbeszélni a kényes helyzetet. Brady nem érzett semmilyen nyomást, így a diskurzusuk eredménytelen volt. Mivel a vezetőedző szeretett volna tiszta határokat meghúzni, ezért megvonta Guerrero jogainak egy részét: nem utazhatott a csapattal, a meccsen nem lehetett az oldalvonalon, és nem lehetett korlátlan bejárása az épületbe. Patriots-játékosok elmondása alapján ezt Guerrero úgy közvetítette nekik, hogy az edző mindent megtiltott közte és a játékosok közt.

 

 

A csapaton belüli feszültségekre a helyzet is ráerősít. Brady 40 évesen halálosabb mint valaha, a vállát és achillesét érintő sérülések, és az edzések kihagyása azonban nem azt mutatják, hogy Guerrero masszázsai segítenek a sérülésmentes játékban. A Chris Hogan sérülését okozó passz (amik ellen Mike Zimmer kikelt korábban) egy alkalmazott szerint abból fakadt, hogy Brady sem bízik a sebezhetetlenségében, és egy tiszta zseb és üres elsőre olvasott elkapó helyett is gyorsan megszabadult a labdától az idegeskedés miatt.

Ahogy Brady idősödött, egyre felerősödött a pozitív gondolkodása. Több alkalmazottnak és játékosnak is mondogatta, hogy az öreg mester cinizmusa a régi világ. Brady közeli munkatársai elmondása alapján az idei szezonban az irányító vadul váltogatott a világmegváltó önbizalom és a mindent elsöprő bizonytalanság között. Egyszer keserűen jegyezte meg, hogy mindegy, hány csodapasszt dob, idén nem kapta meg az edzőtől a Hét Játékosa csapaton belüli címét. Fura, hogy eddig együtt létezhettek, és a Belichick által kiötölt rendszer, ahol ő van a középpontban, ugyanolyan dinamikát hozott létre Brady és Garoppolo között, mint ami Montana és Young, és Favre és Rodgers között volt. Az idős vetélytársként tekint a fiatalra még a karrierje csúcsán is, nem pedig tanítványra. Mikor Garoppolo a vállával szeretett volna Guerreróhoz fordulni, az ajtókat zárva találta. Szó szerint. Nem jutott be az épületbe, és egyik TB12-alkalmazott sem vette fel neki a telefont. Két héttel később is csak azért látták el, mert egy magas pozícióban lévő Pats-alkalmazott számon kérte őket.

Az egész helyzet egy nagy szarfelhő volt. Kraft imádja Bradyt, akit nem fog leváltani Belichick addig, amíg az egész edzői stáb nem látja úgy, hogy ideje van. Garoppolo és Brady ügynöke ugyanaz a Don Yee. Garoppolo szerződése pedig lejárt volna az év végén. Belichick nem akarta Garoppolót elcserélni, ugyanis benne látja a karrierjének lezárását: úgy vonulni vissza, hogy a csapata rendben van a QB-poszton még vagy 10 évig. Garoppolo állítólag évi 17-18 milliós ajánlatot kapott a Patstől, ami feljebb menne, ha Brady visszavonul. Két héttel a cserehatáridő előtt BB leült Krafttal, és sokórás eszmecsere után Belichick ultimátumot kapott: cserélje el a fiatalt, és képezzen ki egy újat. Barátai szerint az edző tombolt, de tartotta magát ahhoz, amit ő is mond: tedd a dolgod. Megtette, és a Kyle Shanahan apja iránti tiszteletből egyből a 49ers edzőjét kereste fel. BB egy második kört kért érte, és optimista volt, hogy ha nem is itt, de máshol, Shanahan keze alatt, kiemelkedő játékos lehet belőle.

A csere teljesen meglepett mindenkit. Túl olcsó volt, ráadásul pont Garoppolo. BB senkivel nem osztotta meg az indokait, de senki nem lát rá más okot, mint a Krafttal való összeütközést. A következő edzéseken azonban Kraft és Brady láthatóan felszabadultak voltak. Brady sok ideje először poénkodott, röhögcsélt, és még meg is ölelték egymást a tulajdonossal mindenki szeme láttára. A csapat teljesen befagyott. December végén le akartak ülni megbeszélni a történteket, de ez nem esett meg. A csapattagok szerint egy nehéz szomorúság van jelen, mindenki sejti, hogy ez nem megy így tovább sokáig. A koordinátorok is elmennek lassan, Kraft 76 éves, és nem valószínű, hogy BB újraépíti a csapatot belülről egy 41 éves irányítóval. Az ötödik gyűrű sok sebet begyógyított, de nincs rá garancia, hogy egy hatodik segíthet most. Belichick mindennél jobban teper idén, hogy a saját legendája ne így fejeződjön be. A Steelers-elleni előtt soha nem látott keménységgel vert hitet a játékosokba. Azt mondta nekik, hogy

Az ilyen meccsekért hoztalak ide titeket.

De a legenda nem csak így ér véget. Része lesz Garoppolo 5-0-s kezdése. Része lesz az, hogy még a segédedzőit is interjúztatják. Része lesz az, hogy Kraft elismerte házon belül, hogy a csere egy nagy hiba volt. Része lett, hogy Brissettnek kezdő helyet biztosított, és békülést hozott a Coltsszal.

[quote]Pár órával a Jets elleni meccs kezdése előtt Belichick rövidnadrágban és pólóban sétált ki a pályára. Mínusz tizenegy fok volt. Brady 24 évesen ugyanígy melegített be a Raiders ellen, a méretes hóban. Mindketten üzenetet küldtek. A meccs egy tipikus Pats-meccs volt, és a körülmények szintén, nem tűnt az utolsó Belichick-féle alapszakaszbeli játéknak. Ahogy a két matuzsálem egymásnak dőlve hagyta el a pályát, tiszta volt: a vég kezdete sokkal korábban elkezdődött, és ezt a két embert az tartja össze, hogy egyikük sem akar lezuhanni.[/quote]

41 Comments
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
41 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
bg
bg
2018-01-05 10:33

“Guerrero nem mellesleg 2004 éve a csapatnál van”

akkor valamit azért tényleg jól csinál :))

Vicgeordie
Vicgeordie
Reply to  bg
2018-01-05 10:35

Nekem is ez tűnt fel. Több mint 2000 éves és mégis lekuruzslózzák :)

KGYM
KGYM
Reply to  bg
2018-01-05 10:48

Nem halad a korral! :D Köszi!

ducksfan
ducksfan
2018-01-05 10:42

Ahogy a klasszikus mondja: az igazság odaát van.
Itt is nyilván vannak tények, de az ember már csak olyan, hogy saját előítéletei, véleménye, hozzáállása alapján látja a dolgokat. Ugyanaz az esemény más-más emberből más-mást hoz ki. Én nem hiszem, hogy egy olyan csapatban, ahol több mint 15 éven át “minden a legnagyobb rendben” egyik pillanatról a másikra közellenségek lesznek a vezetők. Nyilván voltak korábban is súrlódások, nyilván voltak sértődések is, csak a) nem gyűlt fel ennyit; b) a közös cél és siker mindent felülírt; c) volt ellenség, akik egybeforrasztották őket.
Ami gond most, hogy mindháromnak kifelé megy a szénája, megöregedtek és bár még mindegyik menne előre, mert versenyző típus és sikeres, de már látják a végét. És azt is, hogy egymás nélkül nem menne, annyira egymásra vannak utalva: “Kapuzárási” pánik és hosszú házasság; kettő az egyben.
Kraft azt látja, hogy látva elég sok szar franchiset, hogy ha nem lesz BB után jó edzője, akkor a csapat kuka; BB azt látja, hogy a csapat feletti “hatalmat” szorítja Brady legendája és Kraft aggódása a franchise jövőjét illetően; Brady meg nem akarja, hogy azt történjen vele, mint elődjével.
Viszont mindhárman a gyűrűért élnek, kelnek fel minden nap. Ha az említett három ember 10 évvel fiatalabb lenne, most nem lenne miről beszélnünk, mert még nem nyertek volna eleget. De most már mindhárman elmondhatják, ha visszavonulnak, elsőkörös Hall Of Fame lesznek.
Egyébként szerintem minden olyan franchiseról, ahol ennyi ideig ilyen klasszisok dolgoznak együtt ekkora sikerekben meg pláne, le lehetne írni ugyanezt.

kitalaltnev
kitalaltnev
Reply to  ducksfan
2018-01-05 11:00

Írni kellene neked is. Biz’ Isten. Gratula, jó volt olvasni eszmefuttatásod.

Vicgeordie
Vicgeordie
2018-01-05 10:49

Semmi sem tart örökké, így a Patriots-dinasztia sem, de az ilyen névtelen belsős forrásokat emlegető cikkeket (főleg ha a szarkeverés nagyágyúja hozza le), fenntartásokkal kezelnék.

Ettől a hiba volt a Garoppolo-csere dologról viszont lassan agyvérzést kapok. Igen, lehet hogy az volt. De ezt most még nem tudhatjuk. Ha lehoz 3 szezont sorozatban min 12 győzelemmel és 4500+ passzolt yardokkal, akkor beszélhetünk erről, addig csak spekulálni lehet.

Doppelspeiche 154
Doppelspeiche 154
Reply to  Vicgeordie
2018-01-05 12:01

Minden attol függ, h Bradynel mennyi van a tankban. Ha tenyleg meg 4-5 ev, akkor jo volt a csere, de ha ev vegen visszavonul, akkor meg orbitälis hülyeseg volt.

Kopi3.14
Kopi3.14
Reply to  Doppelspeiche 154
2018-01-05 12:52

Az még fog csavarni egyet az egészen, ha tényleg van igazság a Kraft-Belichick ellentétben Graoppolo miatt, s az öreg a szezon végén visszavonul. Vagy megvárja, amíg JMD és Patricia is más csapathoz megy HC-nak, majd utána vonul vissza.

István_Szamos
István_Szamos
Reply to  Kopi3.14
2018-01-05 13:30

JMD és Patricia is kapós jeleölt, szerintem jövőre már HC-k lesznek és nem a Pats-nál.

tmbb
tmbb
Reply to  István_Szamos
2018-01-05 19:25

szerintem nem lesznek még jövőre HC-k

István_Szamos
István_Szamos
Reply to  tmbb
2018-01-05 20:21

JMD szinte biztos, a 3. legjobb HC jelöltnek sorolták…talán épp az ESPN.

Wide open
Wide open
Reply to  István_Szamos
2018-01-05 19:38

Én azt gondolom max az egyikük megy el, de mindkettő semmiképp.

Naliviel
Naliviel
Reply to  Doppelspeiche 154
2018-01-05 20:28

JMD biztosan HC lesz valahol, egyik legjobb jelölt. Még megy a ködösítés, de a Lions HC a Patricia-Vrabel kettősből fog kikerülni, ahol egyértelmű favorit Patricia. Fogadóirodánál nagy összeget rá mernék tenni, hogy a JMD-Patricia kettős egyike sem lesz patrióta jövőre.

tmbb
tmbb
Reply to  Vicgeordie
2018-01-05 19:25

azért talán van valami Jimmy-ben,ha az ő irányítása alatt hirtelen szárnyalni kezdenek olyan játékosok is,akik eddig inkább csak szenvedtek.

kitalaltnev
kitalaltnev
2018-01-05 10:58

ESPN, hm…

Imiface
Imiface
2018-01-05 11:05

“Brady a csapatban már menedzsmentnek számít – újonc játékosok rutinszerűn magázzák őt.” – Csak kíváncsiságból, angolban hogy lehet magázni?

katonadani
Reply to  Imiface
2018-01-05 11:14

“sir”

katonadani
Reply to  katonadani
2018-01-05 11:14

csak a magyarban meg hülyén hangzik, hogy “uramozzák” :D

Imiface
Imiface
Reply to  katonadani
2018-01-05 11:19

Köszi. :)

bg
bg
Reply to  katonadani
2018-01-05 11:27

SZIA URAM!

KGYM
KGYM
Reply to  bg
2018-01-05 11:37

LÉGYSZI MENJ INNEN

Rpi
Rpi
Reply to  KGYM
2018-01-05 15:17

*URAM

Doppelspeiche 154
Doppelspeiche 154
Reply to  katonadani
2018-01-05 11:57

Amugy ez csak a magyarban fura, ez az idösek tiszteleteröl szol.

ClayMatthews52
Reply to  Imiface
2018-01-05 19:21

angolban csak magázás van (you), a tegezés kopott ki (thee)

Imiface
Imiface
Reply to  ClayMatthews52
2018-01-10 09:00

Hosszú évtizedek angoltanulása közben ezt egyik tanárom se mondta sose.:) Minden nap tanulok valami újat.

ClayMatthews52
Reply to  Imiface
2018-01-10 09:04

olvass Sexpírt, ott még megvan mindkettő :D

pritek
pritek
2018-01-05 11:17

Ilyeneket az amire nincs magyarazatban lehetett olvasni.

Arnold Patsenegger
Arnold Patsenegger
2018-01-05 12:13

Úgy látom nem bírják már ezt a pár évet kivárni páran, míg magától megindul az új időszámítás a Pats életében.
Gusztustalan amit az ESPN csinál.

Ezek mik? Spekulációk. Mintha csak a magyar médiát látnám. Undorító,hogy minden kell valami fost kreálni.

Gábor Kakuszi
Gábor Kakuszi
2018-01-05 12:50

http://patriots.hu/nyugalom-mindenkinek-igaza-van Ez a cikk jól jön egy újabb SB menethez…

István_Szamos
István_Szamos
2018-01-05 13:26

1. Az igazságtartalomtól függetlenül a cikk megjelenésének időzítése igencsak érdekes.
2. A Guerrero féle kóklerek beengedése egy profi szervezetbe számomra értelmezhetetlen.
3. Olyan QB nagyságok mögött mint Brady nehéz megfelelő backup-ot tartani. Manningnek sem volt megbízható cseréje, és ennek a levét a Colts alaposan megitta 2011-ben. TB 41 éves végül is…akármennyit is szeretne ő játszani vagy jön egy sérülés vagy olyan formahanyatlás ami után már nem tudja hozni ugyanazt a teljeítményt. Megfelelő backup nélkül ez magában hordozza a katasztrófa veszélyét.

Nem kisebbítve BB érdemeit a Colts és Pats közötti békülésnek szerintem csak a fele volt a Hoodie által lebonyolított Brisett-Dorsett csere, a másik fele Grigson kirúgása volt. Mondjuk ez a csere is megérne egy misét, Bristett többe ér annál amennyit Dorsett lendített a Pats szekerén…

István_Szamos
István_Szamos
Reply to  István_Szamos
2018-01-05 13:28

+1: szerintem BB nélkül Brady sem lenne az aki.

rowi
rowi
Reply to  István_Szamos
2018-01-05 14:35

én az egész sztoriban a 2-es pontot nem értem. itt képzett emberek vannak, vany a csapatnál egy csomó rendes, ismert egyetemet elvégzett orvos, és ennek ellenére mégis beengednek a csapatba egy kóklert. akiről ráadásul tudni is lehet, hogy az… de vhogy bradyt mégis befűzi, és ha már őt behülyítette, akkor már bb és kraft sem tudott mit tenni. én ezt a szálat nem értem. a többi ok.

Rpi
Rpi
Reply to  rowi
2018-01-05 15:16

Ehh, olyan meséket leadnak ezek, hogy sokan mindennek tudtában is beveszik.

FitzMagic
FitzMagic
2018-01-05 16:49

Köszi a fordítást! Sajnos várható volt, hogy nem nagyon lesz benne semmi konkrétum, de egy ilyen kaliberű médiumtól valahogy nem ezt várnám. Átolvastam az eredeti cikket is, de keserű szájízzel fejeztem be, mert tényleg csak maszlag. Eddig orrba-szájba a Patriot way meg a profizmus jött, most meg egy szappanopera forgatókönyvét kaptuk dióhéjban. Persze, Kraft elküldte a fiatal zsenit, akihez éppenséggel a valaha volt legjobb edző ragaszkodott volna, mindezt azért, mert Brady haver…. Azért Kraft sem aprópénzzel játszadozik, hogy ilyen szentimentális legyen. Viszont ez a Guerrero dolog tényleg elég nevetséges :D

Gábor Kakuszi
Gábor Kakuszi
2018-01-05 17:49

Az utolsó pillanatban vkit el kellett trade-elni, és ez jelen helyzetben tulajdonosi döntés, ő így döntött, jól. TB-t nem trade-elek el, elvi síkon. Jövőre JG-t nem tudtuk volna tartani, sam a cap space miatt, meg ő játszani akart.

tmbb
tmbb
Reply to  Gábor Kakuszi
2018-01-05 19:19

TAG-et kaphatott volna

Gábor Kakuszi
Gábor Kakuszi
Reply to  tmbb
2018-01-05 19:42

Csak 2×22 milliós irányító nem fér bele a sapkába, és ezt tudván, talán még 2. kört sem kaptunk volna.

Szilárd Süveges
Szilárd Süveges
2018-01-05 21:41

Szerintem Robert Kraft meg Jonathan Krafttól fél és ezért év végén el fogja cserélni. :)

Gábor Kakuszi
Gábor Kakuszi
Reply to  Szilárd Süveges
2018-01-06 04:57

Szted adjak be egy cv-t? :-)

Szilárd Süveges
Szilárd Süveges
Reply to  Gábor Kakuszi
2018-01-07 16:30

Mindenkeppen es a kisero levelben azt irnam helyedben hogy fo celod egy gyuru megszerzes, amit az oroszok lenyultak :)

Gábor Kakuszi
Gábor Kakuszi
Reply to  Szilárd Süveges
2018-01-07 16:59

A fő célom, hogy örökbe fogadjon. :-)

41
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x