Tegnap lejátszották a két konferenciadöntőt, és mindkétszer a hazai csapat nyerte meg a mérkőzést. Magukról a meccsekről már írtunk, a pontos lefolyásaikról most nem írnék részletesen, csupán két döntést elemeznék a két meccs kapcsán.
Mielőtt belekezdenék, fontos megjegyezni, hogy ez egy szubjektív írás lesz. Az itt következő sorok teljes mértékben a saját véleményem az esetek kapcsán. Biztosan lesz köztetek olyan, aki nem ért vele egyet, vagy nem látja ennyire durvának a helyzetet. Ez nem gond, nyugodtan le lehet írni, hogy ki mit gondol erről.
Az első döntés a Jacksonville-hez kapcsolódik. A Jaguars egy nagyszerű gameplannel érkezett Foxboroughba, és a meccs nagy részét dominálták is. Az utolsó játékrésznek 10 pontos előnnyel mentek neki, de a végén elfogyott a lendület, és a Patriots jutott tovább. Alapvetően nem kritizálnám a Jaguarst, mert nagyszerűen helytálltak, de volt egy pont, ahol szerintem hatalmasat hibáztak, és nem akartam elhinni, hogy valaki AFC-döntőn ilyet csinál.
Az első félidő utolsó perceiben a Patriots csökkentette a hátrányát négy pontra, viszont hagytak 55 másodpercet az órán, és a Jaguars két időkéréssel is rendelkezett. Nagyjából 35-40 yardot kellett volna haladnia Bortlesnak ahhoz, hogy egy mezőnygólt érhessenek el, ami egyáltalán nem tűnt lehetetlennek. A Jaguars támadósora ekkor még teljes mértékben dominálta a Patriots védelmét, a mentális fölény náluk volt, logikus lépés lett volna megpróbálni a pontszerzést. Ők azonban kitérdelték azt az 1 percet.
Értem én, hogy Bortles nem elit irányító. Értem én, hogy alapvetően a futásokra hagyatkozva akarták megverni a Patriotsot. Értem én, hogy benne volt a labdaeladás kockázata. De ilyet akkor sem lehet csinálni! A Patriots legyőzéséhez minden pontra szükség van, és nem teheted meg, hogy kitérdeled az első félidő végét, ha van lehetőség pontszerzésre. Meg kell próbálni. Ha sikerül a pontszerzés, akkor azzal még jobban demoralizálod az ellenfelet. Ha nem sikerül, akkor is jobban jársz, mert legalább megpróbáltad, és nem azt üzented a saját támadósorodnak, hogy nem bízol bennük. Ha pedig ennyire félsz a labdaeladástól, hogy el sem indítasz egy játékot se, akkor ennyi erővel ki is térdelheted az egész meccset. Értehetetlen számomra ez. Ha megpróbálják, de nem jön össze, mert kifutnak az időből, vagy a Pats kivédekezi, akkor egy szavam sem lenne. De így, hogy meg sem próbálták… Mivel a hazaiaknak szurkoltam, így örültem ennek a döntésnek. De érteni akkor se értem.
És akkor ott a másik oldal, az Eagles. Ők hasonlóan a Jaguarshoz egy tökéletes gameplannel érkeztek a meccsre, és az elejét leszámítva végigdominálták a mérkőzést. Az első félidő végén azonban ők is válaszúthoz érkeztek. 29 másodperc volt hátra az órán, a saját húszasukon voltak, de megvolt mindhárom időkérésük. Ők azonban azt mondták, megpróbálnak pontot szerezni, hogy növeljék az előnyüket.
Foles megítélése semmivel sem volt jobb, mint Bortlesé. Sőt! A Vikings védelem semmivel sem rosszabb, mint a Patriotsé. Sőt! Mégis úgy döntöttek megpróbálnak pontot szerezni. És sikerült is. Pedig nekik 2 TD előnyük volt. Megtehették volna, hogy azt mondják, ez elég, úgyis mi kezdjük a második félidőt, ahogyan a Jaguars. De nem, ők azt mondták, addig ütik a vasat, amíg meleg, és bevittek még egy döfést a Vikingsba. Meg is lett az eredménye, az újabb pontszerzés még mélyebb gödörbe taszította az ellenfelet, ahonnan már nem tudtak kijönni.
A Jaguarsnak lehetősége volt előny birtokában pontot szerezni a félidő végén, de meg sem próbálták. Otthagytak 3 pontot a pályán, amire később nagy szükségük lett volna. Végül szorosan, de kikaptak. Az Eaglesnek lehetősége volt előny birtokában pontot szerezni a félidő végén. Megpróbálták, és sikerült is nekik. Végül simán nyertek. Le lehet vonni a következtetéseket.
Legfrissebb cikkeink
- A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- A Falcons a szezon végén kivágja Kirk Cousinst
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
- Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- George Pickens megint maródi, de TJ Watt ott lesz a Ravens ellen
- Jó esély van Patrick Mahomes játékára
- Visszatértek a vérrögök, így véget ért Christian Barmore szezonja
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Kaqxar on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Cheetah008 on FK! Preview #16
- fakesz on FK! Preview #16
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
Teljesen egyetértek. Megdöbbentő volt és nagyon hibás ultrakonzervatív húzás. Az üzenete a Pats számára hízelgő volt, jelesül hogy még egy ilyen produkció után is erősen tart az ellenfél tőlük. Ez reményt adott, hogy vissza lehet majd jönni ebbe a meccsbe és aztán így is lett. Közel egy perc, simán mezőnygólig juthattak volna. Elég a 2014-es SB-ra gondolni. Az addig nem éppen domináló Seahawks O, Gronk TD-ját követően kb. 20 másodperc alatt csinált TD-t. Mert fel sem merült, hogy legalább ne próbálják meg. Ez szerintem is a jó mentalitás.
A Philly viszont minden momentumot, a legkeményebben megragadott, a két TO mellett ez is egy szeg volt Vikings SB álmainak koporsójába.
Jax: igazad van, 1 perc rengeteg idő időkéréssel együtt. Számomra is teljesen érthetetlen döntés volt. Szoros meccsen ki kell használni minden esélyt.
Eagles: engem meglepett, hogy megpróbálták, és láthatóan a Vikingset is.
miért lepett meg?
mert nem volt “szükség” rá: sokat kellett még menni egy FG-hez, egy esetleges int vagy fumble több kárt okozott volna, mint egy esetleges first down.
Asszem a Patriots-Raiders meccsen volt nagyon hasonló helyzet idén. Kb ugyanennyi idő volt hátra és elsőre hívott JMD egy futást. Mivel lett belőle 15 yard, így volt értelme megpörgetni és a végén Gost berúgta 60+ról. Nyilván ha egy mínuszyardos játék kerekedik elsőre, ők is kitérdelik. Na legalább egy ilyen próbálkozást vártam volna a Jagstől is tegnap.
Én ültem a TV előtt és nem voltam hajlandó elhinni,hogy a Jags tényleg kitérdeli. Ilyen hülyeséget csinálni… ez egy csapat ellen se fér bele. És egy AFC döntőről beszélünk.
Darvin díjas húzás volt.
Persze Én örültem,hogy ilyen hülyeséget csinálnak :D
Elgondolkodtató…
Emlékezetes volt Marrone arckifejezése a közvetítésben a vége felé. Rá volt írva az a feszültség, amikor felfogja az ember azt, hogy a dolgok rossz irányba változnak. Ugyanígy ekkortájt Bortles máshogy készülődött oldalvonalnál, amolyan “na, most van gond”-szerű tekintet volt a szemében. Miután szerintem a Pats erejével, a Brady vezette offense állhatatosságával végig számolt a Jags vezetése, a félidő végén vagy takarékoskodni akartak magukkal, vagy ez a Marrone-ban meglévő gondolat szülte ezt a pocsék döntését. Amiből ráadásul a Pats öltöző meríthetett erőt.
Szerintem a labdaeladastol feltek.
Tartottak valamitől, az bizonyos szerintem is.
Hangosan felröhögtem mikor letérdeltek, abba a pillanatban megnyugodtam, hogy ezt a meccset nem veszíthetjük el. Lambo olyan formában volt ráadásul, hogy elég lett volna 25 yardot előre menniük. Érthetetlen. Lehet bírózni meg haterkedni, de szerintem itt vesztették el a meccset.