Folytatódik Minden Idők Legjobb Super Bowlja sorozatunk. A héten a “B” csoport döntőit mutatjuk be nektek, amik közül az első az 1975-ös szezon utolsó meccse, a Steelers-Cowboys összecsapás lesz.
[ppp_patron_only level=”3″ silent=”no”]
A Steelers útja a döntőbe
1975-ben a Steelers megállíthatatlan volt. A liga legrettegettebb védelme, a „Steel Curtain” minden ellenfelet lemosott a pályáról, és a szezon során egyetlen egyszer sem engedtek TD-t az első negyedben. Ráadásul abban az évben ez a nagyszerű védelem kiegészült egy megbízható offense-szel is, így nagyon simán, 12-2-vel nyerték a csoportot, és a konferenciát is. A playoffban a Coltson könnyen túlléptek 28-10-es eredménnyel, ám az AFC-döntőn a Raidersszel meggyűlt a bajuk. Egy csontropogtató csatában 16-10-re sikerült nyerniük, de az első számú elkapó Lynn Swann olyan súlyos sérülést szenvedett a meccsen, hogy hordágyon kellett levinni a pályáról. A Super Bowl összejött, de kérdéses volt, hogy a legmegbízhatóbb elkapó képes lesz-e játszani Miamiban.
A Cowboys útja a döntőbe
A Dallas számára nehezebb volt eljutni a döntőbe. Tom Landry csapata ugyan 10-4-gyel végzett, de a csoportrivális Cardinals 11-3-mal, így csak a Wild Card helyet sikerült megszerezni. Ez pedig azt jelentette, hogy végig idegenben kellett játszaniuk, ráadásul az első állomásuk a fagyos Minnesota volt. A Vikings ellen sokáig úgy tűnt, nem fognak tudni nyerni, de az utolsó másodpercekben Staubach feldobta a labdát az end zone-ba, és csodák csodájára TD lett belőle. Ezzel a Hail Maryvel sikerült 17-14-re nyerni, és ez után a Rams már könnyű falat volt. 37-7-re átgázoltak rajtuk, és mehettek Miamiba, hogy újra bajnokok legyenek.
A Super Bowl
A 10. nagydöntőt mindenki nagyon várta, ugyanis ez volt az első olyan Super Bowl, ahol két olyan csapat lépett pályára, akik már rendelkeztek egy Lombardi trófeával. Ráadásul két olyan csapat találkozott, akik meghatározó támadó- és védőegységekkel rendelkeztek. Steelers oldalon a „Steel Curtain” és a Franco Harris vezette futójáték dominált, a Cowboysnál pedig a „Doomsday Defense” és a Staubach vezette passzjáték. Minden adott volt egy nagyszerű párharchoz.
A döntő legnagyobb kérdése Steelers oldalról az volt, hogy Swann képes lesz-e pályára lépni. Végül pályára lépett, de Swann saját elmondása szerint egyáltalán nem érezte játékra alkalmasnak magát. Egész héten nem tudott edzeni, de úgy gondolta muszáj ott lennie, még ha csak 50%-os állapotban is van.
A meccset a Cowboys kezdte, és már a kickoffnál újabb játékosa sérült meg a Steelersnek. A rúgó Roy Gerela egy tackle során megsérült a bordájára, és bár tudta folytatni a játékot, sérült bordával nem volt könnyű rúgnia. A rúgójáték emiatt Pittsburgh oldalon leszűkült, viszont a másik speciális egységnél, a puntnál is adódtak gondok. A Steelers első ilyen próbálkozásánál ugyanis a punter, Bobby Walden elejtette a labdát, és a Cowboys azonnal összeszedte.
Staubach rövid pályát kapott, és ezt a lehetőséget gyorsan pontokra is váltotta, mikor Drew Perasonnak kiosztott egy 29 yardos TD-t. Ez volt az egyetlen TD, amit a Steelers védelem engedett az első negyedben abban a szezonban. Erre a TD-re azonban gyorsan érkezett is a válasz. A túloldalon meglepő módon nem a futásokkal, hanem a passzokkal haladtak előre, és Terry Bradshaw magabiztosan osztotta a jó labdákat. Végül a negyed végén egy 7 yardos TD-átadással egyenlített.
A 2. negyedben aztán a Cowboys visszavette a vezetést egy mezőnygóllal, ám ezután egy jó időre abbamaradt a pontgyártás. A „Steel Curtain” rendezte a sorait, és lezárt minden utat Staubach előtt, akinek 7 sacket is el kellett szenvednie. A Steelers támadói ennél eredményesebbek voltak, köszönhetően Swannak, aki a sérülését teljesen elfelejtve hihetetlen elkapásokat hajtott végre. Az egyik 53 yardos bombát konkrétan a levegőben zuhanva kapta el, miközben szoros őrizetben volt.
Ám hiába haladt előre a Steelers, pontokat nem tudott szerezni. Gerela ugyanis a sérült bordája miatt két mezőnygólt is kihagyott, és a 4. negyedre még mindig 10-7-es Cowboys vezetéssel vágtak neki. Ám ott aztán megtört a jég, ráadásul pont a speciális egységnek köszönhetően.
A Dallas puntolni kényszerült a saját célterületéről, ám a puntot blokkolták, és mivel a labda kierepült az end zone-ból, így safety lett. Ez pedig új utat nyitott a Steelersnek. A free kicknek köszönhetően jó helyről kezdhették meg a támadást, és ezúttal Gerela nem hibázott. Először a döntő folyamán a Steelers vezetett 12-10-re.
Ez után a Cowboys újra hibázott. Staubach eladta a labdát, aminek köszönhetően újabb 3 pontot szerzett a Steelers. Ám az igazi bomba csak ezután jött. Egy gyors punt után újra a Steelers támadhatott, és ezúttal Bradshaw megtalálta a rést a „Doomsday Defense-en”. Előrehajította a labdát Swannak, aki elkapta azt, és begyalogolt a célterületre. Ezzel a 64 yardos bombával pedig már 21-10 volt a Steelersnek. (Az extra pont kimaradt.)
Ám ennek a 6 pontnak megvolt az ára. Bradshawt a passz pillanatában megütötték, és agyrázkódást szenvedett, ami miatt idő előtt el kellett hagynia a pályát. Viszont alig 3 perc volt hátra, és 11 pont volt az előnyük, így nem volt ok a pánikra. Még. Ugyanis Staubach összeszedte a csapatot, és gyorsan végigmenve a pályán 21-17-re módosította az állást.
Itt már érezhető volt a pánik pittsburghi oldalon, és a vezetőedző Chuck Noll egy érdekes kockázatot vállalt be emiatt. Félpályán 4&9-nek nekiment, abban a reményben, hogy ha megcsinálják, akkor lezárják a meccset. De nem sikerült megcsinálni, így alig 30 másodperccel a vége előtt a Cowboys kapott egy esélyt, hogy egy újabb csodával megnyerjék a meccset.
A csoda ezúttal azonban elmaradt. Staubach háromszor is feldobta a labdát, de a Steelers védelem mindet levédekezte. A harmadiknál aztán a CB, Glenn Edwards kapta el a felpattanó labdát, és ezzel az interceptionnel véget ért a 10. nagydöntő. A Steelers nagy áldozatok árán, de 21-17-re meg tudta nyerni a meccset. Az MVP pedig az a Lynn Swann lett, aki a meccs előtt abban sem volt biztos, hogy pályára tud lépni. Végül 4 elkapással, 161 yarddal, és 1 TD-vel járult hozzá
[/ppp_patron_only]csapata győzelméhez.
Köszi Jarred! Nagy meccs, ill. a záró negyed igazi horror lehetett. Megnézem…
Maradjunk annyiban, hogy az utolsó játékrészre tartogatták az izgalmakat. Ami azért jó, mert legalább még lehetett miért izgulni. Szerencsére van jópár ilyen döntő.