A Houston Texansnál elmondták a régi motoros linebackerüknek, Brian Cushingnak, hogy a ligaév kezdete (március 14) előtt meg fognak válni tőle. Leginkább azért engedheti ezt meg magának a csapat, mert a 31 éves játékos helyén két újonc, Zach Cunningham és Dylan Cole is biztatóan játszott, ráadásul $7,64 milliót is spórolnak ezzel a lépéssel.
A korábbi első körös linebacker kilenc szezont húzott le a Texansnál és ő a franchise valaha volt legtöbb szerelést bemutató játékosa (664). Rengeteg sérülése volt karrierje során – mióta draftolták, 20-szor feküdt kés alá saját elmondása szerint -, tavaly pedig 10 meccsre el is tiltották teljesítménynövelő szerek használata miatt, így nem mondható nagy meglepetésnek a kivágása.
A Texansnak így körülbelül $64 milliója lesz költekezni a piacon és az újonc general manager, Brian Gaine úgy tervezi, hogy aktív szereplők lesznek a szabadügynökök közt március közepén.

Legfrissebb cikkeink
- Aaron Rodgers helyett Ryan Tannehill lehet a befutó a Vikingsnál?
- A Patriots az utolsó utáni pillanatban győzte meg Milton Williamst
- A Jaguarsnál el akarják magukat távolítani a régi rezsim játékosaitól
- Nem ilyen az All-in – Bills FA-értékelő
- Vitorlákat középmagasra fel! – Buccaneers-FA értékelő
- A legújabb kisebb igazolások egy csokorban
- Újabb tackle-t igazolt a Texans
- Ismét a Saintsben Brandin Cooks
- Rodgers 6 órán át egyeztetett a Steelersszel, szerződés nélkül távozott
- Megvan a Giants új irányítója: Jameis Winston
- Se gáz, se fék, csak elpöfögünk, amíg meg nem állunk – Saints FA-értékelő
- Mégsem akarunk nyerni? – Lions FA-értékelő
- Elég csapatbarát lett Tee Higgins szerződése
- A Seahawks rávette pass rusherét egy fizetéscsökkentésre
- A Browns igazolta le a piac legjobb elérhető guardját
Legutóbbi hozzászólások
- ThySoul on Nem ilyen az All-in – Bills FA-értékelő
- Cseh Tibor on A legújabb kisebb igazolások egy csokorban
- Cseh Tibor on Megvan a Giants új irányítója: Jameis Winston
- dr.baji on A legújabb kisebb igazolások egy csokorban
- Csakeztne on Burrow-val, Cousinsszal és Goff-fal tér vissza a Netflix “Irányító” című sorozata
- Kopi3.14 on Najee Harris: Nem volt senki a Steelersben, akitől tanulhattam volna
- Csakeztne on A Bengals az utolsó pillanatban döntött úgy, hogy nem cseréli el Tee Higginst
- katonadani on Nulla gonddal kevesebb – Falcons FA-értékelő
Denverbe elképzelhető lehet???
Hozzánk mindenki elképzelhető lehet. :)