A Kansas City Chiefs veterán cornerbackje, Darrelle Revis ismét a szabadügynök piacon fogja magát találni márciusban, mivel a csapat úgy döntött, megválik tőle. Hat évig volt a New York Jets csapatában, onnan a Buccanneersbe, majd a Patriotsba került egy-egy évre, majd visszavette a Jets két évre és utánuk a Chiefs a 2017-es szezonra.
Ha a 2018-as szezon kezdetekor még a Kansas City csapatának tagja lett volna, akkor $8,8 millió bónusz és $10 millió garantált pénzt kellett volna kapnia. Lehet a pénz az egyik oka annak, hogy kivágták a Chiefstől, a másik talán a kevés szereplése miatt volt. Öt meccsen volt a pályán ebben az évben és 11 tacklet-t mutatott be, és játszott a Tennessee Titans elleni rájátszásbeli mérkőzésen is. Ő volt az a védő a meccsen, akinek köszönhetően Marcus Mariota (a Titans irányítója) saját magának tudott passzolni, és touchdownt szerezni belőle.
Revis azt mondta, hogy szeretne még játszani, hiszen még remek formában van. Nem mutatott semmivel sem többet a 2016-os szezon óta és mivel elég idős, nem valószínű, hogy le fogja igazolni más csapat, hiába bízik magában.

Legfrissebb cikkeink
- A Lions mindkét első körösének opcióját lehívta
- Sean McVay: Olyan sokat ajánlott a Falcons, hogy nem tudtunk rá nemet mondani
- Második körös mock draft ’25
- Abdul Carter draftolása ellenére lehívta Kayvon Thibodeaux opcióját a Giants
- Ugyan a Giants húzott irányítót az első körben, de Russell Wilson a kezdőjük
- A Packers-szurkolók 23 évet vártak egy elsőkörös elkapóra
- A Falcons története során először draftolt (magasan) a szomszédból
- A legjobb elérhető játékosok a második nap elején
- Nézd vissza az élő Draft Show-nk első napját!
- Értékeljük az első kör minden választását
- TRADE: Első körös pickért cserélt fel a Falcons!
- BREAKING: A Giants felcserélt az első körbe egy irányítóért!
- Íme 2025-ös draft első 16 választása
- BREAKING: A Jaguars felcserélt a Browns helyére!
- BREAKING: Cam Ward az 1/1-es!
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on BREAKING: A Giants felcserélt az első körbe egy irányítóért!
- Jani_Kovacs on BREAKING: A Giants felcserélt az első körbe egy irányítóért!
- Cseh Tibor on A Packers-szurkolók 23 évet vártak egy elsőkörös elkapóra
- Cseh Tibor on BREAKING: A Giants felcserélt az első körbe egy irányítóért!
- Jani_Kovacs on BREAKING: A Giants felcserélt az első körbe egy irányítóért!
- Newla on Értékeljük az első kör minden választását
- Cseh Tibor on BREAKING: A Giants felcserélt az első körbe egy irányítóért!
- Kopi3.14 on Értékeljük az első kör minden választását
Remek formában van, ez jó :). Ez a vélemény a Revis islandről jött. Egyedül van velem :D
Nem kellene ezt már erőltetni. Szépen vissza kell vonulni, és várni, amikor majd jön az üzenet, hogy jelölték a Halhatatlanok Csarnokába.