Tom Brady, a New England Patriots irányítója végre megszólalt a Super Bowllal kapcsolatban, és elmondta, hogyan is érez a történtek után – vagyis az Instagramon fejtette ki véleményét.
Eltartott egy pár napig, míg feldolgoztam a vereségünket, és hogy ilyen remek szezonon van túl a csapatunk. Sok érzelem kavarog benned, ha ilyen dolgokon vagy túl és akkor, ha tudod, hogy nem sikerült maximálisan elérned a magad elé kitűzött célt. De ez mind része az életünknek amiből tanulhatunk, és jobbá válhatunk. Ha tanulunk belőle, akkor pozitívan jöttünk ki az egészből. De a legfőbb, amit érzek, az nem más, mint hála. Hálás vagyok a csapattársaimnak a hihetetlen munkájukért és erőfeszítésükért, amit egész szezonban csináltak függetlenül attól, hogy milyen kihívásokkal kellet szembenéznünk. Az edzőinknek a fáradhatatlan és áldozatos munkájukért, hogy ilyen messzire eljuttatták a csapatot. Hálás vagyok a Philadelphia Eaglesnek, hogy kihozták belőlünk a legjobbat, és szeretnék innen még egyszer gratulálni nekik a győzelemhez. Hálás vagyok a Patriots drukkereknek, hogy egész évben kitartóak voltak és időt és energiát áldoztak arra, hogy támogassanak minket a végsőkig. Hálás vagyok a családomnak és a barátaimnak is, amiért rengeteg szeretetet és támogatást kapok tőlük azért, hogy elérhessem az álmaim. Köszönöm mindenkinek!
Brady nem akart sem Butler padoztatásáról, sem a Gronkowskit körülvevő visszavonulásról szóló pletykákról beszélni, legalábbis itt nem említette. Várja, hogy visszatérhessen edzeni, és jövőre újra bizonyíthasson a csapatával együtt.

Legfrissebb cikkeink
- Új legjobban fizetett cornere van a ligának!
- Egyelőre úgy néz ki, hogy Allen Lazard marad a Jetsben
- Joey Bosa: Halhatatlanok lehetünk Buffalóban
- Mock draft a szabadügynök piac lecsengése után
- A legjobb elérhető szabadügynökök piacnyitás után egy héttel
- Rövidhírek a hétvégi igazolásokról
- Egyáltalán nem köteleződött el Sam Darnold mellett a Seahawks
- BREAKING: A Bengals hosszabbított Ja’Marr Chase-szel és Tee Higginsszel is!
- A Chiefs visszaigazolta JuJu Smith-Schustert
- Kivágta tavaly drágán igazolt cornerét a Titans
- Elcserélheti kezdő tight endjét az Eagles
- Aaron Rodgers a Vikingsra vár, hozzájuk szeretne aláírni
- Pár napja kivágta, most mégis visszaigazolja Kyle Juszczyket a 49ers
- TRADE: A Vikings megszerezte a 49ers futóját
- A Falcons tényleg nem vágja ki Cousinst, kifizette a 10 millió dolláros bónuszát
Legutóbbi hozzászólások
- Kopi3.14 on BREAKING: A Bengals hosszabbított Ja’Marr Chase-szel és Tee Higginsszel is!
- Zotya on Nincs meg, hogy mit kell tudni a 2025-ös draft classról? Gyere, elmondom! – 2. rész
- Hurrá Torpedó on Joey Bosa: Halhatatlanok lehetünk Buffalóban
- Cseh Tibor on BREAKING: A Bengals hosszabbított Ja’Marr Chase-szel és Tee Higginsszel is!
- Pedro44 on BREAKING: A Bengals hosszabbított Ja’Marr Chase-szel és Tee Higginsszel is!
- Kopi3.14 on BREAKING: A Bengals hosszabbított Ja’Marr Chase-szel és Tee Higginsszel is!
- LG on A legjobb elérhető szabadügynökök piacnyitás után egy héttel
- ThySoul on Joey Bosa: Halhatatlanok lehetünk Buffalóban
Igen tőle ezt várjuk !
Már hiányzik a szezon…
Mit ertesz azon hogy mast vártatok kedves fk?
Személy szerint én vártam mást, legalábbis a formára értettem. Gondoltam lesz egy videóüzenet, vagy egy sajtótájékoztató, nem egy Instagram poszt, de persze természetesen úgyis ugyanezeket mondta volna el szóban is, szóval nekem hiányzott egy kicsit a személyesebb forma, de ez csak az én véleményem. :D
Hálás vagyok én is , hogy a Sugárba 150 Pats drukkerrel megtapsolhattam egy elvesztett SB-t. Akkor és ott a jobb csapat nyert , meg is érdemelték ,ki is járt nekük ,de meg is dolgoztak érte becsülettel !
Szégyenbe sem maradtunk de vesztettünk , van ilyen… innen kell továbblépni.
Go TB ,Go Pats !
Ahogy kell. Tökéletes poszt egy tökéletes irányítótól. Nem GOAT, de a legnagyobbak egyike, ezért is.