Egy újabb klasszikussal folytatjuk a Super Bowlokat bemutató sorozatunkat, a 42. döntőn a Giants és a Patriots csapott össze. Ez a döntő is emlékezetesre sikeredett, a Patriots úgy érkezett Arizonába, hogy az 1972-es Dolphins után ők lehetnek a következő csapat, akik veretlenül nyerik meg a bajnokságot, ehhez már csak a Gaints legyőzése kellett Belichick tanítványainak. Az eredményre sokak emlékezhetnek, hiszen ez a döntő is látható volt már a Sport TV-n, de ha esetleg van valaki, aki nem látta, az most elolvashatja, hogyan hiúsult meg egy álom.
[ppp_patron_only level=”3″ silent=”no”]
A Patriots útja a döntőig
A Patriots volt a negyedik csapat a liga történetében, akik veretlenek maradtak az alapszakasz végén és az első csapat, amelyik ezt már 16 mérkőzésen tette meg. Miután az előző szezonban 21-3-ról elbukták a Colts elleni AFC döntőt, a holtszezon alatt Brady célpontjainak minőségét növelték, hiszen érkezett Wes Welker a Dolphinstól és Randy Moss a Raiderstől. Ez a szezon még arról is híres/hírhedt, hogy az első mérkőzésen a Jets ellen kirobbant a Spygate, ami miatt többek között a Patriots a 2008-as első körös választását is elvették. Az alapszakaszban több nagy arányú győzelmet is aratott a Pats, a Bills és a Redskins ellen is több, mint 50 pontot szereztek, a Super Bowl előtt pedig Tom Bradyt választották a liga legértékesebb játékosának. A rájátszás második körében a Jaguarst verték meg 31-20-ra, majd az AFC döntőn a Chargers ellen is nyertek 21-12-re, így 18-0-ás mérleggel várhatták a Super Bowlt.
A Giants útja a döntőig
Tom Coughlin csapata már korántsem tartott olyan nagy erődemonstrációt, mint a Patriots. A szezont rögtön két vereséggel kezdték, de ezek után hat meccset nyertek zsinórban a pihenőhétig, ezek után igen felemás volt a teljesítmény, minden idegenbeli mérkőzést megnyertek, de emellett az összes hazait elbukták, így talán nem is bánták, hogy a rájátszásbán csak idegenben kellett játszaniuk. A 10-6-os mérleg végül a csoport második helyére és a konferencia ötödik helyére volt elég. A Giantsnél megszokhattuk, hogy ha valahogy sikerül nekik eljutni a rájátszásig, akkor utána megtáltosodik a csapat, a wild card körben a Buccanneerst verték 24-14-re, majd utána az első kiemelt és csoportrivális Cowboyst ütötték el a további küzdelmektől 21-17 arányban. Az NFC döntőn is idegenben kellett pályára lépniük, ahol a Packerst verték 23-20-ra, így készülhettek Arizonába.
Super Bowl XLII
Mindenki az eddig veretlen New Englandet várta győztesnek, szinte senki nem adott esélyt a Giantsnek, de azóta már tudjuk, hogy az underdogok messzire el tudnak jutni. A szezonban már egyszer találkozott a két csapat, akkor New Yorkban a Patriots egy szoros mérkőzésen 38-35-re tudott nyerni.
Ez a döntő nem a támadókról, hanem a védőkről szólt, Coughlin és csapata tudta, hogy csak úgy lehet esélyük, ha Bradyt lent tartják a pályáról és nyomást helyeznek az irányítóra. A védők dolgát tudta segíteni a támadósor is, hiszen az sem lett volna jó, ha rögtön vissza kell jönnie a védőknek a pályára. A Giants rögtön egy rekorddal kezdte ezt a döntőt, hiszen az első drive 9 perc és 59 másodpercig tartott, mivel Ahmad Bradshaw és Brandon Jacobs rengeteget futott, emellett Manning csak rövid passzokat osztott ki, a drive végén Lawrence Tynes rúgta be a field goalt. Ezek után már csak öt perc volt az első negyedből és Brady még csak most lépett először a gyepre. A Patriots első támadása biztató volt, de mint kiderült, itt még nem égett száz fokon a Giants védelme. Az MVP végig vezette csapatát a pályán és végül Laurence Maroney egy yardos futásával átvették a vezetést a második negyed elején.
A labdára nagyon kellett figyelnie a Giantsnek, hiszen nem csak a támadók, de a védelem is kíméletlen volt a Patriotsnál. Az NFC bajnoka a második játékrészben háromszor is eladhatta volna a labdát, de ebből csak egyet tudott összeszedni a Patriots, két fumble-t végül a Giants szerzett meg, de a hibákat nem tudták kihasználni a hazafiak, mert Steve Spagnuolo az első drive után összekapta védelmét. Ezt a negyedet Brady valószínűleg a rémálmaiban látta/látja legközelebb, hiszen rendre odaért hozzá a Giants védelme és nem engedték, hogy bele tudjon állni a passzokba, ennek eredménye lett, hogy egyik csapat sem szerzett pontot és 7-3-as Patriots vezetéssel mehettek az öltözőbe.
A szünetben a Patriots támadófalának rá kellett jönnie, hogyan védjék meg jobban Bradyt, valamint a Giants támadósorának, hogyan tudnának eredményesek lenni. Brady rémálma folytatódott azonban, nem tudta megvédeni a fal előtte és többet feküdt a műfüvön, mint állt a két lábán, így a Patriots nem tudott előrehaladni. Jött újra Eli Manning, akinek vezetésével az első drive óta nem szerzett pontot a Giants. A középső két negyedben a csapatok képtelenek voltak pontot szerezni, de a negyedik negyed elején egy jó támadássorozat végén David Tyree elkapásával megfordította az eredményt a Gaints. Most a Patriotson volt a kényszer, hogy meginduljanak, így Brady összekapta magát és gyorsan megszabadult a labdáktól, amivel újra elkezdett előrehaladni a Patriots. A drive végén a szezon előtt igazolt elkapó Randy Moss szerezte meg újra a vezetést a New Englandnek, de ekkor még majdnem három perc az órán volt.
Manning tudta, hogy csak egy esélye van, hogy megfordítsa a mérkőzést, de a Patriots védelme is látta, milyen közel van a tökéletes szezon. Manning is nyomás alatt játszott, de a Giants előre tudott haladni és 45 másodperccel a vége előtt történt egy igazán emlékezetes jelenetsor. Manning már szinte a földön volt, amikor három védő tépte mezénél fogva, de valahogy kiszabadult onnan és egy hosszú passzal megtalálta David Tyreet, aki a sisakjához szorítva a labdát sikeresen elkapta azt. Ezzel megszületett a Super Bowlok történetének legnagyobb, leghíresebb játéka, a “helmet catch”.
Közel volt a fordításhoz a Giants, hiszen már lő határon belül volt a célterület, végül 35 másodperccel a vége előtt Plaxico Burress szerezte meg Manning passzát, ezzel megfordítva újra az eredményt. Bradynek még volt egy esélye, hogy legalább egyenlítsen, de az idő is rövid volt és a fal megint nem tudta megvédeni, így a Pats elbukta a tökéletes szezont. A döntő legértékesebb játékosa Eli Manning lett, ezzel utolérte bátyát a gyűrűk számában. Talán ez a Super Bowl vereség fájhat legjobban a Patriots szurkolóinak, hiszen nem csak egy döntőt, hanem egy történelmi veretlen szezont is elvesztettek
[/ppp_patron_only]Arizonában.
Aki élőben nézte a meccset és még emlékszik rá, ahhoz lenne egy kérdésem. A Giants 32 yardosán 4&13-ra miért ment neki a Pats és miért nem próbálta meg az 50 yardos FG-t? Az a 3 pont nem jött volna rosszul a végelszámolásnál.
Passz, de ebben a meccsben ezen kívül több más “ha” is benne maradt. Rég volt már (bár a cikket olvasva, mintha csak most lett volna), s nem tudom magam rávenni az újranézésre. Inkább egy középszerű alapszakasz meccs az xy idényből, mint ez a Pats holokauszt. :(
Mert ha tudták volna akkor lett volna az oraclegate.
nagyon sok ilyen ha van egyébként, amit a végeredmény ismeretében biztosan másképp csinálnál. Nagyon jó példája pl a 2016-os AFC döntő utolsó negyede, ahol a Pats 8 pontos hátrányban volt a Bronossal szemben. Végig akadozott a támadójáték a kiváló Broncos védelem miatt. Mindenképpen TD-re hajtottak. az utolsó 6-7 percben 2× is rámentek a negyedik kísérletre FG távolságon belül, de nem sikerült. Kevés volt az idő, nem bíztak abban hogy újra támadhatnak. Viszont a védelem hamar visszaszerezte a labdát mindkétszer, és jöhetett az utolsó roham, aminél a TD sikerült ugyan de a 2 pontos nem. Ha itt mindháromszor FG lett volna, vagy legalább csak az egyik negyedik kísérlet helyett, akkor is teljesen más a szituáció.
Na, de 4&13-ról beszélünk és FG távolságról, a 3.negyedben, 7-3-as vezetésnél. Nem éppen összehasonlítható a két szituáció. Nem tudom kihozta meg a döntést, de egyszerűen ostoba húzás volt. Meg akarták mutatni, hogy mekkora királyok azzal, hogy megoldanak egy ilyen szituációt és sokkolni akarták a Giants-t, hogy nehogy elhiggyék, hogy képesek megfogni Brady-t. A Pats alapelv (azt tesszük ami a csapatnak a legjobb) nem érvényesült. Az AFC döntőért szerintem nem lehet hibáztatni, mert nem tűnt jónak a védelem és érthető volt, hogy nem bennük bízott. Az, hogy a védelem jó volt, az inkább annak volt köszönhető, hogy konzervatív volt a Broncos O.Meg rövid 4.kísérletek voltak azok. Szerintem a megpróbálás rendben van. Inkább az egyik hívás volt problémás, amikor play-action-t hívtak, holott előtte 20(?) játék során egyszer se futottak. Persze, hogy nem ette meg a Broncos D.
Plusz érdekesség: Tyree karrierjének utolsó elkapása volt a helmet catch. Mint a meccs előtt úgy utána is mint Special Team játékosként volt a pályán.
Köszi kronikk! :(
A cikkben írtak kapcsán, kronológiailag a gyűrűk számában inkább a báty érte be később Eli-t. :)
Szerintem pont kronologiailag erti, hogy itt erte utol. Aztan kesobb elozte meg, hogy vegul beerjek.
Jaaaa, fogtam, bocsi, tényleg: itt egyenlített (1:1) Eli Peyton-nal szemben. :)
Visszaszívtam. :)
Arizonaban a legvaganyabb napon erlelt gyep van nem mufu :) persze lenyegtelen, csak mondom
Ebben a csoportban jelenleg messze ez a legjobb meccs, ha alapvetésnek tekintjük a korábbiak szempontjait, azaz az izgalmas meccset. Főleg úgy, hogy ekkora underdog még nem volt SB-n, mint a Giants.
Én ide raknám még a Jets-t, mert őket olyan szinten leírták 68-ban, ahogyan azóta senkit. Szerintem ott egy kicsit nagyobb underdogok voltak, de közvetlenül mögöttük ott van a Giants.
Hááát, a szösz tudja, melyik a nagyobb, mert az a Colts tényleg kegyetlen jó volt abban a szezonban, de nekik nem volt 18-0-ás mutatójuk(igaz, csak egy vereségük volt, az is véletlenül, de akkor is). ;) Azon felül a Jets 11:3-as eredménnyel abszolválta az alapszakaszt, a Giants meg ugyebár 10:6-al épp hogy begyötörte magát a PO-ba. A ’68-as underdogozás inkább az AFL szokásos lesajnálásának szólt, amiről idővel szép lassan leszoktak a népek…
Csak pontosítás ez Eli-nak az első gyűrűje volt 2012-ben kapta a 2.-at
Ha azt nézzük, hogy Peyton pont az elöző döntőt nyerte meg és az volt neki az első gyűrűje, akkor ebben az évben Eli egyenlített, én így értettem a cikkben.
Nekem ebből a meccsből leginkább az maradt meg, hogy 3 negyeden keresztül halálunalmas volt a játék, de a végére meg úgy felpörögtek az események, mint egy bespeedezett Usain Bolt, akibe 3 adrenalin injekciót szúrtak egyszerre.
A sporttörténelmi hatása elévülhetetlen marad még jóideig, de mint meccs én (a végjáték ellenére is) kifejezetten untam.
Strahan megadta a módját karrierje utolsó meccsén azért ;)
Vigyázz ezért a véleményért megköveznek. Engem pedig azért, mert pontosan ugyanezt gondolom minden idők legtúlértékeltebb döntőjéről, a Pats-Falconsról.
Nyugalom, nem fogunk senkit megkövezni, ha esetleg nem rajongana annyira X vagy Y döntőért. Nyugodtan le lehet írni, hogy neked mi tetszett/nem tettszett benne, és ha nem értünk egyet, akkor sincs semmi gond. Ezért vannak a kommentek, hogy megbeszéljük ezeket.
Sok múlik azon hogy inkább a védekező vagy inkább a támadófoci híve e az ember. Biztos vagyok benne, hogy akinek mindene a védekezés, annak nagy kedvence a 42. SB. Akinek meg nem, az meg válogathat másból is bőven :)
Szó sincs róla ✋ nyilván majd leírod az indokát is az arról a döntőről szóló cikk kommentjei közt.