Az Acélfüggöny felhúzása – Super Bowl IX Steelers vs Vikings

Megkezdjük Minden Idők Legjobb Super Bowlja “K” csoportját, ahol az első versenyző egy olyan döntő lesz, ahol két nagyszerű védelem találkozott, akik kevés segítséget kaptak a csapat többi egységétől. Ez a Steelers és a Vikings összecsapása.

[ppp_patron_only level=”3″ silent=”no”]

A Steelers útja a döntőbe

Az 1974-es szezon a Steelers számára áprilisban kezdődött meg, mikor a drafton 4 ma már Hall of Famer játékost sikerült kiválasztaniuk. Az elkapó Lynn Swann és John Stallworth, a középső LB Jack Lambert, és a center Mike Webster mind ekkor kerültek a csapathoz. Velük kiegészülve a folyamatosan fejlődő Steelers már-már bajnokkerettel rendelkezett. Egy valami azonban még hiányzott. Az irányító.

A ’74-es szezonja a Steelersnek gyakorlatilag arról szólt, hogy a „Steel Curtain” védelem és a Franco Harris vezette futójáték megpróbálja ellensúlyozni a passzjáték hiányát. Chuck Noll vezetőedző három irányítót is kipróbált a szezonban (Terry Bradshaw, Terry Hanratty és Joe Gilliam), de egyik rosszabb volt, mint a másik. Volt olyan mérkőzésük, ahol az aktuális irányító összesen 2 jó passzt tudott csak dobni. Ilyen körülmények között hatalmas teljesítmény volt a csapat részéről, hogy 10-3-1-gyel meg tudták nyerni a csoportot, és a playoffban előbb a Billst győzték le 32-14-re, majd az AFC döntőn a Raiderst 24-13-ra. A Super Bowl így összejött, de kérdés volt, hogy irányítójáték nélkül meg is tudják-e nyerni.

A Vikings útja a döntőbe

Minnesotában nem sok minden változott ’74-ben. Az ő keretük már korábban is bajnokesélyes volt, csak az utolsó akadálynál valahogy mindig sikerült elbukniuk. ’74-ben azonban elhatározták, hogy ezúttal megugorják azt az akadályt. A „Purple People Eaters” ismételten a liga egyik legjobb védőegysége volt, ezt pedig nagyszerűen egészítette ki a Fran Tarkenton vezette támadójáték. A csoportot 10-4-gyel nyerték, és a playoffban sem torpantak meg. A Cardinalst 30-14-es eredménnyel küldték haza, majd egy fagyos mérkőzésen a Ramst is le tudták győzni 14-10-re. Újfent eljutottak az utolsó akadályhoz, a kérdés már csak az volt, ezúttal sikerül-e megugrani azt.

Super Bowl IX

A New Orleansban megrendezett döntő legnagyobb kérdése az volt, hogy a két csapat támadói közül melyik fog tudni áthatolni az ellenfél védelmén. Mind a „Steel Curtain”, mind a „Purple People Eaters” a liga elitjébe tartozó egység volt, így az egyetlen valódi különbséget a támadójáték jelentette. Viszont hogy melyik támadóegység a jobb, arra igazából nem kapták választ a nézők. Legalábbis az első félidőben semmiképp.

Az első félidő mindkét csapat részéről arról szólt, hogy ott szerencsétlenkednek, ahol csak tudnak. A Steelers kétszer is mezőnygólt lőhetett, de az egyiket a rúgó hagyta ki, a másiknál pedig a snap volt rossz. A Vikings sem járt jobban, gyakorlatilag alig tudtak előrehaladni bármit is. Ha pedig mégis sikerült az ellenfél térfelére jutni, akkor meg eladták a labdát.

Az első harminc perc ilyen körülmények között telt el, és nagy valószínűséggel 0-0-val ért volna véget, ha Vikings nem követ el egy amatőr hibát. A saját célterület közelében futójátékot hívtak, de sikerült elrontani a handoffot. A labda kiperdült a futó Dave Osborn kezéből, és bepattogott az endzone-ba. Tarkenton mentette a menthetőt, és rávetődött a labdára, de ezzel csak azt tudta elérni, hogy csak 2 pontot szerezzen a Steelers, ne 7-et.

Ennek a playnek köszönhetően 2-0-ás Steelers vezetéssel ért véget ez a kaotikus félidő, de a szurkolók reménykedtek abban, hogy a második játékrészre összeszedik magukat a csapatok, és abbahagyják a szerencsétlenkedést. Nos, ez a reményük gyorsan szerte-foszlott.

A második félidőt a Steelers kezdte kickoff-fal, de a kicker a rúgás pillanatában elcsúszott, és a labda jóval rövidebb lett, mint az el volt tervezve. Ezáltal hatalmas lehetőség adódott a Vikings előtt, de nem tudtak élni vele. Hiába rontotta el a Steelers a kickoffot, ők jöttek ki belőle jobban. A Vikings ugyanis képtelen volt megszerezni a labdát, és végül a Steelers játékosai vetődtek rá. Gyakorlatilag egy onside kicket sikerült a Steelersnek végrehajtania. Csak éppen nem ez volt betervezve.

Ennek a furcsa kirúgásnak köszönhetően a Steelers jó mezőnypozícióból kezdte meg a támadást, és ezúttal sikerült pontokat szerezniük. Franco Harris bejutott a célterületre, és 9-0 lett ezzel az eredmény.

Ezen a ponton véget is érhetett volna a mérkőzés. A Vikings offense képtelen volt áthatolni az Acélfüggönyön, így a Steelersnek csak annyi feladata volt a hátralévő másfél negyedre, hogy égessék az órát, és ne hibázzanak. Hát ez nem sikerült. Egy blokkolt punt következtében TD-t szerzett a Vikings és feljött 3 pontra. (Az extra pont természetesen kimaradt)

Ez akár egy fordulópont is lehetett volna a mérkőzésen, de nem lett az. Az eddigre már kimerült Vikings védelem nem tudta megállítani a Steelers utolsó támadását. Terry Bradshaw, aki egészen addig nem csinált semmit, a mérkőzés végén végre felébredt, és egy nagyrészt passzokból álló hosszú drive-ot levezetve, megadta a kegyelemdöfést a Vikingsnak. A 4 yardos TD passzával 16-6-ra növelte az előnyt, és ezzel beállította a végeredményt is.

A mérkőzést ilymódon a Steelers nyerte meg, az MVP pedig a 158 yardot és 1 TD-t futó Franco Harris lett. Bár a számok valóban őt igazolják, de ennek a mérkőzésnek nem ő volt a valódi hőse. Az a „Steel Curtain” volt. Úgy tartották 6 ponton a Vikingst, hogy nem volt értékelhető passzjáték a támadóknál, a speciális egység pedig mindent megtett azért, hogy veszítsenek. Ők azonban mégsem omlottak össze, és ha nagyon szigorúan nézzük, akkor ők nem is engedtek pontot az

[/ppp_patron_only]ellenfélnek. Harris nagyszerűen játszott, de ez a Super Bowl a “Steel Curtain” diadala volt.