Connect with us

Érdekességek

Visszaesés várható Watsontól, Wentztől, valamint Wilsontól

Illetve Rodgerstől is, de ő nem illett volna az alliteráló címbe. Tavaly ugyanis ez a négy irányító mondhatta el magáról, hogy passzainak több, mint 6 százalékából touchdown született. Russell Wilson éppen, hogy átlépte ezt a határt (6,1%), Rodgersnek 6,7% jött össze, Wentznek 7,5%, az újonc Deshaun Watsonnak pedig viszonylag limitált mintával egy eléggé kiugró 9,3%.

 

A történelem pedig azt mutatja, hogy ezt a magas arányt nem igazán lehet fenntartani. A 2000-es szezon óta 46-szor fordult elő, hogy valaki egy idényen belül 6% fölé jusson és egyetlen egy esetben sem tudták ezt a következő szezonban növelni. Átlagosan 1,97 százalékkal csökkent ez a mutató a következő évre.

 

 

Wilson visszaesésére azért nagy tétben nem fogadnék, hiszen éppen hogy átlépte a mágikus határt, de igazából Rodgersre sem feltétlen, hiszen neki 6,4% a karrierátlaga, ami nevetségesen magas szám. Wentznél és különösen Watsonnál viszont garantált a visszaesés, ezt az ütemet egyszerűen nem lehet fenntartani. Watson TD%-a konkrétan a valaha volt második legnagyobb TD-arány Peyton Manning 2004-es szezonja után.

 

Hogy mit jelent ez? A csapataik teljesítményét és egyéni játékukat tekintve kvázi semmit. A körülöttük (Watson, Wentz) lévő hype-ot lehet csillapítani fogja a 2018-as szezonban, hogy nem lesz kiemelkedő TD-számuk, de ettől függetlenül játszhatnak ugyanúgy kiválóan, Watson esetében akár jobban is, mint 2017-ben. Fantasy szempontból viszont könnyű tanulságot levonni: ne várjunk olyan jó számokat tőlük, mint amiket 2017-ben nyújtottak.

Legfrissebb cikkeink

Facebook

Legutóbbi hozzászólások