Mi történt a Seahawks draftmágiájával? A Carroll/Schneider éra első három draftján (2010-2012) a Seahawks 28 játékost választott ki, ebből 8-an lettek Pro Bowlerek és 19-en lettek kezdők legalább egy szezonon keresztül (plusz a draftolatlan Doug Baldwin). Ennek köszönhetően lettek sikeresek, hiszen remekül draftoltak, fiatal tehetségekkel töltötték fel a keretet, akik igazán jó játékosokká nőtték ki magukat.
És mi történt azóta? Az ezt követő 5 drafton (2013-2017) 49 játékost választottak ki, viszont csak egyetlen egy, Tyler Lockett lett Pro Bowler, és ő is csak visszahordóként. Mindössze 11 játékos lett kezdő a 49-ből és ugyebár többségük nem is képvisel igazán magas szintet. A 2013-2015 közötti három draftról 28 játékosból mindössze hárman (!) maradtak a csapatnál – Justin Britt, Frank Clark és Tyler Lockett. Az ezt követő két draftról még nem lehet messzemenő következtetéseket levonni, hiszen két NFL-ben eltöltött év nem sok, de egyelőre nem találunk köztük meghatározó játékost. Shaquill Griffint említhetjük a legjobbként, belőle tényleg lehet egy igazán jó cornerback.
[quote]
A Seahakws első-második-harmadik körös pickjei 2013-2017 között:
- 2013: Christine Michael, Jordan Hill
- 2014: Paul Richardson, Justin Britt
- 2015: Frank Clark, Tyler Lockett
- 2016: Germain Ifedi, Jarran Reed, CJ Prosise, Nick Vannett, Rees Odhiambo
- 2017: Malik McDowell, Etan Pocic, Shaquill Griffin, Delano Hill, Nazair Jones, Amara Darboh
[/quote]
Természetesen közrejátszik a sikertelenségben az, hogy folyamatosan az első kör végén kellett draftolniuk, illetve hogy többször el is cserélték első-, illetve második körös pickjeiket, a hátsóbb körökben pedig egyetlen épkézláb játékost sem sikerült találniuk, miután Kam Chancellort és Richard Sherman az ötödik körben húzták 2010-ben és 2011-ben. Természetesen ez a része nem is elvárható és az csak egy plusz, ha alacsony befektetett értékkel tudnak kezdőket találni, inkább az első két napos baklövésekben kell keresni a Seahawks visszaesésének, 2011 óta első rájátszásmentes szezonjának okát.
Legfrissebb cikkeink
- Derrick Henrynek vasárnap meglehet a 10 ezer futott yard és a 100 TD karrierjében
- A legjobban és a legrosszabbul kezdő újoncok
- Az idei Falcons a lehetetlen fordítások mestere
- Cousins csatlakozott az 500 yardos irányítók táborába
- Látványos, szórakoztató, hosszabbításos meccsen fordított hatalmasat a Falcons
- Sam Darnold és Kyle Van Noy is szeptember hónap legjobbjai között
- Jared Goff és Derrick Henry is a forduló legjobbjai között
- FK! FIRST Craft Beer Fantasy League 2024 – a 4. forduló
- Ha Nico Collins így folytatja, meglesz neki a 2000 elkapott yard
- Adams nem játszik a héten, legszívesebben a Jetsbe vagy a Saintsbe menne
- Az egész szezonra kidőlt a Patriots centere
- 5 szezon előtti jóslat, ami bejött, és 5 ami nem
- Minden csütörtökre egy csoportrangadó, most épp az NFC South-ból
- A Cowboyst nem érdekli Davante Adams
- Ismét kidőlt az egész idényre a Dolphins legjobb pass rushere
Legutóbbi hozzászólások
- Patrik on Látványos, szórakoztató, hosszabbításos meccsen fordított hatalmasat a Falcons
- Pedro44 on Derrick Henrynek vasárnap meglehet a 10 ezer futott yard és a 100 TD karrierjében
- Patrik on A legjobban és a legrosszabbul kezdő újoncok
- Mathisen on A legjobban és a legrosszabbul kezdő újoncok
- Csakeztne on Látványos, szórakoztató, hosszabbításos meccsen fordított hatalmasat a Falcons
- Kopi3.14 on Adams nem játszik a héten, legszívesebben a Jetsbe vagy a Saintsbe menne
- merlin on Látványos, szórakoztató, hosszabbításos meccsen fordított hatalmasat a Falcons
- Fetyke on Látványos, szórakoztató, hosszabbításos meccsen fordított hatalmasat a Falcons