Connect with us

Hír

Két sztár is visszavonult

Charles Johnson bejelentette a visszavonulását. A kiváló pass rusher egész karrierjét a Pantherben töltötte, még csak 32 éves, de hátműtéte után már egyszerűen nem tudott/akart visszatérni. Rajta kívül Victor Cruz, a Giantsszel Super Bowlt nyerő elkapó is bejelentette, vége az NFL karrierjének.

 

Johnson 2007-ben harmadik körös pickje volt a csapatnak, és bár első évében csak három meccsen játszott, a következő 10 évben azonban csak 20 mérkőzésről hiányzott összesen. 67,5 sacket szerzett, háromszor volt 10+ zsákolása, mindössze Julius Peppers van előtte a csapat örökranglistáján.

 

Victor Cruz karrierjét is elsősorban a sérülések határozták meg. A Giantshez draftolatlanként került 2010-ben, egy évvel később második csapatos All-Pro, majd Pro Bowler lett. 2011-ben és 2012-ben összesen 2600+ yardot és 19 TD-t szerzett, majd két év múlva megsérült: 2014-ben mindössze hatszor lépett pályára, majd kihagyta a teljesn 2015-ös szezont. Utána már nem volt a régi, a Giants el is küldte, és bár a Bearsnél még megpróbálkozott, a végső keretszűkítést nem érte meg 2017-ben. Egy év teljes kihagyás után döntött a visszavonulás mellett.

 

Legfrissebb cikkeink

Facebook

Legutóbbi hozzászólások