A meccs, amiről a szezon első felében azt hittük, hogy egy konferenciadöntővel érhet fel. Mindkét csapat erősen kezdte az alapszakaszt, ám amíg a Saints győzelmi sorozata sokáig kitartott, a Panthers egy olyan lejtmenetbe került, amiből öt meccse nem tudnak kimászni. Na de kit nem fűtene a bizonyítási vágy, hogy a csoportelső ellen szakítsa meg rossz sorozatát?
New Orleans Saints (11-2) @ Carolina Panthers (6-7)
2:15, Sport TV
A Saints már matematikailag is behúzta az NFC déli csoportját, így számukra az első kiemelésért való harc maradt egy @Panthers, Steelers, Panthers sorozattal. A Rams botlásával kettő meccset be kell húznia Breeséknek a hazai pályás kiemelésért, papíron ez a Panthers most nem lehet akadály.
Ron Rivera legénysége minden várakozást felülmúlva kezdte a szezont. 6-2-es mérleggel álltak 9 fordulót követően, ahol az a Norv Turner hozott össze egy formabontó támadósort, akinek a kinevezése miatt minden támadófoci szerető szurkolónak könnybe lábadt a szeme. Mindenki McCaffrey-t féltette, akinek a szezon első hét fordulójában elmaradtak a TD-i, mindössze egyet szerzett ebben az intervallumban. Ám onnantól valami beindult, és záporozni kezdtek tőle a hatpontosok, a következő hét meccsén 13-szor jutott be az ellenfél célterületére, és az abszolút első számú fegyverré lépett elő a csapatban – az elkapó és futóstatisztikákat is vezeti csapaton belül. Ha előbbit megnyomja a hátralévő három találkozóján, akkor akár az 1000 futott és 1000 elkapott yardos szezon is meglehet neki.
A Panthers pechére a túloldalon is van egy másodéves futó, aki hasonló erőssége a Saintsnek, mint McCaffrey a Panthersnek. Alvin Kamara Mark Ingram hiányában is brutális volt, de az eltiltásából visszatérő futóval ismét nyerő párost alkotnak, akárcsak tavaly. Bár az utóbbi négy meccsen csak 1 TD-t hozott össze az aranyfogú játékos, lebecsülni őt sosem lehet. Na meg azt se felejtsük el, hogy ha ki is veszed a képletből, marad még Ingram és Michael Thomas, akiket meg kéne állítani, és utóbbi eddig kevés csapatnak jött össze 2018-ban.
A labda másik oldalára áttérve, nagyjából hasonló erősségő egységeket találunk. A Saints a futások megállításában ligaelit szinten teljesít, 3,6 yardot engednek futásonként, ami holtversenyben a legkevesebb. Passzok ellen már nem ilyen rózsás a helyzet, a tavaly csúcson pörgő secondaryben kisebb visszaesés lett tapasztalható, ami sok esetben nagy játékokat eredményezett az ellenfél támadóinak. Persze ezekhez hozzátartozik, hogy nem egyszer játszottak akkora előnyben, hogy a csapatok egyszerűen rá voltak kényszerítve a passzokra, és 30 pontos előnyben már a védelem sem olyan éber.
A Panthers futás ellen rosszabb, passzok ellen pedig nem sokkal, de jobb a Saintsnél. Ám nagyon sok az egyéni hiba, ami TD-be, majd győzelmekbe került. A Steelers meccset leszámítva azért többnyire az erősségükhöz mérten tudták féken tartani az ellenfeleket, mégis vereség lett a vége egytől egyig. És ez a különbség a két egység között, hogy amíg Payton képes a támadósorral levenni a terhet a védelemről, addig a Panthers erre képtelen. Ha most is kikapnak, nagyon erősen rezeghet a léc Ron Rivera feje felett, akinek már most is sokan kongatják a vészharangot.
Legfrissebb cikkeink
- Into the offseason Ranking
- Ismét itt a rájátszás tippjátékunk!
- FK! Díjkiosztó
- FK! Rájátszás jósda 2025
- David Montgomery már jövő héten visszatérhet a Lionshöz
- Jerry Jonesnek esze ágában sincs lemondani a GM-pozícióról
- Ezt a négy csapatot lehet kötelezni a Hard Knocksra
- Kirúgta védő- és special team koordinátorát is a 49ers
- A Cowboys nem engedi a Bearsnek, hogy interjúzzon McCarthyval – marad a főedző Dallasban?
- BREAKING: A Raiders kirúgta Antonio Pierce-t!
- Kivágta GM-ét a Titans!
- Rookie AKCIÓ: mindössze 990 forint a havi FK!+ tagság az új előfizetőknek!
- Így teljesített az alapszakaszban a Coin Toss rovatunk
- Kislánya halála miatt nem bír Kaliforniában maradni a 49ers kiváló cornerbackje
- Végre kirúgta Gus Bradley-t a Colts
Legutóbbi hozzászólások
- katonadani on FK! Rájátszás jósda 2025
- Kopi3.14 on Into the offseason Ranking
- F.Krisztian on A Cowboys nem engedi a Bearsnek, hogy interjúzzon McCarthyval – marad a főedző Dallasban?
- David95 on FK! Rájátszás jósda 2025
- atis123juve on Jerry Jonesnek esze ágában sincs lemondani a GM-pozícióról
- Kopi3.14 on A Cowboys nem engedi a Bearsnek, hogy interjúzzon McCarthyval – marad a főedző Dallasban?
- Kopi3.14 on Jerry Jonesnek esze ágában sincs lemondani a GM-pozícióról
- Csakeztne on FK! Rájátszás jósda 2025