Ha sokan ki vannak akadva a magyar egészségügyre, akkor mit szóljanak Washingtonban az emberek? Alig egy hete jelent meg a hír, hogy a lábtörést szenvedő Alex Smithnek fertőződött el a lába, ami még több sebészi beavatkozást vont maga után, most kiderült, hogy egy másik fővárosi játékosnak akadt hasonló problémája.
Az idei drafton nagy reményekkel érkező újonc futó, Derrius Guice az előszezonban szakította el a keresztszalagját, így ő tétmeccsen csak a 2019-es szezonban debütálhat majd a Redskinsben. A rehabilitációján lévő játékosról ma jelent meg a hír, hogy az ő műtött testrésze is elfertőződött két hónappal ezelőtt, ami miatt még három további operáció várt a fiatal játékosra, nem mellesleg antibiotikumok tömkellegét fogyasztotta heteken át. Guice emiatt nem is térhet vissza Washingtonba jó ideig, ami elmondása szerint csak még frusztrálóbbá teszi számára az egész sérülést.
Azonban ne gondoljuk azt, hogy ez csak a fővárosban egyedi eset. Az elmúlt években számos játékosnál akadtak komplikációk az elfertőződéssel, köztük Rob Gronkowski vagy J.J. Watt is megküzdött ezzel, akik ugyan folytatták karrierjüket, de nem könnyítette meg a rehabilitációjukat. Guice és Smith esetében is remélik, hogy a visszatérésük csak késleltetve lesz, és nem a karrierjük végét jelenti.

Legfrissebb cikkeink
- Visszatérne Hunter Renfrow
- Négy csapattól is 11+ győzelmet várnak Vegasban
- Hét nemzetközi meccs lesz idén az NFL-ben
- Brock Purdy: Az egész történetem arról szól, hogy alábecsülnek
- Az idei drafton elkelhet minden idők legnehezebb játékosa
- A jövő sztárjai – Abdul Carter
- Legalább Garrett maradt – Browns FA-értékelő
- Russell Wilson csak akkor keresheti meg a $21 millióját, ha a Giants veretlen lesz idén
- Veterán cornert igazolt a Ravens
- Ezeket a szabályokat vezetné be a Versenybizottság
- No Fun League: Már orrot törölni sem szabad ünneplésként
- Triple Coverage #592 – Mock Draft egy hónappal az igazi előtt (2. rész)
- Ennyi volt? – Chargers FA-értékelő
- Valami kezdete – Jaguars FA-értékelő
- BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
Legutóbbi hozzászólások
- LG on Brock Purdy: Az egész történetem arról szól, hogy alábecsülnek
- Jani_Kovacs on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Cseh Tibor on Legalább Garrett maradt – Browns FA-értékelő
- katonadani on Legalább Garrett maradt – Browns FA-értékelő
- Kopi3.14 on Legalább Garrett maradt – Browns FA-értékelő
- Csakeztne on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Hurrá Torpedó on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Jani_Kovacs on No Fun League: Már orrot törölni sem szabad ünneplésként
Mi a faszt csinálnak Washingtonban, abálébe mártogatják a sérült lábakat?