Connect with us

Hír

Több játékosnak is befejeződött a 2018-as szezon

A 14. játékhét sem múlt el sérülések nélkül, ami néhány játékos esetében azzal járt, hogy sérültlistára kerültek, azaz idén már nem lépnek pályára csapataikban. Egyelőre csak olyan csapatokról tudunk beszámolni, akik a rájátszásban nem érdekeltek, ám komoly csapásként érheti őket játékosuk elvesztése.

 

 

Robert Nkemdiche végre kezdte megmutatni miért is volt elsőkörös játékos 2016-ban, de a sérülések ismét nem kerülték el őt. A harmadéves védő térdésrülés miatt idén már nem lép pályára, amit az edzői is sajnálnak, hiszen ők is látták végre a csúcson pörgő Nkemdiche-t. Számára azért is lehet fájó a szezon vége, mert így sincs biztos helye a kezdőben, amit egy jövőre hozott újonc akár meg is pecsételhet.

 

Buffalóban Matt Milanónak jelentette az utolsó meccset a 2018-as szezonból a vasárnapi találkozó. A másodéves linebacker óriási fejlődést bemutatva lett stabil kezdő a Bills védelmében, de szárkapocscsont-törés miatt sebészi beavatkozásra szorult.

 

Pierre Garcon sem élvezheti tovább a szezon örömeit, bár a veterán elkapó eddig sem bővelkedett bennük. A 32 éves játékosnak a térde rakoncátlankodik, amit megműttet a folytatás reményében. Ám az vélhetően nem az öbölben lesz, hiszen tavaly és idén is csak 8 meccsen tudott pályára lépni a 49ers színeiben, teszi mindezt nem kevés pénzért.

 

A Washinton Redskins számára amilyen jól indult az idény, annyira várják már hogy vége legyen. Most Jordan Reed kerülhet a maródiak listájára, megpecsételve ezzel a Redskins offense sorsát minden bizonnyal. Ő az egyetlen a cikkből, akinek a státusza nem végleges, de aligha fogják erőltetni az amúgy is sérülékeny tight end játékát.

Legfrissebb cikkeink

Facebook

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!