Nem várt győzelmet aratott az Oakland Raiders a rájátszásért harcban álló Pittsburgh Steelers ellen hazai pályán. Kellett is a Coliseum népének egy győzelem a megannyi vereséget követően, és láthatóan Gruden is megkönnyebbült egy ilyen skalptól.
Grudent kinevezése óta csak a kritika érte, főleg Khalil Mack elcserélését követően, amit súlyosbított a borzasztó szezonkezdet is, manapság pedig Amari Cooper bombaformájáért is megkapja a magáét. Noha a győzelem után kialakult 3-10-es mérleg még messze van egy bajnok csapattól, Gruden és a szurkolók számára minden bizonnyal bármilyen győzelem gyógyírként fogható fel. Úgy fogalmazott, hogy bajnoki erényeket látott csapatától a pályán, de ha helyén kezeljük a kiejlentést, abszolút van minek örülnie.
Óriási győzelem volt! Rengeteg újonccal vágtunk neki a szezonnak, akik egyre magabiztosabban játszanak. Az összes fiatalunk meccsről meccsre érettebb lesz, és vasárnap olyan önbizalommal játszottak, mint a 10 éves veteránok. Úgy gondolom, hogy egy bajnok csapatnak olyan mentalitásra van szüksége, mint amit ezek a srácok megmutattak, úgyhogy abszolút elégedett vagyok a látottakkal.
– mondta a Raiders vezetőedzője.
A csapat háza táján most kisebb felfordulás van Reggie McKenzie menesztése miatt, noha a lépésnek csak az időpontját nem tudtuk már hónapok óta. Az eddig látottak alapján ugyanis Gruden mozgatja a szálakat az igazolásoknál, amiért így McKenzie-re nem volt szükség. Erre lehet magyarázat az is, hogy ő is részt fog venni a GM-interjúk során, amit alapesetben a tulajdonosok feladata, de az idén visszatért főedző minden bizonnyal olyan embert szeretne, aki az “ő embere”, és nem felettese lehet. Egyelőre azonban a győzelmi mámornak élnek, a GM-keresést meg vélhetően a szezon utánra hagyják.

Legfrissebb cikkeink
- Csak egyetlen 1/1-es nyert bajnoki címet az őt draftoló csapattal az elmúlt 25 évben
- Mindössze két 2012 után draftolt irányító nyert kezdőként Super Bowlt
- A Vikings megpróbálja megtartani Aaron Jonest
- Az NFC East az egyetlen divízió, ahol minden csapat többszörös bajnok
- Ha 15+ győzelmet szerzel, akkor hagyj fel minden reménnyel
- Megmenthető a dinasztia? – Chiefs FA-kitekintő
- Irány a duplázás – Eagles FA-kitekintő
- A tehetség nem elég: Dion Jordan elrettentő példa a jövő generációjának
- 260 meccset már lejátszott a Panthersben, de még folytatja!
- Sztárok, akiket kivághatnak vagy elcserélhetnek a piac nyitása előtt
- Most ezt hogyan? – a Pete Carroll kinevezés
- Aaron Rodgers “könyörgött”, hogy maradhasson a Jetsben
- Új csapat után nézhet Tyler Lockett?
- Josh Sweat: Nekem kellett volna Super Bowl MVP-nek lennem
- Könnyen jött, könnyen ment: a Steelers kivágta Preston Smith-t
Legutóbbi hozzászólások
- renningan on Csak egyetlen 1/1-es nyert bajnoki címet az őt draftoló csapattal az elmúlt 25 évben
- Kopi3.14 on Csak egyetlen 1/1-es nyert bajnoki címet az őt draftoló csapattal az elmúlt 25 évben
- Cseh Tibor on Megmenthető a dinasztia? – Chiefs FA-kitekintő
- Cseh Tibor on Josh Sweat: Nekem kellett volna Super Bowl MVP-nek lennem
- Cseh Tibor on Irány a duplázás – Eagles FA-kitekintő
- jason_garcia on Csak egyetlen 1/1-es nyert bajnoki címet az őt draftoló csapattal az elmúlt 25 évben
- Milton on Aaron Rodgers “könyörgött”, hogy maradhasson a Jetsben
- reynaldo.1963 on Csak egyetlen 1/1-es nyert bajnoki címet az őt draftoló csapattal az elmúlt 25 évben
4-5 meccseként mutatnak egy olyan teljesítményt amit egy bajnok csapat tud felmutatni. Ebből még egy “sikeres” 4-12-es szezon is összejöhet. Csak így tovább. :))
Akkor nyilatkozzon ilyeneket, ha pozitív mérleggel állnak és bejutnak a rájátszásba.