Connect with us

Érdekességek

Watson elérheti a bűvös 60 sackes határt

A Houston Texans idén bejutott a rájátszásba, ami nagyon jó. Az, hogy Deshaun Watsont már 56-szor sackelték, az nem olyan jó. Ő lehet 2006 óta az első, akit legalább ennyiszer bezsákolnak. A csapat az utolsó héten a Jaguars ellen játszik.

 

 

Jon Kitna volt az utolsó akit legalább 60-szor a földbe döngöltek. A Lions irányítója 2006-ban 63 sacket nyelt be, de úgy, hogy 596 passzt értékesített a szezonban. Watsonnak úgy van 56, hogy csak 470 passzkísérlete van eddig. Persze ez nem feltétlenül csak a támadófal hibája, a fiatal irányító rengeteg sacket nyelt be azért, mert túl sokat várt a passz előtt, ezzel együtt is ez egy kifejezetten aggasztó dolog a PO előtt.

 

Agyonsackelt irányítóból egyébként kifejezetten világklasszis a Texans: a csapat korábbi 1/1-ese, David Carr 2002-ben 76 sacket nyelt be mindössze 444 passzkísérletből, 2005-ben pedig 68-szor került a földre 423 passz alatt.

Legfrissebb cikkeink

Facebook

Legutóbbi hozzászólások