Connect with us

Hír

Hunt hosszabbított Indianapolisban

2017-ben a Bengalstól érkezett a védőfalba Margus Hunt a Coltsba, és a 2018-as jó szezonja után újabb két évre kötelezte el magát a csapattal. Glowinski után a defensive end sem lett túl fizetve, és az Eberflus által kialakított rendszer egyik fontos darabja marad Indianapolisban.

Hunt négy évet töltött korábban Cincinnatiben, ahol 44 mérkőzés alatt egyszer sem volt kezdő, 25 szerelést, 1,5 sacket és 4 negatív yardos szerelést mutatott be. Eközben a Coltsnál eltöltött két év alatt 31 meccsen 20 alkalommal volt kezdő, 59 szerelés, 6 sack és 19 negatív yardos szerelés szerepel a neve mellett.

Ezek a statisztikai adatok egy újabb két éves, 9 millió dolláros szerződést értek a DE-nek, ami ösztönzőkkel felmehet 10 millió dollárig. Hunt azt is elmondta, hogy nem gondolt a távozásra, hiszen jól érzi magát, mert a jó a hangulat az öltözőben és jól kijön társaival is. A fent látott adatokból is látszik, hogy ahogy megkapta a lehetőséget, élt is vele. 2018-ban Sheard és Leonard után ő szerezte a legtöbb sacket a csapatnál, szám szerint 5-öt.

Legfrissebb cikkeink

Facebook

Legutóbbi hozzászólások