Mike Daniels iránt közel a liga fele – egész pontosan 13 csapat – érdeklőtött a Packerstől való kivágása után, de neki nem kellett sok idő ahhoz, hogy kiválassza új állomáshelyét. A védőfalember gyorsan aláírt a Lionshöz, és azt is elmondta, hogy miért épp Detroitot választotta a másik 12 csapat helyett.
Coach Patricia miatt, egyértelműen. Ő egy zseni. Komolyan. Érti a futballt, tudja, mi kell a sikerhez. Nagyon sokat jelent nekem, hogy egy ilyen edzővel dolgozhatok. Vissza kell fogni, mert annyira izgatott vagyok. Ha képes lennék hátraszaltóra, akkor most rögtön megcsinálnék egyet. Köszönöm Istennek, hogy kivágtak, és hogy olyan lehetőségem adódott, hogy egy ilyen zseni alatt dolgozhatok.
Patriciát sokan kritizálják egyébként főedzőként, de Daniels láthatóan nagy zseninek tartja, és szerinte még jobban kibontakozhat és még többet tanulhat az ő kezei alatt. A Lions védőfala elég jól néz ki, kíváncsian várjuk, mire lesznek képesek 2019-ben.

Legfrissebb cikkeink
- Roger Goodell megnyirbálná a csapatok gondolkodási idejét az első körben
- Telefonbetyárok csúnyán megszívatták Shedeur Sanderst
- Nem lesz kész a szezonkezdetre a 49ers fiatal safetyje
- Összesen 57 snapje volt az egyetemen, a Broncos mégis draftolta
- TRADE: Sam Howell a Vikingsé!
- Justin Tucker napjai meg vannak számlálva a Ravensnél?
- Nem tűnt boldognak a Browns vezetősége Shedeur Sanders kiválasztása után
- A Buccaneers vitte el a draft legnagyobb és legkisebb játékosát is
- A hetedik kör összes választása
- A hatodik kör összes választása
- Az ötödik kör minden választása
- A negyedik kör minden választása
- A tush push miatt reachelt hatalmasat a Cowboys az első körben
- Breece Hallt nem cseréli el a Jets
- Lawrence Taylor beintett a Giants első körös újoncának
Legutóbbi hozzászólások
- ahanem on Justin Tucker napjai meg vannak számlálva a Ravensnél?
- zunya on Nem tűnt boldognak a Browns vezetősége Shedeur Sanders kiválasztása után
- Jani_Kovacs on Nem tűnt boldognak a Browns vezetősége Shedeur Sanders kiválasztása után
- Cheetah008 on Nem tűnt boldognak a Browns vezetősége Shedeur Sanders kiválasztása után
- Hurrá Torpedó on Az ötödik kör minden választása
- Kaqxar on Az ötödik kör minden választása
- Hurrá Torpedó on Az ötödik kör minden választása
- Hurrá Torpedó on A tush push miatt reachelt hatalmasat a Cowboys az első körben
Kicsit keserű nyilatkozatnak tűnik, meg próbál odaszúrni a Packersnek is.
A detroit védelme szerintem is javulni fog, főleg hogy rengeteg pénzt toltak bele, de a csoport túl erős nekik.
Szerintem ha a Packerst oda-vissza, már boldog lesz.
Hát ő biztos az lenne, de erre sem fogadnék :)
Amikor Patricia távozott a Patstől, én nem nagyon bántam. Nem lehetett rossz szakember nyilván, de azért nem estem tőle hanyatt.