Alex Lewis mai napja egy igazi hullámvasút: először átment a Ravens egészségügyi tesztjein, így játékra alkalmasnak nyilvánították, majd ennek örömére a csapat azonnal ki is vágta. A guard tavaly sérülés miatt csak 10 mérkőzésen játszott, de mindegyiken kezdő volt.
Elsőre nem tűnik túl szimpatikusnak ez a lépés a csapattól, de a Ravens nem tehetett mást. A kollektív szerződés értelmében sérült játékost egyetlen csapat sem vághat ki, ráadásul a gyógyulásáig fizetni kell a bérét – ha el is küldte volna a január óta harcképtelen játékost, akkor sem volt rá lehetősége.
Lewis kivágása nem meglepő, a korábbi negyedik körös játékos hároméves karrierje során mindössze 20 mérkőzésen volt bevethető, ráadásul azokon sem játszott jól.
Related TopicsBaltimore Ravens

2 Comments
Legfrissebb cikkeink
- Komoly büntetést kapott a Falcons Shedeur Sanders megszívatásáért
- Drake London marad a Falconsnál, döntött Devonte Wyattről a Packers
- A Patriots és a Jaguars sem ragaszkodik a 2022-es első köröséhez
- Csak egyik elit játékosának opcióját hívta le a Ravens
- Háromból egy játékosának 5. éves opcióját hívja le az Eagles
- Véget ért egy korszak New Englandben
- A Seahawks a védőfalát, a 49ers a támadófalát erősíti
- Parádésan sikerült a 2022-es draft a Chiefsnek
- A Bengals lehívta Dax Hill ötödik éves opcióját
- Kenny Pickett elbukott 22 millió dollárt
- Hosszabbított kiváló pass rusherével a Vikings
- AJ Brown helyett érkezett, de a Titans nem hívja le az opcióját
- Hunter helyett újabb jövőbeli QB-remények – Browns draftértékelő
- Triple Coverage #599 – Draft nyertesek, vesztesek, egyebek
- BREAKING: George Kittle a legjobban fizetett tight end!
Legutóbbi hozzászólások
- Cheetah008 on Hunter helyett újabb jövőbeli QB-remények – Browns draftértékelő
- Ragi on Kenny Pickett elbukott 22 millió dollárt
- Fetyke on Parádésan sikerült a 2022-es draft a Chiefsnek
- ClayMatthews52 on Parádésan sikerült a 2022-es draft a Chiefsnek
- Cseh Tibor on Több tulaj is levetette Shedeur Sanderst a draft boardjukról
- bjeela on Több tulaj is levetette Shedeur Sanderst a draft boardjukról
- Fetyke on Több tulaj is levetette Shedeur Sanderst a draft boardjukról
- Hurrá Torpedó on Hunter Renfrow visszatér!
Állítólag a vállműtét utáni rehabilitációjában nem nagyon akart találkozni a Ravens-szes trainerekkel és egészségügyi személyzettel szóval már érett a válás. És azért első évében nem játszott rosszul, sajnos azóta kifejezettem szar volt.