Connect with us

Hír

Van legalább két olyan Dolphins-játékos, aki nem akar minél előbb lelépni

Korábban írtuk, hogy a Dolphins-játékosok többsége – állítólag – nem kér a tankolásból és lelépne Miamiból. Most két játékos kiállt a franchise mellett és maradásáról biztosította a csapatot – nagy kár, hogy nem épp a legjobbak közül.

 

 

Nem lehet azt mondani, hogy tele lenne sztárral a Dolphins, de a két elkapó, DeVante Parker és Allen Hurns még a legrosszabb játékosok között sem foglalnak el előkelő helyet. Előbbi egy óriási első körös bust, utóbbi pedig legutóbb 2015-ben tudott értékelhető teljesítményt felmutatni, még Jaguarként. Talán épp emiatt ragaszkodnak annyira a Dolphinshoz – ha innen kibuknak, nem nagyon találhatnak máshol munkát.

 

Parker azt mondta a Miami Heraldnak, hogy a Dolphins egy nagyszerű szervezet, és szeretné visszajuttatni a csapatot a csúcsra, ahová való. Hurn pedig arról beszélt, hogy soha életében nem kért még cserét a szezon során, és ha egyszer elkötelezte magát valami mellett, akkor ki is tart mellette, és hálás a lehetőségért.

 

Hurns szerződése a szezon végén jár le, Parkeré a 2020-as év után, de jövőre 5 millió dollárt felszabadítva elküldhető. Ha már a pályán nem tudnak mit felmutatni, legalább az interjúszobában villognak.

Legfrissebb cikkeink

Facebook

Legutóbbi hozzászólások