A liga egyik, ha nem a legjobb safetyje visszatér! A Los Angeles Chargers bejelentette, hogy visszahozza IR-ről Derwin Jamest, aki így már a héten is pályára léphet – amennyiben a csapat stábja úgy ítéli meg, hogy készen áll.
James lábfejét még a nyáron kellett megműteni, így idén egy snapet sem játszott. Az All-Pro safety most viszont a hajrára visszatérhet, még ha sok tétje már nincs is a Chargers számára a maradék 5 meccsnek. Persze ha minden maradék mérkőzését behúzza a Los Angeles-i csapat, akkor 9-7-tel be lehet jutni a rájátszásba, de például a Chiefs és a Vikings is szembejön még. A Chargers jelenleg a 4. legkevesebb yardot engedi a levegőben, ezt erősítheti még tovább James, akit a pálya minden szegletében be lehet vetni, és tavaly láthattuk, hogy mekkora hatása volt a játékra.
Másfél hete másik safetyjét, Adrian Phillipset is visszahozta sérültlistáról a Chargers, azonban ő még nem lépett pályára legutóbb a Chiefs ellen, most viszont a Broncos ellen minden bizonnyal ott lesz az aktív keretben.

Legfrissebb cikkeink
- Roger Goodell megnyirbálná a csapatok gondolkodási idejét az első körben
- Telefonbetyárok csúnyán megszívatták Shedeur Sanderst
- Nem lesz kész a szezonkezdetre a 49ers fiatal safetyje
- Összesen 57 snapje volt az egyetemen, a Broncos mégis draftolta
- TRADE: Sam Howell a Vikingsé!
- Justin Tucker napjai meg vannak számlálva a Ravensnél?
- Nem tűnt boldognak a Browns vezetősége Shedeur Sanders kiválasztása után
- A Buccaneers vitte el a draft legnagyobb és legkisebb játékosát is
- A hetedik kör összes választása
- A hatodik kör összes választása
- Az ötödik kör minden választása
- A negyedik kör minden választása
- A tush push miatt reachelt hatalmasat a Cowboys az első körben
- Breece Hallt nem cseréli el a Jets
- Lawrence Taylor beintett a Giants első körös újoncának
Legutóbbi hozzászólások
- ahanem on Justin Tucker napjai meg vannak számlálva a Ravensnél?
- zunya on Nem tűnt boldognak a Browns vezetősége Shedeur Sanders kiválasztása után
- Jani_Kovacs on Nem tűnt boldognak a Browns vezetősége Shedeur Sanders kiválasztása után
- Cheetah008 on Nem tűnt boldognak a Browns vezetősége Shedeur Sanders kiválasztása után
- Hurrá Torpedó on Az ötödik kör minden választása
- Kaqxar on Az ötödik kör minden választása
- Hurrá Torpedó on Az ötödik kör minden választása
- Hurrá Torpedó on A tush push miatt reachelt hatalmasat a Cowboys az első körben
Örülök hogy felépült, de a szezon már 99% hogy elúszott, szóval ne erőltessenek semmit ami kockáztatna egy visszaesést :)