Quincy Enunwa 27.900 dolláros büntetést kapott a New York Jets csapatától, amiért kihagyott két orvosi kezelést, ezért pedig eléggé ki is akadt a nyaksérülés miatt IR-en lévő alkapó.
Enunwa twitterre írta ki elégedetlenségét a csapattal szemben, és több fényt vetett a történetre. Az elkapó Veterans Day alkalmából vitte el katona feleségét ebédelni, ezért hagyta ki az egyik kezelést, a másikat pedig otthoni vészhelyzet miatt, ezekről pedig utólag értesítette a csapatot. Azt ő maga is belátja, hogy előre kellett volna szólnia, ettől függetlenül nem érzi fairnek a dolog kezelését, főleg minden más kapcsán, ami a csapat körül forog.
Enunwa azt is elmondta, hogy az orvosok azt mondták neki, hogy 50-50 százalék esélye van a karrierje folytatására. Már ez az egész borzasztóan érinti őt, erre még meg is bünteti a csapat a maximálisan kiszabható összegre, ráadásul nyilvánosan a létesítmény kivetítőin. Enunwa azt is hozzátette, hogy több csapattársa is kiakadt az eset kapcsán és támogatják őt.
Az ilyen büntetések egyébként a főedző feladatköréhez tartoznak általában és Adam Gase ezt a nyilvános taktikát alkalmazta már a Dolphinsál is, így elég egyértelmű, hogy az ő keze van a dologban.
Legfrissebb cikkeink
- A Chiefs az egy labdabirtoklásos győzelmek királya
- Súlyos sérülést szedett össze Tank Dell
- Kik okozhatnak meglepetést a rájátszásban?
- A Chiefs legyőzhetetlen, a Ravens pedig megtörte az átkot
- A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- A Falcons a szezon végén kivágja Kirk Cousinst
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Kaqxar on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Cheetah008 on FK! Preview #16
- fakesz on FK! Preview #16
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
Gase hétről-hétre öles léptekkel igyekszik az Nfl egyik legrosszabb és egyben leggusztustalanabb HC-jének lenni. Már, ha igaz a háttérinfó. Persze a szaksajtó árgus célkeretszjében és a szurkolók olthatatlan szimpátiájától övezve a szezon további részében könnyen megtarthatja az eddig szerzett szinte behozhatatlan előnyét.
https://www.youtube.com/watch?v=I3vxEXVudnI
Gase hétről-hétre öles léptekkel igyekszik az Nfl egyik legrosszabb és egyben leggusztustalanabb HC-jének lenni. Már, ha igaz a háttérinfó. Persze a szaksajtó árgus célkeretszjében és a szurkolók olthatatlan szimpátiájától övezve a szezon további részében könnyen megtarthatja az eddig szerzett szinte behozhatatlan előnyét.
Kérdés. Nyilván ha vészhelyzet van, nem tud előre elkéretőzni a csapattól, de a vacsoránál csak lett volna lehetősége. Lehet nálunk van nagy szigor a meló helyen nem tudom. De ha közbe jön valami akkor ha van lehetőségünk előre szólunk és elkértözünk. Elvégre mégis tőlük kapjuk a fizunkat.
Ha a kezelés után viszi az asszonyt, akkor vacsora lett volna. Ha nem ért véget éppen délután az eltávja, akkor érthetetlen a dolog. A nyilvános megalázás sosem szép dolog. Pont olyan, mintha a sajtón keresztül kritiálna bárki a csapatból: ha játékosnak nem szabad, akkor a HC-nak miért?