Fortuna Szelei – Az 1968-as AFL-döntő története

A ’60-as évek vége felé az NFL és az AFL már nagyon közel volt a megegyezéshez, de ’68-ban a két liga még egymástól függetlenül tartotta meg a mérkőzéseit, és csupán a Super Bowlon találkozhattak egymással a csapatok. Az NFL döntője sima kiütéssel zárult, az AFL-ben azonban a Jets és a Raiders összecsapása az utolsó pillanatokig kiélezett maradt, és végül a természet erőinek kellett közbeavatkozni, hogy a győztes kilétére fény derüljön.

Előzmények – A Heidi Game

Ebben az időben még csak 10 csapat alkotta az AFL mezőnyét, így mindenki játszott mindenkivel, tehát a két későbbi döntős is összecsapott már egymással az alapszakasz folyamán. Erre a mérkőzésre november 17-én került sor, mikor a Jets Oaklandbe látogatott.

A meccs sok szempontból emlékezetesre sikerült, ugyanis a két csapat szó szerint egymásnak esett. A Jets 13 alkalommal kapott zászlót, a kezdő safetyt, Jim Hudsont ki is állították a mérkőzésről, és több kulcsjátékosuk is sérüléssel hagyta el a pályát. Mindezek ellenére a Jets egy pillanatig nem adta fel, és a Joe Namath, Don Maynard kettősnek köszönhetően végig meccsben maradt (Maynard a meccsen 228 yardot kapott el, ami még ma is rekord a csapatnál).

Egy perccel a vége előtt 29-29-es állásnál a Jets mezőnygólt értékesített, amivel átvette a vezetést. Azonban a Raidersnek még bőven volt ideje visszatámadni, szóval senki nem lehetett nyugodt. A feszültség a tetőfokára hágott, amikor váratlan esemény történt. A TV előtt izguló szurkolók egyszer csak azt vették észre, hogy a közvetítés megszakad, és az NBC egy másik műsort, a Heidi című filmet kezdi vetíteni.

[ppp_patron_only level=”3″ silent=”no”]

A szurkolók nagyon dühösek voltak, hiszen ők a meccs végét szerették volna látni, és nem a Heidi filmet. Csakhogy ebbe nem volt beleszólásuk. Az NBC-nek szerződése volt arra, hogy a Heidi pontban este hétkor képernyőre kerüljön. Úgy számoltak, hogy addigra a meccs már véget fog érni, de a rengeteg pont és játékállás miatt ez nem történt meg. Így hát nem maradt más választása a TV csatornának, mint megszakítani a meccs közvetítését.

A TV-s társaság valószínűleg reménykedett abban, hogy a maradék egy percben már nem fog semmi történni, így nem lesz akkora felháborodás. Nos, nagyobbat nem is tévedhettek volna. A Raiders végigment a pályán, és TD-t ért el, amivel átvette a vezetést. Idő azonban még mindig volt hátra, csakhogy a Jets a kickoffnál azonnal elvesztette a labdát, és a Raiders visszavitte TD-re. Ezzel a két játékkal (ami alig 9 másodperc alatt jött össze) a Raiders megnyerte a meccset 43-32-re. Csakhogy ezt a véghajrát mindössze a stadionban lévő szurkolók láthatták, a TV nézők nem, és másnap az NBC-nek csak a New York-i székházában közel 10 ezer dühös telefonhívást kellett kezelnie.

A „Heidi game” izgalmait mindkét csapat gyorsan kiheverte, és a szezon hátralevő részét hibátlanul hozták le. A Jets könnyedén nyerte a csoportját 11-3-mal, a Raidersnek azonban nem várt nehézségei adódtak. Ugyan 12-2-vel végzett, de pechükre a csoportrivális Chiefs is 12-2-es mérleget tudott magáénak.

Mivel az egymás elleni meccsek 1-1-gyel végződtek, így az AFL úgy döntött, beiktatt egy ráadás meccset, ahol a két csapat eldöntheti, ki utazhat New Yorkba megmérkőzni a Jetsszel. Az „elődöntőt” a Raiders végül magabiztosan nyerte 41-6-ra, ahol az irányító Daryle Lamonica 5 TD-t dobott. Így végül összejött a „Heidi game” visszavágója, és a nézők csak remélhették, hogy ezúttal nem maradnak le a meccs hajrájáról.

A természet ítélete

Az AFL döntőre 1968. december 29-én került sor a New York-i Shea Stadiumban, ami a Jets otthona volt (ekkor még külön stadionban játszott a Jets és a Giants). Az évszakhoz képest viszonylag meleg, 6 Celsius volt a hőmérséklet, azonban a szélerősség 30 km/h volt, ami egy football mérkőzésen igencsak meg tudja nehezíteni a passzjátékot.

Bár a körülmények nem voltak a legideálisabbak, a meccset természetesen lejátszották, és ahogyan arra számítani lehetett, egyik csapat sem adta könnyen magát. Ahogyan előtte oly sokszor, úgy a Raiders védői most is ott ütötték Namathet, ahol csak nem szégyellték. A 2. negyed közepén egy ütközés után még az ujja is kiugrott a helyéről a Jets irányítójának. Szerencsére nem a dobókezét érte a sérülés, így bár nagy fájdalmai voltak, de tudta folytatni a játékot, és egy snapet sem hagyott ki.

A negyedik negyed közepén a Jets 20-16-os előnyről támadhatott, és Namath ismét célba vette Don Maynardot. Namath pontosan tudta, hova kell dobnia, és jó ütemben is engedte el a labdát, de arra nem számított, hogy a szél belekap a passzba, így késleltetve annak célba érkezését. A Maynardot őrző CB-nek, George Atkinsonnak az a pár pillanatnyi késés pedig pont elég volt ahhoz, hogy az elkapó elé ugorjon, és elcsípje a labdát.

Az INT új erőt adott a Raidersnek, és nem sokkal később meg is lett a TD, amivel 23-20-ra módosult az állás. Namath azonban nem esett kétségbe. Gyorsan megbeszélte Maynarddal, hogy ha Atkinson szorosan elé áll föl, akkor fusson előre, ahogy csak tud, és ő majd keresni fogja a labdával. Így is történt, a megfelelő pillanatban Maynard előrerohant, és Atkinson mögé került, amit Namath azonnal ki is használt. Ezúttal a szélre is figyelve egy 52 yardos bombát eresztett el, amivel máris az ellenfél 6 yardosára jutott a Jets. Egy játékkal később pedig egy újabb Namath-Maynard játékkal meg is lett a TD.

Csakhogy még mindig rengeteg idő volt hátra, és a Raiders sem arról volt híres, hogy feladná. Lamonica ügyesen vezette a csapatát, és az órát is ölve eljutott a Jets 13 yardos vonaláig. Ekkor már csak alig 2 perc volt hátra, így egy újabb Raiders TD (okos órahasználattal) el is dönthette volna a mérkőzést. A Raiders ezt is tervezte, és egy swing passt hívott be a futóra.

A terv az volt, hogy Lamonica a dropback után azonnal a tőle jobb oldalra lévő futónak dobja a labdát, aki előreiramodva szerez yardokat. Az a része a tervnek működött is, hogy a futó teljesen üresen volt, és Lamonica oda is dobta neki a labdát. Csakhogy ahogyan korábban Namath, úgy Lamonica sem számolt a széllel. A szél ismét belekapott a passzba, így az jóval a futó mögé érkezett meg. És mivel a passzsávtól számítva hátrébb ért földet a labda, ezért ez hátrapassznak minősült, tehát a labda szabaddá vált. A Jets védők pedig azonnal realizáták a helyzetet, és gyorsan megszerezték a labdát.

Ezzel a furcsa játékkal pedig gyakorlatilag véget is ért a mérkőzés. A „Heidi game” visszavágóján a Jets 27-23-ra győzni tudott, így ők mehettek a Super Bowlba, hogy sokkolva a világot megverjék a Coltsot. Ugyan Namath és a Jets elsősorban a Colt elleni győzelmükkel írták be magukat a történelemkönyvekbe, de a játékosok számára a Raiders elleni mérkőzés volt az igazi kihívás. Ahogyan többen is lenyilatkozták, a Coltsot megverni könnyű volt ahhoz képest, amit a Raiders meccsen kellett elszenvedniük. Namath konkrétan azt mondta, hogy ez volt a legkeményebb meccs, amin valaha is részt kellett vennie. És valóban, a Super Bowl ehhez képest egy könnyed levezetőmérkőzés volt. Ott minden könnyen ment a Jetsnek, de ezen az AFL-döntőn minden egyes yardért vérrel kellett fizetni, és ki tudja mi történt volna még, ha azon a bizonyos ponton a szél nem kap bele Lamonica passzába.

[/ppp_patron_only]