Úgy néz ki, Tom Brady sem örök. Az irányítót 12-szer ütötték meg a Texans elleni meccsen, amit megérzett a teste: a már meglévő könyöksérüléséhez most jött egy lábujjsérülés is.
A sérülések nem komolyak, legalábbis annyira nem, hogy meccset is kihagyjon, ugyanakkor a tendencia aggasztó. Brady 2008 óta szinte soha nem volt sérült (akkor az egész szezont kihagyta sérülés miatt), legalábbis nem nagyon szerepelt a neve a riportokban. Az elmúlt 10 évben mindössze négyszer volt legalább említésre méltó nyavalyája, súlyosabb sérülése pedig 2010-ben, amikor lábsérüléssel tolta végig a szezont.
Részben a sérülések miatt a teljesítménye sem az igazi, és a szokásosnál is jobban félti magát: a Texans elleni meccsen is több olyan alkalom volt, amikor másodpercekkel hamarabb eldobta a labdát, mint ahogy indokolt lett volna. Egyszerűen nem játszik jól és nem regenerálódik úgy, mint rég – temetni még nem kell, de lassan realitássá válik az ő visszavonulása is.

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Touchdown Week 12 – 6 pont és egy sikeres extra
- Így áll a playoff-harc a szezon kétharmadánál
- Így áll a draftsorrend 12 forduló után: háromcsapatosra szűkült a verseny
- Érdekessé tette az NFC-t a Bears
- Nem biztos, hogy a Bears elleni vereség után Joshua Dobbs megtarthatja az állását
- Myles Garrett megúszta a komoly sérülést
- Elvesztette left tackle-jét a Jaguars
- Josh McCownt is kirúgta a Panthers, Greg Olsen bejelentkezett a főedzői állásra
- Derek Barnettről lemaradt, Jason Pierre-Pault szerezte meg a Dolphins
- Triple Coverage #499 – Eagles-Bills, nyertesek, vesztesek és a Reich-kirúgás
- Justin Jefferson még mindig nem tér vissza a pályára
- BREAKING: A Panthers kirúgta Frank Reich-ot!
- Travis Kelce a leggyorsabb, Watt és Evans legendák nyomdokaiban
- Mac Jones: Fel voltam készülve, csak nem játszottam elég jól
- Jalen Hurts leelőzte, Josh Allen beérte Cam Newtont
Legutóbbi hozzászólások