A rájátszásban a bye weeket szerző csapatoknál mindig előjön, hogy vajon mennyire lesznek rozsdásak a divisonal körben, kiváltképp ha még az utolsó fordulóban is pihentették kezdőiket. Ebben a helyzetben van a Baltimore Ravens is, és még John Harbaugh is elmondta, hogy akár pluszt is jelenthet, ha valaki végig sorozatban meccsben van és nyeri a találkozóit. Ez a plusz viszont nem volt elég ahhoz, hogy ne ültesse le kezdőit a 17. héten, tehát a Ravens főedzője úgy gondolta, hogy több pozitívum van a pihenésben és a sérülések elkerülésében.
Lamar Jackson azt mondta, hogy egy örökkévalóság telt el az utolsó meccs óta, de a csapat előnyt szerzett a pihenőből. Earl Thomas szerint az edzések jelentik a kulcsot a rozsdásodás ellen.
Erre vannak az edzések. Elűzik a rozsdát, és helyreállítják a szemed, a technikád és minden ilyesmit. Aztán a mérkőzés már csak izommemória.
– mondta Thomas, via a csapat hivatalos oldala.
Tavaly a Ravens kicsit tapasztalatlan volt a rájátszásban, ezt Orlando Brown is kiemelte, most viszont erre nem lehet fogni semmit, (az újoncokon kívül) mindenkinek tudnia kell, mit várhat a rájátszás hangulatától.

Legfrissebb cikkeink
- A Bears és a Texans is fel akart mozogni TreVeyon Hendersonért, de a Patriots nem adta
- Új szerződésre pályázik Terry McLaurin, így egyelőre nem is edz a csapattal
- A holtszezon vesztesei
- Ők szavaztak a tush push betiltása ellen
- Nyáron a Bills, szezon közben az NFC East lesz a Hard Knocks főszereplője
- Év Védelmezője díjat vezet be az NFL a legjobb támadófalember elismerésére
- BREAKING: Elhunyt Jim Irsay, a Colts tulaja
- BREAKING: Marad a tush push!
- Az Eagles az új Patriots – az NFL tudatosan gyengíti a top csapatokat?
- Továbbra sem edz a Bengals két kezdő pass rushere
- NFL-rekord: több mint 8,6 milliárd dollárt ér a 49ers
- AJ Brownt nem érdekli az olimpia
- Úgy tűnik, mégsem alakítják át a rájátszás kiemelési rendszerét
- Az NFL engedélyezi, hogy a játékosok rész vegyenek a 2028-as olimpián!
- A holtszezon nyertesei
Legutóbbi hozzászólások
- Csakeztne on BREAKING: Marad a tush push!
- Newla on A holtszezon nyertesei
- renningan on A holtszezon nyertesei
- Fetyke on Az NFL engedélyezi, hogy a játékosok rész vegyenek a 2028-as olimpián!
- Csakeztne on Ér ennyit Brock Purdy?
- Leonidasz007 on A holtszezon nyertesei
- Pedro44 on AJ Brownt nem érdekli az olimpia
- vicgeordie on A holtszezon nyertesei
Pedig a rozsda lesben áll! És mindent felzabál…
most akkor Hurstről van szó?
Kell még róla beszélni?
nem tudom, de a csapattársak biztos rozsdának hívják