Prémium cikkek

Az utolsó dobás – Bears FA-kitekintő

Published on

Válasz út elé érkezik a Bears vezetősége. A 2018-as remek szereplés némiképp tudja még feledtetni a tavalyi lebőgést, de 2020-ban eredmény kell, különben mind Matt Nagy vezetőedző, mind Ryan Pace general manager pozíciója nemcsak meleg, egyenesen égetően forró lesz.

Cap helyzet

Az induló cap helyzet nem túl rózsás, hisz a csapat mondhati hely nélkül áll a sapka alatt. Indult a bevezető mondat egészen péntek estig, amikor a Bears elküldte két szabadügynökét.

A csapat lépése teljesen érthető volt, hisz a korábbi 5 millió cap space-ből egyből 18 lett. Amukamara elküldése első számú teendő volt ezen értékelőben is, Gabrielé viszont nálam csak opcionális. Úgy gondoltam, hogy a két elküldhető elkapóból inkább Patterson fog távozni és esetleg Gabriel marad. Jelenleg sem vagyok meggyőzve, hogy a visszahordó specialista nem fog lapátra kerülni, mindenesetre az első körös helymegtakarítást megúszta.

Azonban egy returner/gunnernek még ha ügyes is, nem fizetnek a csapatok több mint 5 millió dollárt, miközben alig maradna utána halott pénz. Ráadásul Patterson közben az offense-ben nem igazán számít kezdőnek. Így én Gabriel cut ide vagy oda, megválnék Cordarrelle-től.

Az átdolgozott cut lista másik embere Leonard Floyd. Az egykori első körös idén a lehívott 5. éves opciója alapján keres 13 milliót, amivel a 19. legjobban kereső edge defender lenne 2020-ban. Ez pedig rettentően tulzó ahhoz képest, amit a pályán nyújt. Hasznos játékosa a Bears védelemnek és elküldésével egy újabb lyuk keletkezne a kezdőben, de ez a fizetés egyszerűen túl sok. Vissza kell vonni az opcióját, ami nem azt jelenti, hogy nem lehet majd visszaigazolni egy kedvezőbb összegért, mert mint mondtam kezdő a védelemben, ráadásul sokoldalú passz siettető akit lehet coverben is használni.

Szabadügynökök

A lista nem rövid és tartalmaz több fontos láncszemet is.

[ppp_patron_only level=”3″ silent=”no”]

A csapat LB sorából rögtön két fontos játékost is. Trevathan volt a csapat elsődleges kezdője és kiesése után került képbe Kwiatkoski, aki nem nyújtott rossz teljesítményt sőt, néha feledtetni tudta nagyobb nevű eldőjét.

Miután Eddie Jacksonnak megadta a csapat a nagy pénzt, itt a következő kérdés, hogy mit tesznek a gárda másik kezdő safetyével, Clinton-Dix-szel.

Ha tovább haladunk, található itt pár hasznos csere játékos. Egyből a csereirányító Daniel, aki idén ideig-óráig kezdő is volt. Lynch a csapat csere passzsiettetője, aki ha nem marad és Floydot is kirakta a Chicago, akkor nemcsak a kezdő posztban, de a cserepadon is lyuk tátong.

A következő csoport a támadófal: Larsen egy beugró támadófalember a fal közepére, de nem számít kezdőnek. Rajta kívül pedig itt van két olyan játékos, aki a tavalyi szezon előtt alapesetben nem számíthatott sok játékidőre, ugyanakkor Coward az azóta már vissza is vonuló Kyle Long, míg Lucas a fal jobb oldaláról kieső Messie helyett került a kezdőbe. Egyik játékos sem vallott kudarcot és maradt egész kompetitív velük is a támadófal, ami új opciókat nyithat.

Végül pedig egy költői kérdést tennék fel. Melyik két védőfaljátékosa volt a Bearsnek 2019-ben, aki a legtöbb snappet töltötte a pályán? Hicks sérülés miatt esik ki, Goldman pedig szituációs játékos, így igen, Nick Williams és Robertson-Harris a nyerő páros. Utóbbi RFA státuszó, szóval megtartása könnyebb és egyértelműbb is, ugyanakkor Williamsen is el kell majd gondolkodni.

Maradók, érkezők

A cutok után közel 40 milliója lesz Pace-nek, hogy befolgozza a lyukakat. Találni kell egy kezdő jobb oldali guardot, megoldást Mack túloldalára a passzsiettetésben, Jackson párját a safety sorba és nem ártana javítani azon, hogy a csapat 2. számú CB-je Buster Skrine.

Resign

Két könnyű döntés a lista elején. Cowarddal a csapat jobb oldali guard posztja egyből meg is van oldva, ráadásul rendkívül olcsón az ERFA státusza miatt. Robertson-Harris megtartása is egyértelmű volt. RFA ként én második körös tendert tennék rá és ezzel kész is lenne a csapat védőfala. A kezdők mellé a minőségi mélység is adott most már a poszton a rotáláshoz.

Maradva a védelemnél én a fiatalságra szavazok a LB poszton. Trevathan valószínűleg kiröhögné a gárdát egy ilyen offer hallatán, azonban a mindössze fél szezonon át kezdő Kwiatkoski mutatott annyit a pályán, hogy megérje visszahozni Smith mellé kezdő ILB-nek egy mindkét fél számára barátságos összegért.

Free Agency

Amukamarat elküldtük és bár darabra van ember a rosteren, minőségre hiányzik egy igazi no2 CB. Ezt pedig egy csoporton belül érkezővel orvosolnánk. Bár az éves átlagbére ugyanannyi, mint Amukamarának volt, 2020-ban nem ennyit fog keresni, hisz általában back load típusúak a szerződések az NFL-ben, szóval ezzel spórolt is valemennyit a Bears, plusz Waynes fiatalabb opció is.

Clinton-Dix annyira nem volt lenyűgöző, hogy mindenképp marasztalják. Helyére a döntőben vereséget szenvedő 49ersből jön pótlás. Ward karrierje nem indult könnyen, sok gondja akadt a sérülésekkel, de 2019-ben kijött neki a lépés és remek éve volt a liga legjobb védelmében. Tud SS-t és FS-t is játszani, ami jól fog jönni a változatos védelmi felállásoknál.

A végére hagytam a nagy ötletemet. Alap esetben ugyanis három utat gondolok a Bears jelenlegi helyzetében irányító poszton.

A keret nem rossz, vannak remek játékosaik, de Trubisky nincs benne a liga 32 legjobb irányítójában, amivel valamit kezdeni kell. Első körös cetli híján top QB tehetséget hozni lehetetlen. A második körből felcserélni a top10-15-be belebukna évekre a Bears, így ez az opció kilőve.

Az első scenárió szerint a Bears nem tesz semmit és az egész vezérkar belebukik ebbe a döntésbe legkésőbb a 2020-as szezon év végén.

A második scenárió, hogy cserélnek egy olyan QB-ért aki talán mozdítható a jelenlegi csapatából. Itt előkerülhet Cam Newton, Andy Dalton vagy akár Derek Carr neve. Közös ezekben az irányítókban, hogy jobbak mint Trubisky, viszont a fizetésük 15-20 millió között mozogna. Magyarul egy, vagy akár két kezdőbe érkező FA igazolásról is le kellenne mondani.
Azonban én jó döntésnek gondolnám, hogy ha elhozzák az egyik veteránt csere által. Hiába lesz need mondjuk a CB poszt, egyszerűen a QB kérdés fontosabb. Hiába érkezne akár a friss DPOY Gilmore a Bears secondarybe, akkor se lenne a csapat egyből contender. Viszont egy jól sikerült irányítóváltással a PO máris egészen reális cél lehetne függetlenűl attól, hogy Skrine-nak hívják a második számú CB-t vagy másnak.

A harmadik scenárió (és ez az amit én lépek most meg) belenyúlni kicsit a sötétbe és elhozni Mariotát egy egy éves deallel. Fizetést tekintve ez a top csere QB fizu szint. Ugyanakkor Mariota piaca nem lesz magason és egy prove it deal keretein belül neki is inkább olyan csapatba érdemes elmenni, ahol van esélye a kezdőbe kerülni. A training campben már rögtön meglenne az esélye, hogy Trubisky elé kerüljön a depth charton és megmutassa az NFL-nek a jövő szezonban, hogy miért is volt anno 1/2-es válaszotott. Rizikós döntés, mert ha a 2019-es Mariota jön elő, az nem sokkal jobb Trubiskynél és a gárda ugyanúgy nem ér el semmit, ami miatt a vezérkart ki fogják rúgni. Ugyanakkor ez az egyik egyetlen megoldás olcsón kezdő szintű QB-t szerezni úgy, hogy közben a rostert sem kell elhanyagolni. Az OLB needdel nem foglalkoztam egyedül, arra majd a drafton kell figyelmet fordítani. A gárda két második körös pickkel is rendelkezik szóval abból az egyik már mehet is a erre a posztra.

Két út van Chicagóban. Vagy összeszedi magát a csapat és újra a két évvel ezelőtti sikerekért harcol, vagyis a PO-ért és ott akár győzelmekért, vagy jön még egy csalódást keltő szezon és a városra jellemző erős szelek kisöprik a front office minden tagját. Bár akad megoldandó feladat a keret pár posztján, elsősorban az irányító szerepét kell tisztázni.

[/ppp_patron_only]

10 Comments

Popular Posts

Minden jog fenntartva. © 2024 FK Media Group